Van-e, aki ne ismerné a 80-as 90-es évek nagyszerű akciófilmjeit? Feltehetően a Broforce fejlesztői is ezekre az időkre gondoltak, hiszen a játékban a mára már nyugdíjba vonult hősök együttes erővel küzdenek egy világméretű terroristatámadás ellen.
Az ipar ezekben az években élte fénykorát, jobbnál jobb ötletek születtek, és a legtöbb kultfilm is ezekre az évekre tehető. Ilyenkor készült a Rambo, a Terminátor, a Robotzsaru, a Dredd bíró, és még naphosszat sorolhatnám a jobbnál jobb filmeket, amiket szerintem senkinek se kell bemutatnom. Az, hogy a Broforce hősei sikerrel járnak-e, csak rajtunk áll, viszont abban az egyben biztosak lehetünk, hogy a győzelemhez nem a diplomatikus út vezet majd.
A fenti kép alapján a többség már biztos leszűrte, hogy a játék külsőre is a ’80-as, ’90-es évekre emlékeztet, de ez egyáltalán nem lesz zavaró, sőt néha kifejezetten jó látni, ahogy a sok kis kockából álló pálya apró darabokra esik szét, hiszen a pályákon minden dobozt, fűkockát kedvünkre lőhetünk, robbanthatunk szét. A játékot az akciófilmek koronázatlan királyával RamBRO-val kezdjük, de ez még csak a jéghegy csúcsa! Miután néhány ellenséget likvidáltunk, elkezdjük kiszabadítani a többi legendát, akikkel a későbbiekben szintén harcba szállhatunk majd.
Itt lesz J ügynök a BRO in Blackből, a véres megoldásokhoz ragaszkodó BROchete, a kalandfilmek mestere, Indiana BROnes, de még maga Chuck BROrris is tiszteletét fogja tenni. Természetesen minden hős más-más fegyverrel, képességgel rendelkezik, ezért más játékstílus is dukál hozzájuk. Míg Snake BROskinnel mesterlövész puskával messziről fogjuk lövöldözni az ellenségeket, addig BROnan, a barbár éles kardjával bátran rohan az ellenséges csapatok közé, és természetesen hatalmas vérfürdőt rendez.
A képességek is legalább annyira változatosak, mint a fegyverek. Nyilvánvalóan megtalálható a kötelező gránátdobás, légitámadás, de vannak olyan eszement képességek is, mint MacBROvernél a csirkedinamit, vagy Mr. AnderBRO-nál a Mátrix képesség, amit ha aktivál, akkor egy kisebb időlassítás közben minden töltény elől kitér. Számomra egyértelműen a karakterek kipróbálása nyújtotta a legnagyobb élményt, de szerintem ezzel nem voltam egyedül. Ráadásul a rengeteg hős nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a játék újrajátszhatósági faktora szó szerint az egekbe szökjön. Ugyanazt a pályát teljesen másképp közelítjük majd meg egy golyószóróval a hónunk alatt vagy egy szamurájkarddal a kezünkben, és míg az utóbbinál a közelharc fog érvényesülni, addig az előbbinél törekszünk majd arra, hogy egyesével, feltűnés nélkül likvidáljuk a célpontokat.
Természetesen egy szuperhős semmit se ér főgonosz nélkül, ezért számos főellenséggel fogunk megküzdeni. Ezek megizzasztják ugyan a játékost, de ha néhány barátunk is csatlakozik hozzánk, akkor némi csapatmunkával őket is könnyedén legyőzhetjük. Összesen 4-en lehetünk egyszerre a játékban, de ehhez sajnos szükségünk lesz kontrollerekre is, ugyanis a billentyűzeten egyszerre csak 2 játékost támogat a rendszer. Viszont még baráti segítséggel se lesz egyszerű dolgunk, hiszen ha EGYSZER is eltalálnak minket, akkor már meg is haltunk. Ilyenkor, ha még van megspórolt életünk, akkor a már korábban teljesített ellenőrzőpontnál ébredünk, amit itt amerikai zászlóval jelölnek, ha viszont nincs, akkor sajnos elölről kell kezdenünk a pályát.
Ha kiszabadítunk egy hőst, akkor egy extra élettel leszünk gazdagabbak, illetve ha egyszerre többen játszunk, akkor így tudjuk újraéleszteni az elhunyt csapattársunkat. A játék még korai hozzáférésű, és a kész verziót majd csak 2015 első felében lesz lehetőségünk megvásárolni, amihez a több pálya, a több BRO és számos további extra ígéretét kapjuk. Az extrák közül már most is kipróbálhatjuk a competitive játékmódokat, amik már alfafázisban is órákig el tudják szórakoztatni az embert, valamint a pályatervezőt, ahol szabadjára engedhetjük a képzeletünket, és olyan őrült pályákat alkothatunk, amilyeneket csak akarunk. Ezeket a későbbiekben majd a barátainkkal is megoszthatjuk, valamint mások pályáit is lehetőségünk lesz kipróbálni. Hatalmas pozitívum, hogy már most is rengeteg szint fel lett feltöltve a nagyközönség által! Megfordulnak közöttük kevésbé jeleskedő alkotások is, de a legütősebb, fantáziadúsabb küldetések szerintem itt találhatók, szóval a kampány végigjátszása után se fogunk unatkozni. Természetesen a végleges játékban helyet kap egy online multiplayer is, szóval az interneten keresztül is kereshetünk majd partnert a küldetésekhez.
Összegezve az eddigieket, a Broforce képes remek kikapcsolódást nyújtani, megnevettetni és szó szerint visszarepíteni az időben. Aki már nagyon vágyik egy többjátékos, jópofa játékra, vagy csak él-hal az akciófilmekért, annak már most is érdemes beruházni rá. A fiatalabb korosztály is nyugodtan tehet vele egy próbát, hiszen a filmek tökéletes ismerete nélkül is garantáltan élvezni fogják a pusztítást, viszont nekik a több tartalom miatt lehet, hogy érdemesebb kivárni a végleges verziót.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…