Oldal kiválasztása

A PlayIT jövője, avagy mire számíthatunk 2015-ben?

A PlayIT jövője, avagy mire számíthatunk 2015-ben?
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még az őszi rendezvény második napján tartott egy sajtótájékoztatót Csanda Gergely a MEEX részéről és Khell Bogdán a Veletech képviseletében. Itt megtudtuk, mire számíthatunk jövőre a PlayIT háza táján.

Az idei őszi PlayIT egy újabb sikerként vonulhat be a rendezvénysorozat történelmébe, hiszen a pontos számadatok szerint szombaton 14 510-en, míg vasárnap 11 130-an látogattak ki a rendezvényre, így teljesült a 25 ezres látogatószám (amelyből egyébként 14 500 volt elővételes látogató).

Azt minden a rendezvényre kilátogató játékos megtapasztalhatta, hogy lassan gamescomos zsúfoltság uralkodik a PlayIT-en, és a főbb közlekedő folyosók zsúfolásig megteltek – talán éppen ezért is érdemes egy pillanatig elgondolkodni azon, vajon mire számíthatunk jövőre? Mert bár a beengedés és a tömeg kezelése évről évre egyre jobban megy (emlékeztek még a gyerekbetegségekre és a kilométeres sorokra?), jól látszik, hogy az igény egyre nagyobb, és az egyedüli út előre, a növekedés irányába vezet.

PlayIT karácsony

De mielőtt még ennyire előrerohannánk, érdemes pár szót szólni a PlayIT karácsonyról is, amelyet pont a karácsony előtti hétvégén tartottak a Millenárison, és első látásra (de talán a sokadikra is) csupán egy spin-offnak tűnt. Akárhány kiállítót kérdeztünk, szinte mind azt állította, hogy bár ingyenes számukra a részvétel ezen az eseményen, itt már nem állítanak ki: vagy a karácsony közelsége, vagy más okokból. Aztán a PlayON például végül ott volt a rendezvényen, sőt, beszállt az adománygyűjtésbe is, a Sony pedig – a látogatók nagy bánatára – teljesen távol marad.

Ebből is látszik, hogy – idén legalábbis – a karácsonyi rendezvény csupán egy jutalomfalat volt, mind a gamereknek, mind a szervezőknek, illetve egy próbálkozás a márkanév erősítésére és bővítésére. Az olcsóbb jeggyel és az adománygyűjtéssel, valamint a gravírozott ajándékkal elsődlegesen a közönség felé kacsintottak ki a szervezők, ám a háttérben egy összetettebb mintázat is felsejlik.

PlayIT 2015 tavasz

De nézzük előbb, mire számíthatunk tavasszal. A karácsonyi rendezvény óta már nem titok, hogy a tavaszi PlayIT helyszíne ismét a Syma lesz, mégpedig 2015. április 25-én. A tavaszi rendezvény ezúttal is csupán egynapos lesz. A fejlődés vonala pedig abba az irányba mutat, hogy bővíteni fogják a showelemeket, valamint a Veletech is rendszeres elemévé avanzsál a rendezvénynek, így várhatóan erősödni fog a szakmai vonulat.

Veletech?

Igen, a jelenlegi állás szerint a hardveres, mobilkommunikációs és modding vonulatot a Veletech és a PlayIT házasításával érik el a szervezők, és számíthatunk arra, hogy nem csupán a játékok és szoftverek terén lehet minden látogató tájékozott, de a hardveres területen is. Rövid távon ez annyit jelent, hogy, ahogy idén ősszel is, ki lehet majd próbálni a különböző gyártók termékeit, meg lehet nézni az újdonságokat – de ha sikerül hagyományt teremteni, akkor sokkal nagyobb durranásokra is számíthatunk, ehhez csupán meg kell győzni a forgalmazókat, hogy érdemes kiállítóként részt venniük az eseményen. Ha sikerül, azzal mindenki csak jól járhat.

A helyszín marad a Syma?

Ahogy azt feljebb is írtuk, tavasszal igen. Ősszel viszont még bármi lehet. A jelenlegi információk szerint a Syma elsődlegesen sportrendezvényeknek fog helyet biztosítani a jövőben, így könnyen lehet, hogy nem is a befogadóképesség, hanem egyszerűen a profilváltás miatt kell majd új (és lehetőleg nagyobb) helyet keresni a PlayIT-nek. Hogy ez pontosan hol lesz, arról még semmi konkrétum nincs, de aki szeret elméleteket gyártani, annak érdemes figyelembe vennie, hogy kb. 30 ezer ember befogadására alkalmas, megfelelő infrastruktúrával és közlekedéssel (megközelíthetőséggel és parkolóhellyel) rendelkező rendezvényhelyszínből kevés található Budapesten.

Vidéki PlayIT?

Nagy újdonságnak számít, hogy a tervek szerint nem csupán budapesti spin-off rendezvényekre számíthatunk, de a PlayIT márkával vidéken is találkozhattok jövőre. Pontos részleteink még nincsenek, de a vidéki események sikere elsődlegesen három tényezőn múlik majd. Az egyik, hogy hány látogatót lehet becsábítani, a másik, hogy van-e alkalmas helyszín, a harmadik pedig, hogy a főként budapesti székhelyű kiállítókat sikerül-e meggyőzni arról, hogy érdemes kiköltözniük egy standdal.

Ha sikerülne, annak hosszabb távon is lennének pozitív hatásai (pl. csak gondoljatok arra, hogy a rendezvényeknek helyet adó helyszínek és környezetük is fejlődne, továbbá megnyílna az út további rendezvények előtt), és végre nem csak a fővárosról szólna minden.

Feltűnő volt a hallgatás a regionális rendezvényekről (korábban szó volt arról, hogy Bécsben és más szomszédos országokban is lesz PlayIT), ám ez nem feltétlenül rossz előjel, hiszen az ebbe fektetendő energiát az országon belüli terjeszkedésre fordíthatják a szervezők (és a mostanában sallangos kifejezésekkel élve: hazai munkahelyeket teremtenek, itthon termelődik profit, fejlődnek a vidéki helyszínek stb.).

Összefoglalva tehát…

…elmondhatjuk, hogy a PlayIT növekedési-bővülési pályára állt, és Budapest egyik legnagyobb kiállításává nőtte ki magát. Mindezek mellett a szervezők szeretnék bővíteni a szakmai vonulatot és megjelenni vidéken is. Az irány szerintünk jó, már csak az a kérdés, hogy sikerül-e tartani (és idővel emelni) a színvonalat minden téren, minden helyszínen. Egy biztos, a gamerek 2015-ben sem fognak unatkozni.

Véleményünk szerint

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »