Biztosan sokan elképzeltük már, hogy mi is lenne, ha a ma ismert világunkban nem mi lennénk a tápláléklánc csúcsán. Itt most nem a kényelmi szempontunkért kell küzdeni, hanem a túlélésért, méghozzá a dinókkal.
Különösebb történetet nem kapunk a játékhoz, szimplán egy szigetre ledobnak minket egy kőbaltával, hogy „te most éld itt ezt túl”. Természetesen ebbéli próbálkozásainkat sok tényező könnyen meg tudja állítani, mivel a szigeten hemzsegnek az őskori dinók, akik nem minden esetben barátságosak. E mellett feladatunk, hogy vadásszunk, vagy szimplán éhen is halhatunk. De hogy ne csak a játékból fakadó kihívásokról zengjek ódákat: az online szerverek sem könnyítik meg a dolgunk, mivel a legtöbb játékostársunk nem épp barátságosan fog felénk fordulni. Tehát az első és legfontosabb túlélési szabályunk, hogy ne bízz senkiben.
A SuperCrit egy igazán jó koncepcióval hozakodott elő. Szerintem sokunk képzelte már el kiskorában, hogy mégis milyen menő lenne egy dinó hátán lovagolni, és együtt élni velük, vagy csak épp csodálattal tekintettünk e rég kihalt fajok felé. Most ezt mind-mind megvalósíthatjuk ebben a játékban, igaz, egyelőre az még csak alfaverzióban van, és ezt érdemes figyelembe venni a kritikánál. Hibákkal pedig rendelkezik, nem is kevéssel, de ezt most megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni, és az összképre koncentrálni.
A játék maga igazából egy túlélős, craftolgatós, átlagos sandbox-játék. Az a koncepció viszont, hogy visszadob minket a krétakor peremére, a hatalmas őshüllők közé, igazán egyedivé teszi a játékot. A fő hangsúly természetesen itt is, mint a legtöbb hasonló sandbox-játéknál, a multin van. Kapunk ugyan lehetőséget egyedül is játszani, de ez sosem nyújtja majd a teljes játékélményt.
A multiban sok ezer lehetőség adva van, de sokkal nehezebb is úgy túlélni, hogy közben mindenki a fejünkre vadászik. Természetesen arra is van lehetőség, hogy sikerüljön valakivel/valakikkel barátságot kötnünk, vagy ha épp mi szeretnénk csatlakozni egy társasághoz. Ha valaki épít egy totemet, onnantól kezdve egy törzset alapít, amelyhez bárki csatlakozni tud, persze ezt előbb a vezetőnek jóvá kell hagynia. Ezután már zölddel jelzi a játék a barátságos törzstagok nevét a fejük fölött, nehogy a társainkat csapjuk agyon amikor az erdőben vadászunk. Mondanom sem kell, így nem csak könnyebb, de még szórakoztatóbb is a játék.
Érdemes minél tovább túlélni, mivel ezért tapasztalatpontokat is kapunk. Ezeket egyelőre még csak a dinó megszelídítésénél használhatjuk fel, és minél több pontunk van, annál nagyobb dinókat tudunk magunk mellé állítani. Halálunkkor viszont ez a pont lenullázódik, és kezdhetjük a gyűjtögetést elölről.
Maga a sziget hatalmas, nem éppen 5 perc bejárni, vagy ha épp egy baráttal játszunk, megtalálni őt. A szigetet szabadon bebarangolhatjuk, felfedezhetjük a hatalmas barlangjait és a sziget közepén lévő óriási vulkánt. A terep sem egyhangú, vannak hegyek, völgyek, sőt még mocsarak is, de ha épp a tengerpartra telepednénk le, akkor erre is lesz lehetőségünk.
A craftolási rendszerében jó pár dolog már most is megtalálható, igaz ez még csak a jéghegy csúcsa ahhoz képest, ami az ígéretek szerint még a játékba kerülhet. Egyelőre az alapvető túléléshez szükséges dolgokat találhatjuk csak meg (ház, fegyverek, tűz), de már maga a fegyverarzenál sem kicsi, ami elég jól jöhet a többi játékos ellen vívott küzdelmekben.
A dinók mindenhol megtalálhatók, és vannak köztük barátságosak, és olyanok is, akik csak a fő élelemforrást látják bennünk. Ha egy bizonyos növényt beszerzünk a barlangokból, akkor akár hűséges társunkká is tehetjük őket, és onnantól kezdve lovagolhatunk rajta. A vadászás mellett lehet horgászni is, ennek a rendszere nem a legkönnyebb, de a legreálisabb. El kell merülnünk, és várnunk kell mozdulatlanul, míg a hal közel nem jön, majd le kell csapni rá a lándzsánkkal. Kőkorszaki módszer, nemde?
A grafikai motorja nem fogja az élvonalba röpíteni a játékot, de mindenképp figyelemre méltó a külső megjelenése. Természetesen még vannak kisebb beakadások, bugok, de ne feledjük el, hogy a játék alfaverziós, és az ígéretek szerint mindezen problémák a közeljövőben javítva lesznek.
Az irányítása nem tér el a sandbox-játékok megszokott sémájától. Bár egy-két érdekességgel azért rendelkezik, mint például hogy a jobb egérgombbal ugrik, a nyíllal meg szinte lehetetlen pontosan lőni. Ezt a pár hibát leszámítva viszont el lehet mondani, hogy egy jól irányítható játékról beszélhetünk. A craftolási rendszere sem túl bonyolult, bár mondjuk hiányát érzem, hogy nem írja ki, miből mennyi kell egy bizonyos tárgy elkészítéséhez.
A The Stomping Land összességében egy jó elképzelésen alapszik, amire még van mit építeni. Amit kaptunk, már az is elég terjedelmes, de gyorsan ráun az ember, ha már mindent kitapasztalt. De hát ezért vannak a frissítések. A Steam kínálatában egész baráti áron érhető el (22,99 euróért). Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kicsit is szeretne visszaröppenni a dinók korába, és szereti a sandbox-játékokat.
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!