A Golden Wake – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem is oly régen pont arról írtam, hogy az indie játékok fejlesztése sok szempontból egyszerűbb, mint a nagyobb AAA címeké. Átlagban nézve kevesebb pénz és erőforrás kell az elkészítésükhöz, de egy jó ötlet elengedhetetlen…

Az A Golden Wake kapcsán minden megvolt, ami a sikerhez kell, ám valahol mégis kisiklott a dolog. A játék kiadója, a Wadget Eye Games mára a modern point and click műfaj egyik sarokköve lett. Rengeteg kellemes címet tettek le az asztalra, kezdve a Blackwell-sorozattól a Primordián át egészen a Gemini Rue-ig. Mindegyikben megvolt a nagybetűs hangulat, és valami különleges adalék, amit nem lehet megfogalmazni, érezni kell. Noha az A Golden Wake folyamatában nem fejlesztőként, csak kiadóként vettek részt, azt hinné az ember, hogy a jelenlétük garancia lesz az eddigiekhez hasonló minőségre. Francisco Gonzales a játék valódi elkészítője, aki szintén alkotott már a műfajban, ám most valahogy elmaradt a csoda.

Történetünk 1921 telén kezdődik. Alfie Banks egy ingatlanügynök, aki New York egyik legfelkapottabb irodájának (amit mellesleg Alfie édesapja alapított) legtehetségesebb értékesítője. Egy némileg előre látható, ám dramaturgiailag indokolatlan csavarnak köszönhetően az utcán találja magát, ahol kilátástalan helyzetében úgy dönt, hogy délre indul, méghozzá Floridába, ahol az ingatlanpiac fellendülése miatt határtalan lehetőségeket remél. Alfie törekvései nagyok, nem kevesebb a célja, mint apjához hasonló nevet és elismertséget szerezni. Ám ahogy az sejthető, nem eszik olyan forrón a kását.

A sztori alapját valós események és személyek adják. Az egész történet a Miami-béli Coral Gables körül zajlik, ami egy a mai napig is létező közösség. Alfie jó pár történelmi személlyel is kapcsolatba kerül, köztük a Coral Gables alapítójával, George Merrickkel, vagy a Fatty becenéven is emlegetett maffiózóval, Tom Walsh-sal, aki az 1920-as években zajló alkoholtilalom idején volt aktív. Az kimondottan tetszett a játékban, hogy ügyesen használták fel a valós alapokat, a legtöbb dolog valóban úgy zajlott le, ahogyan azt itt láthattuk.

Az viszont már kevésbé nyerte el a tetszésem, hogy túl gyorsan haladt előre a történet, cirka öt óra alatt a végére lehetett érni a négy fejezetnek. Mindenféle magyarázat nélkül éveket ugrottunk, ettől az egész valahogy súlytalanná vált, nem lehetett átérezni, hogy Alfie-t egy-egy döntés meghozatalában mi mozgatta. Ha már döntések: a végigjátszás folyamán nem egyszer kerülünk olyan szituációba, amikor tőlünk függ, hogy kivel beszélünk, kit hogyan motiválunk. Ám, mint a későbbikben kiderül, ez csak látszat, a történet ugyanúgy megy tovább, és ugyanaz lesz a végeredmény is.

Játékmechanikáját tekintve nem kell csodát várni, a szokásos tárgykombinálós, rejtvényfejtős dolgokra kell gondolni, ám azok megoldása mindig a közelben van, nem kell fejben tartani egyszerre több helyszínt. A kombinálható tárgyak listája is elég sivár, ha azt mondom, hogy az egész kaland alatt megfogtam harminc tárgyat, akkor szerintem túlzok. Az egyetlen dolog, ami más címektől eltérő, az Alfie eladói intuíciója. Bizonyos párbeszédeknél elemezhetjük a partnerünket, ezzel megtudva, hogy milyen ember is ő, példának okáért egy magabiztos emberre más opciók hatnak, mint egy könnyelműre. Igazából kimondott segítséget nem kapunk ezenkívül, így ezeket a párbeszédeket elég könnyen elbukhatjuk, ám megijedni nem kell, más módon is megoldhatóak ezek a szituációk utána. Ennél egy fokkal frusztrálóbbak az erőltetett mini-játékok, amik a retro stílusnak hála, hagynak kívánnivalót maguk után, mind kivitelezésben, mind irányításban.

Noha Gonzales mindent elkövetett, hogy visszaadja a '20-as évek hangulatát, nekem valahogy üresnek tűntek a helyszínek, ráadásul kevés is van belőlük. Az utcákon alig voltak járókelők, sőt a legtöbb helyen legfeljebb egy ember volt rajtunk kívül. A pixel art stílus megfelelő lenne az ábrázoláshoz, ám nem sikerült azt teljes mértékben kihasználni. A másik probléma ebből adódóan a játék felbontása, kimondottan alacsony, amit a monitor szépen széthúz.

:galeria:

A zenéje viszont hibátlan, kimondottan eltalált számokkal találkozhatunk. Aki szereti a jazzt, megtalálja a számítását, ezt az albumot is szívesen hallgatnám játékon kívül.

Összességében elmondható, hogy az A Golden Wake egy jó próbálkozás, vannak kellemes percei, de az olyan dolgok, mint az erőtlen történet, a helyenként csapnivaló szinkron, illetve a játékbeli hiányosságok, mégis a negatív oldal felé billentik a mérleg nyelvét. Nem lett rossz játék, de lehetne sokkal jobb is.