Lassan érkezik az ötödik MGS-rész, de előtte kaptunk egy prólogust. Vajon megéri az árát?
Hideo Kojima munkásságát minden magára valamit adó gamernek ismernie kell, hiszen neki köszönhetjük az egyik legegyedibb stílusú, legmonumentálisabb alkotást, amit monitorunkra hozhat a játékipar: a Metal Gear-sorozatot. Kétségtelenül sokan várták a játék megjelenését, de valószínűleg ennél is többen húzták fel a szemüket értetlenkedve, amikor megtudták, hogy a megjelenő, teljesárú játékot alig két óra alatt végig lehet vinni. Jogos a felháborodás? Mint törzsgyökeres rajongó, úgy gondolom, hogy ez a játék megéri az árát. El is mondom, miért.
A történet a Peace Walker eseményei után játszódik, de akinek az a rész kimaradt, attól még ugyanúgy nyugodt lélekkel belevághat az új kalandokba, mivel a Ground Zeroes a játék a kezdetekor egy gyors felzárkóztatót is tart az újoncoknak. Majd egy zseniális átvezető után már kezdhetjük is a mentőakciónkat, ahol fő feladatunk Chico és Paz kimenekítése lesz. Az átvezető vége volt az a pont, amikortól kezdve engem teljesen magával ragadott az egész játék. A Metal Gear-sorozat sosem volt mentes a játékosra való kikacsintásokról, de az a pillanat, amikor Snake a kamerába nézett, és halál lazán hozzámvágta, hogy „Kept you waiting, huh?”, én már kész voltam.
A játékot PS4-en teszteltük, és most először éreztem azt, hogy igen, ez a nagybetűs NEXTGEN-látvány, aminek a jövőben minket minden egyes új címnél fogadnia kell. A grafika lélegzetelállító, és maga a stílus és a látvány is hihetetlen. Valamiért mostanában mindenki a számokon rágódik, úgyhogy itt megjegyezném, hogy a játék stabilan produkálja az elvárt 60 fps-t és az 1080p-s felbontást.
Sokan hiányolták még a játékból David Hayter hangját, ugyanakkor véleményem szerint Kiefer Sutherland remekül teljesít, és teljesen hihetően kelti életre a karaktert, nincsen szégyenkezni valója a nagy előd előtt.
Mint már említettem, sokan bírálták a játékot a kétórás végigjátszási idő miatt. Ez tényleg nincs másképp, pillanatok alatt végig lehet futni a fő történeti szálon, de – és ez egy nagyon nagy DE – a játék nem merül ki ennyiben. Először is, a normal mód után ott van a hard fokozat is. Másfelől, a játékot többféle módon is végig lehet játszani. De akiket még ez sem győz meg, azoknak ott vannak az úgy nevezett Side Ops-küldetések, amik bár ugyanazon a bázison játszódnak, más napszakban, más célokat állítanak a játékos elé. Én személy szerint eddig hat órát öltem a játékba, és még hozzá se láttam a mellékküldetésekhez…
Összegezve tehát a játék megéri a pénzét, amennyiben rajongói szemmel vagy képes ránézni. Ha csak egy jóféle lopakodós játékot keresel, akkor érdemes megvárni, amíg lejjebb megy az ára. Ugyanakkor ez a párórás ízelítő bőven elég arra, hogy előre borítékolhassuk, a Phantom Painnel Kojima megint valami korszakalkotó dolgot fog letenni az asztalra.
Értékelés: 8/10
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!