Metal Gear Solid V: Ground Zeroes – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Lassan érkezik az ötödik MGS-rész, de előtte kaptunk egy prólogust. Vajon megéri az árát?
Hideo Kojima munkásságát minden magára valamit adó gamernek ismernie kell, hiszen neki köszönhetjük az egyik legegyedibb stílusú, legmonumentálisabb alkotást, amit monitorunkra hozhat a játékipar: a Metal Gear-sorozatot. Kétségtelenül sokan várták a játék megjelenését, de valószínűleg ennél is többen húzták fel a szemüket értetlenkedve, amikor megtudták, hogy a megjelenő, teljesárú játékot alig két óra alatt végig lehet vinni. Jogos a felháborodás? Mint törzsgyökeres rajongó, úgy gondolom, hogy ez a játék megéri az árát. El is mondom, miért.
A történet a Peace Walker eseményei után játszódik, de akinek az a rész kimaradt, attól még ugyanúgy nyugodt lélekkel belevághat az új kalandokba, mivel a Ground Zeroes a játék a kezdetekor egy gyors felzárkóztatót is tart az újoncoknak. Majd egy zseniális átvezető után már kezdhetjük is a mentőakciónkat, ahol fő feladatunk Chico és Paz kimenekítése lesz. Az átvezető vége volt az a pont, amikortól kezdve engem teljesen magával ragadott az egész játék. A Metal Gear-sorozat sosem volt mentes a játékosra való kikacsintásokról, de az a pillanat, amikor Snake a kamerába nézett, és halál lazán hozzámvágta, hogy „Kept you waiting, huh?”, én már kész voltam.
A játékot PS4-en teszteltük, és most először éreztem azt, hogy igen, ez a nagybetűs NEXTGEN-látvány, aminek a jövőben minket minden egyes új címnél fogadnia kell. A grafika lélegzetelállító, és maga a stílus és a látvány is hihetetlen. Valamiért mostanában mindenki a számokon rágódik, úgyhogy itt megjegyezném, hogy a játék stabilan produkálja az elvárt 60 fps-t és az 1080p-s felbontást.
Sokan hiányolták még a játékból David Hayter hangját, ugyanakkor véleményem szerint Kiefer Sutherland remekül teljesít, és teljesen hihetően kelti életre a karaktert, nincsen szégyenkezni valója a nagy előd előtt.
Mint már említettem, sokan bírálták a játékot a kétórás végigjátszási idő miatt. Ez tényleg nincs másképp, pillanatok alatt végig lehet futni a fő történeti szálon, de – és ez egy nagyon nagy DE – a játék nem merül ki ennyiben. Először is, a normal mód után ott van a hard fokozat is. Másfelől, a játékot többféle módon is végig lehet játszani. De akiket még ez sem győz meg, azoknak ott vannak az úgy nevezett Side Ops-küldetések, amik bár ugyanazon a bázison játszódnak, más napszakban, más célokat állítanak a játékos elé. Én személy szerint eddig hat órát öltem a játékba, és még hozzá se láttam a mellékküldetésekhez…
Összegezve tehát a játék megéri a pénzét, amennyiben rajongói szemmel vagy képes ránézni. Ha csak egy jóféle lopakodós játékot keresel, akkor érdemes megvárni, amíg lejjebb megy az ára. Ugyanakkor ez a párórás ízelítő bőven elég arra, hogy előre borítékolhassuk, a Phantom Painnel Kojima megint valami korszakalkotó dolgot fog letenni az asztalra.
Értékelés: 8/10
