The Evil Within – Játékteszt

Shinji Mikami az alapokhoz való visszatérést és a túlélő-horror műfaj felvirágoztatását ígérte, mindezt a 2014-es elvárásoknak megfelelően. Lássuk, sikerült-e neki!

Ha valaki nem ismerné a bevezetőben említett japán úriembert, akkor gyorsan jegyezze meg saját videojátékos műveltsége érdekében, hogy neki köszönhetjük többek között a Resident Evil-sorozatot. Épp ezért vártam epekedve a The Evil Within megjelenését, mivel az úriember neve nekem garancia volt egy minőségi horror játékra, ahol nem a céltalan ijesztgetés és vérengzés, hanem a hangulat, a túlélés és a lassú előrehaladás lesz a középpontba helyezve.

A történetet, mivel a játékélmény szerves részét képezi, nem igazán szeretném bolygatni, kedvcsinálónak annyit azonban elárulok, hogy a játékos Sebastian Castellanos ridegen hátborzongató kalandját kísérheti végig, csaknem 16 órán keresztül. A sztori amúgy nem hoz semmi kiemelkedőt, de szégyenkezni sincs oka, láttunk már ezerszer rosszabb és értelmetlenebb horror-történetet is. 

A játék amolyan in medias res belecsap a lecsóba, és alig öt perc elteltével már azon kapjuk magunkat, hogy rettegve menekülünk egy láncfűrészes őrült elől, kalapáló szívvel. Tudom-tudom, láttuk már videón, nem is egyszer, de higgyétek el, átélni teljesen más. A játékmenet azonban nem csak menekülésből áll, esélyünk van arra, hogy megvédjük magunkat a ránk rontó ocsmányságoktól. Első körben egy hatlövetű revolver áll a rendelkezésünkre, de később (vagy amennyiben a limitált kiadással rendelkezünk, úgy a harmadik résztől azonnal) beszerezhetünk egy shotgunt és egy Agony Crossbow-nak keresztelt számszeríjat, melybe aztán különböző típusú lövedékeket (fény, robbanó stb.) illeszthetünk. Érdemes nyitott szemmel járni, és minden sarkot jól átvizsgálni muníció és fegyverek után, mivel a játék (főleg nehezebb fokozaton) nem ontja magából csak úgy a lőszert. Ezenfelül, ha nem tartjuk észben tartalékainkat, könnyen találhatjuk magunkat olyan helyzetben, ahol bár kiosztanánk egy jól irányzott fejlövést, csak egy kattanásra sikerül megerőltetnie magát szerencsétlen fegyverünknek, mi pedig vacsora leszünk, mielőtt annyit mondanánk: Bakker!

Ha már fejlövésnél tartunk, a játék elég rendesen újraírja a megszokott formulát. Ugyanis az elején még jól elhiteti veled, hogy használt valamit a pontos célzás. Aztán öt perc múlva pedig azon kapjuk magunkat, hogy drága ellenfelünk hatalmas lyukkal a fején közeledik felénk, csapdáink üvegszilánkjai pedig kiállnak a testéből. És mire felocsúdnánk a kábulatból, hogy mit keres az illető megint itt, már réges-rég késő. Ebből adódik a tanulság, hogy minden gyanús testet, ami nem akar eltűnni, vagy csak úgy fekszik valahol az út közepén, kezeljünk fenntartással, és az első adandó alkalommal gyújtsuk fel. Ugyanis a szörnyek legnagyobb ellenfele a tűz, konkrétan azonnal öl. Érdemes a gyufán kívül még nyitva tartani a szemünket fáklyák és egyéb kézi fegyverek után, mert azok is elég hatásosak, főleg ha közelharcra kerül a sor.

Amit egyébként érdemes elkerülni, mert nem túl effektív a túlélési esélyeinket szem előtt tartva. A játék nagy hangsúlyt helyez az elterelésre, a csapdák okos használatára és a csendes, lopakodásból indított kivégzések kivitelezésére. Sajnos azonban itt jön elő az egyik hibája is a The Evil Withinnek, ugyanis nem mindig egyértelmű, mikor látnak és mikor nem látnak minket, illetve egy lopakodós játékhoz mérten nem túl mobilis szerencsétlen detektívünk. Ugyanakkor nem kell megijedni, annyira nem vészes a helyzet, a rendszer működik, hol jobban, hol rosszabbul.

Ahogy haladunk előre a történetben egy zöld zseléhez hasonlító anyagot is gyűjtögethetünk, illetve kisebb kulcsokat, melyek a menedékhelyünkként szolgáló kórházszerű épületben használhatóak fel. Előbbivel képességeinket fejleszthetjük, úgy mint a fegyverek sebzése, tárkapacitás, hordozható töltények kapacitása, sebesség, állóképesség, életerő, sebzés stb. Utóbbival pedig kis szekrényeket nyithatunk ki, amik jelentős bónuszokat adnak, például töltényeket, életerőt stb. 

A jó játékmenet azonban nem érne semmit, ha nem lenne mellette a nagybetűs HANGULAT. És az szerencsére megvan. Nem is kicsit. A fények kiválóak, a játék képi világa lenyűgöző, a helyszínek hátborzongatóak, a zenei aláfestés pedig zseniális, nem beszélve az apró zörejekről és a szörnyek számos házi termék felhasználásával készült hangjairól.

Azonban, mint minden program esetében, a The Evil Within sem mentes a hibáktól. A mentési rendszer finoman szólva is érdekes. Egyrészt a menedékhelyen és a különböző részek között lehetőség van manuális mentésre, másrészt a játék néha magától, automatikusan is ment. Utóbbi azonban teljesen logikátlan, nálam például egyszer minden indok nélkül mentett egy sima lőszertöltény felvételekor, máskor pedig kínkeservesen szenvedsz és lapulsz a sötétben, hogy a fikarcnyi életeddel eljuss egy biztonságosabb részre, ahol a játék ment, vagy lehetőséged van visszajutni a menedékhelyre.

Az irányítás sem tökéletes, sokan is bírálták miatta, de nekem különösebb gondom nem volt vele. Néha nehéz ugyan kiválasztani a felvenni kívánt tárgyakat, illetve a mozgás se mindig úgy működik, ahogy mi szeretnénk, de alapvetően semmi, a játék értékét befolyásoló dolog nincs benne. 

Vannak még olyan dolgok a The Evil Withinben, amik néhány játékosnak bökni fogják a szemét, de ezek már mind az „egyéni ízlés” kérdéskörbe tartoznak. Az ígéreteket mindenesetre maradéktalanul beváltotta. Egy kellően hátborzongató játék lett, remek hangulattal, azonban átlagos horror-történettel, és remek, kihívást jelentő játékmenettel.

Értékelés: 8/10