A Ryse: Son of Rome végre megérkezett a PC platformra is. A német Crytek stúdió Xbox One nyitócímének grafikájának portolása a PC-s változatban igazán szemet gyönyörködtetőre sikeredett.
A történet felépítése fordított felütésű: rögtön a végkifejlettel indít a játék, majd bemutatja azt, hogyan is jutottunk el odáig. A klisékkel teli sztori során megismerhetjük főhősünk bosszújának indítékát: apja gyilkosain szeretne bosszút állni. Maga a történet kifejezetten jól össze van rakva egészen a végéig, ahol viszont úgy tűnik, mintha elkapkodták volna, és hirtelen elvágják a történet fonalát. Aki szereti a Gladiátort és a hasonló miliőben játszódó filmeket, azért is örömét fogja lelni a játékban, mert a Ryse: Son of Rome leghangulatosabb mozzanatait az arénában vívott csaták jelentik. Amikor ezzel a résszel találkoztam, őszintén reméltem, hogy egy PvP játékmód is helyet kap majd a multiplayer részben, de sajnos csak egy kooperatív valamit kaptunk, ami nagyon gyorsan unalmassá és repetitívvé válik.
Az irányítás nagyon jól el lett találva, annak ellenére, hogy konzolos játék átirata. Soha nem éreztem a késztetést, hogy át kellene váltanom gamepadre, mert könnyedén végre lehetett hajtani a kombinált mozdulatsorozatokat az egér megfelelő gombjainak ritmikus kattintásaival. Azért azt hozzá kell tegyem, hogy nem egy God of War-jellegű mechanikáról van szó, de szépen összefűzött mozdulatok után látványos kivégzésekkel jutalmaz minket a játék. A támadások alapvetően az egér két gombjával indíthatók, de többféle kombinációt oldhatunk fel, melyeket összefűzve elég változatosan olthatjuk ki ellenségeink életét. Külön piros pontot érdemel még nálam a játék a csonkítások alkalmazásáért, amitől egy kicsit markánsabb jelleget kapnak a küzdelmek, ráadásul a kivégzések motion capture technológiával készültek, és nagyon látványosan mutatják az egyes ütések erejét. Egy kellemetlen dolgot tudok felróni az irányításnak, mégpedig a hihetetlenül érzékeny egérmozgást. Az egerem legkisebb sebességén, 4/100-as érzékenység mellett sikerült megtalálnom a nekem kényelmes beállítást.
Hamar egyértelművé válik, hogy az elsődleges szempont a lehető legjobb grafikai élmény elérése volt, erre fókuszálva optimalizálták a játékot. A Ryse: Son of Rome a legjobb grafikai beállítások mellett is képes stabilan tartani az FPS-számot, miközben nagy számú ellenfél és különféle effekt jelenik meg a képernyőn. Olyannyira filmszerűre sikerült alakítani a képi világot, hogy úgy érezhetjük a játék közben, mintha beültünk volna a moziba megnézni egy gladiátoros interaktív filmet. Az átvezető videók is zökkenőmentesen úsznak át a játékmenetből, ezért ilyenkor sem érezzük, hogy előre rögzített jelenetet látunk.
Sajnos ennek a szépségnek megvan a maga ára. Ellenfélmodellből nagyon kevés van, jó esetben is csak 5-6 különböző kinézetűvel találkozhatunk. A karakter előrehaladását egy, a kombinált mozdulatsorokat és kivégzéseket pontokkal jutalmazó rendszer hivatott biztosítani. A pontokkal új kombinációk oldhatók fel, növelhető a maximális életerő-növelés és az időlassító képesség hossza. A valorpontokat azonban kínosan könnyen megszerezhetjük. Nagyobb csaták során ugyanis szinte utánunk dobálja a rendszer, ha szépen bevisszük az ütéseket. Ugyanakkor ezeknek a fejlesztési lehetőségeknek kevés valódi szerepe van, mintha csak „kötelező gyakorlatként” kerültek volna a játékba.
A multiplayer pedig a végletekig le van egyszerűsítve. A kampány során látott arénajelenethez hasonló, de kétszemélyes, kooperatív csatákat vívhatunk, ami egy ideig nagyon szórakoztató, de később sablonossá válik. Nagy potenciál lehetett volna ebben a funkcióban, ha játékos játékos ellen is fordulhatna a Colosseumban, miközben a tömeg ütemesen tapsolva és őrjöngve reagál a szép ütésekre és esetleges kivégzésekre.
A Ryse: Son of Rome jött, látott, de nem győzött meg arról, hogy a látványvilágon kívül maradandót tudott volna alkotni. A játék nagyon szép grafika mellett egy közepes történetet és hamar elunható többjátékos módot kínál a háborúban álló Róma világában.
Értékelés: 6/10
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!