Végy egy nagy adag robbanószert, adj hozzá néhány tucat óriásrobotot, fűszerezd meg egy texasival és a tipikus, „buta vagyok, szőke vagyok, nem jövök ki apuval” lányával – aki egyébként meglehetősen dögös -, keverd hozzá a macsó, de egyébként gyáva pasiját…
…aki szintén nem jön ki apuval – végezetül pedig szórd meg egy adag rosszfiúval. Kész is a Transformers 4.
A film megtekintése előtt próbáltam minden lehetséges információforrástól távol tartani magam. Megnéztem egy előzetest a moziban, majd vártam a megjelenést. Nem olvastam kritikákat róla, nem olvastam el a filmről szóló híreket, így előítéletmentesen ülhettem be a filmre. Azt kaptam amit vártam…
A Transformers 4 tipikusan az a film, amit teljes egészében csak a mozivásznon lehet élvezni. Igazi látványmozi. A majd' három órás film során egyszer sem unatkoztam, folyamatosan ámuldoztam a szebbnél szebb képeken, a robotokon, régi ismerősökön és új arcokon, nevettem a poénokon. A film igazi erejét az adja, hogy képes magával ragadni. Amikor vége lett a vetítésnek, úgy álltam fel a székből, mintha egy másfél-két órás produktumot ültem volna végig. Egy percig sem éreztem, hogy sok lenne, nem merült fel bennem a legtöbb hosszú filmnél felmerülő ”legyen már vége” érzés.
És akkor beszéljünk a történetről…
Most, hogy ezen túlvagyunk, át is térhetünk a színészi játékra. Mark Wahlberg hozza a kötelezőt, a többiek meg szódával elmennek. Lényegében nem is rajtuk van a hangsúly, csupán asszisztálnak a robotok harcához. Merthogy az egész film erről szól. Az elejétől kezdve folyamatosan pörög az akció, szünet lényegében csak akkor van, amikor helyszínt változtatnak a szereplők. (Mivel az előzőt már porig rombolták.) A jelenetek jól megkoreografáltak, nagyon látványosak, az animációkra és a látványra egy szavunk sem lehet.
Bumm, bumm és még több bumm!
Annál inkább Michael Bay munkájára. Bármennyire is próbáltam elkerülni a különböző spoilereket és gondolatokat a filmről, néha-néha szembejött egy-egy kép, animáció vagy vicces megjegyzés a rendező úr stílusát ”dicsérve”. Mire a játékidő végére értem, megértettem ezek okát. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Bay úr kapott volna ajándékba pár mázsa robbanószert azzal az utasítással, hogy egy gramm sem maradhat a forgatás végére. Szépen lassan adagolva és az egész filmre elosztva kb. ötpercenként látunk egy-egy robbanást, sőt gyakran volt olyan érzésem, mintha egy rockkoncerten lennék. Egy-egy csatajelenet során az újonnan érkezők szó szerint berobbantak a képbe (legtöbbször teljesen indokolatlanul robban körülöttük minden), ehhez pedig hozzájön az utolsó nagy jelenet, ahol aztán minden maradék C4-est elhasználva, némi hatásszünet után (komolyan beszélek, egy pillanatra minden megáll) az egész vászon egy nagy robbanássá válik.
Dinók?
Csalódás volt még számomra az előzetes egyik nagy átverése, mégpedig a dinók. Teljesen rákészültem, hogy ütni-vágni fogják egymást a különféle robotirexek, de csalódnom kellett. Először is körülbelül a film utolsó 15 percébe ha belekerültek, de akkor is teljesen hangsúlytalan a szerepük. Másodszor nem éreztem azt, hogy igen, ők azok, akik még kellenek, ők nyújtják azt a pluszt, amivel nyerhetnek az autobotok. Értem én, hogy ennek a filmnek nem kell történet, de kár, hogy nem teremtették meg az esélyt és a szituációt sem erre a szerepkörre. Pedig sokat adhatott volna az egész filmhez.
Verdikt
Összegezve a filmet azonban korántsem ilyen borzalmas a helyzet. A Transformers tipikusan az a film lett, amellyel moziban, hideg kólával és meleg kukoricával nagyon jól el tudunk szórakozni. A poénok jól sikerültek benne – bármennyire is klisések -, a robotok pedig fenomenálisak. Szerencsére az apa-lánya szál nem lett annyira idegesítő (csak a szokásos mértékben). Aki szereti az akciófilmeket, és nem vár mélyen szántó történetet, csupán egyszerű kikapcsolódásra vágyik, annak tökéletes választás.
Értékelés: 6/10
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!