Sacred 3 – Próbakör

A gonosz erői gyülekeznek, és csak Te állíthatod meg a pusztulást és hozhatsz békét a vidékre… Avagy vágjunk bele egy klisékel teli kalandba.

A sztori szerint tehát mi védelmezzük Ancaria szívét, egy ősi ereklyét, amit természetesen a sötétség hadai meg szeretnének szerezni. A város ostromát nem sikerül megakadályoznunk, így elviszik a szívet. Innentől indul az igazi kalandunk, vissza kell szereznünk. A történetről messziről szaglik, hogy ezt már nagyon sokszor átéltük és nélkülöz minden eredetiséget.

A Sacred a maga idejében egy igazán jó Diablo-klón volt, érdekes karakterekkel és világgal. A második részben tovább bővült az univerzum, és a küldetések bizonyos része is érdekes volt, de mindezeket elfelejthetjük a harmadik részhez érve. Az eddig megalkotott dolgokat a fejlesztők kidobták a kukába, és egy új, a lehető legarcade-osabb címet alkották meg, amely minden téren kevesebb lett, és még a szabadságunkat is elveszik.

Kezdjük azzal, hogy karaktergenerálás nincs, csupán kapunk négy darab választható főszereplőt. Saját leírásuk ugyan van, és mindegyik jobb valamiben, de természetesen a szokásos harcos, íjász, paladin és lándzsás felosztást kapjuk. Önmagában ezzel még nincs is gond, hiszen a Dungeon Siege 3-ban ez a rész tökéletesen működött, és ezen a téren a leginkább ehhez lehetne hasonlítani a játékot. De a bajok ezen a ponton túl kezdődnek.

Ahogy eldöntjük, kivel szeretnénk mészárolni, rádöbbenünk, hogy a fejlesztők nem igazán gondolnak a magányos játékosokra, és így a co-op részt erőltetik igencsak nagymértékben. Természetesen egyedül is játszhatunk, de készüljünk fel arra, hogy vért fogunk izzadni. Mert hiába vagyunk egyedül, temérdek ellenfelet dob a játék a nyakunkba, a gyógyítási lehetőségünk pedig limitált, mert csak pár potiont vihetünk magunkkal, vagy a pályákon elszórva gyógyulhatunk. 

A világ felépítését tekintve a környezetek változatosak és igazán szépek, viszont nem éppen egybefüggőek. Bedobnak minket egy pályára, ami a lehető leglineárisabban van felépítve, majd lemészárolunk indokolatlan mennyiségű ellenfelet, és máris mehetünk a következő pályára, ahol ismét ugyanez lesz a dolgunk. Itt sem maradhatunk zavaró tényezők nélkül, ugyanis a pályák szintekhez vannak kötve, és ha véletlenül nem érjük el a szintlépést, nem mehetünk a következőre, hanem helyette az előzőn kell végigmennünk ismét. 

A játék tesztelt példányánál billentyűzet és egértámogatás még nem volt, csak kontrollert lehetett használni, de azzal kényelmes az irányítás. A látványvilága nagyon szép, és el is üt a mai trendektől, teli élénk színekkel. Maguk a képességeink is látványosak és színben gazdagok, így a technikai megvalósításra nem lehet panaszkodni.

Képességek tekintetében viszont elég szegényes a választék. Minden hős kap 4-4 képességet két gombra, amik közül csak egyet-egyet vihet magával. Fegyverünket és páncélunkat lehet fejleszteni, de semmi látványosat ne várjunk. Ám itt a játék egyik érdekessége, vannak ugyanis szellemek, amik a rúnákat helyettesítik. A pályákon lehet őket kiszabadítani, és segítenek minket majd a könnyebb továbbjutásban, vagy csapatban támogató szerephez jutnak.

Összességében nagyon felemás a játék, és ha a fejlesztők nem erőltetnék ennyire a co-op részt, akkor egy érdekes dungeonlátogatós játék lenne. De akik a régi, nyitott világú Sacredet várják, nagyot fognak csalódni, hiszen helyette egy alaposan lebutított arcade címet kaptunk. Ajánlani csak azoknak merem, akik most kóstolnak bele ebbe a világba, ugyanis nekik még elnyerheti a tetszését az új megközelítés, vagy esetleg azoknak, akik régi rajongók, de félre tudják tenni az elvárásaikat.