Sokunkat elgondolkoztatott már az a dolog, hogy mi is történt volna, ha a dinók nem hallnak ki? Hogyan is nézne ki a társadalmunk? Hogyan tudnánk túlélni közöttük?
Érdemes még az elején tisztáznunk, hogy ez egy alfaverziójú játék, tehát még bőven a fejlesztés szakaszában van. Így a különböző bugokra, textúrahibákra nem térünk ki a cikkben, mivel a közeljövőben úgyis javítják őket. A játékban lévő craftolható dolgok is szinte csak töredékét képviselik annak, ami majd a végleges verzióban elérhető lesz, mivel addig még nagyon sokat változhat a játék.
A Beasts of Prey nem titkolja, hogy nem egy singleplayer játék, hanem egy igazi, vérbeli többjátékos mű. Ezt bizonyítja az is, hogy egyszemélyes kampány módot nem is találunk a játékba belépve, hanem a szerverek fajtái közül válogathatunk. A hivatalos egy nagy szerver, ahol a világ összes játékosa csoportosul. A hivataloson kívül azonban válogathatunk a közösségi szerverek között is.
Kezdéskor – a stílushoz méltóan (mivel ez egy túlélőjáték) – egy kés van a kezünkben, és ezenkívül semmi más. Ebből adódik egyből, hogy egy jól kidolgozott craftolási rendszerrel kell dolgoznunk, és így felépíteni magunknak a megfelelő életkörülményeket nyújtó bázisunkat. Természetesen mindehhez nekünk kell begyűjteni a megfelelő alapanyagokat, amiknek már most szinte végtelen a tárháza.
Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy egy dinókkal és veszélyekkel teli világban vagyunk. A kis késsel, vagy akár a kőbaltával sem érdemes kötekednünk egy dinóval. Szerencsére halálunkkor az összegyűjtött cuccaink megmaradnak, de így sem túl kellemes, hogy akármelyik bokorból a nyakunknak ugorhat egy ádáz ősragadozó.
A craftolási rendszer viszont szépen ki lett dolgozva, bár az elején csak pár dolgot tudunk elkészíteni, de ezek között ott van a munkapad is, amivel már az elkészíthető dolgok tárháza is meghatványozódik. Ebből kifolyólag lehet akár egy fakunyhónk, vagy akár egy hatalmas falakkal és reflektorokkal ellátott bázisunk. Fegyverek terén is ilyen a játék szórása, konkrétan a kőbaltától kezdve eljuthatunk akár addig is, hogy egy géppuskát tarthatunk a kezünkben. Persze minden egyes tárgynak megvan a reális ára. A tárgyak elkészítésénél pedig be tudjuk állítani, hogy addig gyártsa az adott dolgot, amíg van hozzá alapanyagunk.
A Beasts of Prey jól irányítható, egér és billentyűzet kombóval egy teljesen jól játszható játék. Egyetlen hiányosságot az irányításban ott éreztem, hogy favágáskor folyamatosan kattintgatni kell, hogy vágja a fát, és nem lehet csak simán lenyomva tartani az egeret. A grafika terén nem fog éppen az élre törni, és lenyűgözni minket. A képi világ megfelelő, de nem hozza a ma kiadott játékok szintjét. Nagyon sok helyen egybemosódottnak látni a környezetet, illetve elég egyszínűek a környező objektumok. Pixelesedéssel is gyakran találkozhatunk, és a táj is kietlen. De persze ne feledjük el, a Minecraft sem a grafikájáról híres, mégis egy sikerjáték vált belőle.
A többjátékos módból kifolyóan mindenképp csak ajánlani tudjuk nektek, hogy ismerősi társasággal vagy egy-két baráttal álljatok neki a játéknak. Sokat dob a játékélményen és meg is könnyíti a dolgotokat, ha együttműködve tudtok valakivel/valakikkel dolgozni. Illetve egy közös, hatalmas bázist is élmény együtt felépíteni.
Ár-érték arányban teljesen reális tartományban mozog. Igaz, hogy még csak egy alfaverziójú játékról beszélünk, de ennek megfelelő árcédulát is aggattak rá, hiszen a Steam kínálatában 17,99 €-ért már beszerezhetjük. Ez főleg a túlélős játékok kategóriájában nem számít túl soknak.
Összességében egy nagyon hangulatos túlélős játékkal van dolgunk, amit sajnos egy kevésbé sikeres grafikai motorral láttak el, de talán kárpótolhat minket maga a játékélmény, főleg ha sikerül egy-két barátot beszervezni. Az irányítás megfelelő, a dinók pedig rettentő nagyok, és eléggé halálosak, amíg nincs egy gépfegyver a kezünkben. Bárkinek ajánlani tudjuk, aki szereti a túlélős játékokat, és szeretne egy kicsit a dinók földjén szaladgálni.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…