Tearaway – Játékteszt

Némi víz, fa és egy kis prés szükségeltetik a Media Molecule (az ő fejükből pattant ki a Little Big Planet is) új, teljesen egyedi origami-mátrixához. A játék igazi szellemi felfrissülés ebben a CoD-októl és BF-ektől agyonhájpolt gémervilágban.

Rögtön a játék indítása és egy rövidke töltőképernyő után következik egy végtelenül bájos intro. Amiből kiderül, hogy a valóság és a Tearaway pergamenvilága közti nagyon vékony határ átszakad. Ezen a hasadékon keresztül özönlik be a sok kis rosszakaró. A keletkezett rés pontosan a fényt és melegséget árasztó nap helyén van, ahol a Vita elülső kamerája segítségével tudunk be-be kukucskálni. Ezzel a játékmechanikai megoldással a játékost egy nagyon fontos kontextusba helyezi. De nem csak képileg lehetünk részese a csodának, orgánumunkat is felhasználhatjuk a mikrofon által (ezt a poént nem lövöm le). Az ilyen és ehhez hasonló új ötletekkel tele van a játék, ami maximálisan kihasználja a Vita alternatív irányítási formáit, ráadásul ezt játszi könnyedséggel teszi. Gondolok itt például a dobokról való elrugaszkodásra, amit a hátsó tapipad finom ütésével érünk el. Vagy a gép döntésével tudjuk változtatni egyes platformok pozícióját. Igen, ez a veleje legmélyéig egy platformer. 

A főhősünk egy kezeket és lábakat növesztett levél, ill. boríték, ami lehet fiú (Iota) és lány (Atoa) egyaránt. A kis üzenetünknek tartalma is van számunkra, ami kiderül majd a végigjátszáskor. Millióféle módon szabhatjuk testre karakterünket (bármikor a történet folyamán) a pályákon szétszórt kis konfettidarabok gyűjtögetésével. Tényleg bármit ráaggathatunk a hősünkre, hiszen kapott a játék egy vágóasztalt, ahol színes papírból vághatunk ki magunknak akármilyen formát, legyen az bajusz, szemüveg vagy éppen egy új szempár. De előre létrehozott sémák közül is válogathatunk, ez persze sok kis drága konfettibe kerül majd. Sőt, valójában a világ nagy részét mi vágjuk formára. Volt, hogy nekem kellett egy nagy szörnynek ijesztő szempárt kivágnom, vagy az általam kedvelt szarvasnak mintát adni, aki elvesztette a bundáját. Itt megint a kamera kapott főszerepet és az egyik kockás ingem. Ez bizony (az LBP-hez hasonlóan) a kreatív mivoltunkat készteti alkotómunkára. Egyszerűen zseniális!

A látványról is szólok pár mondatot. A Vita OLED kijelzőjén egyaránt megelevenednek a gyönyörű tónusokkal ellátott színek és formák, és az animációk is rendben vannak. Teljesen magával ragadó, egyedi felépítésének köszönhetően a játékot a miénknek érezzük, és igazából a sok egyediségnek köszönhetően a miénk is. Hangok terén ugyancsak maximálisan teljesít, néha előbukkan egy-egy nagyon szívmelengető muzsika. A vonós és fúvós hangszerek szimfóniája igazi folklórhangulatot áraszt, amit helyenként az elektronikus stílussal vegyítenek. amit annyira eltaláltak, hogy engem rávett a soundtrack beszerzésére. Kevés játék váltja ezt ki belőlem. Ha nagyon sok szabadidőnk van, akkor felkereshetjük a világban szétszórt pigmenttelen alakokat, figurákat is. Ezeket le kell fényképeznünk (az ehhez szükséges eszköz a mókuskirály ajándéka számunkra, miután elvesztett koronáját újraalkotjuk), amelyeket feltölthetünk, majd interneten keresztül kinyomtathatjuk a perforált alakokat. A régi olló-ragasztó módszerrel össze lehet origamizni a saját íróasztali origami-mátrixunkat. Az ötlet ismételten zseniális.

A történet mindenki számára érthető, és ez is volt a cél. Előrehaladásunk közben szóba is elegyedhetünk az erre alkalmas karakterekkel, akik halandzsanyelven szólnak hozzánk, részleteket mesélnek a kialakult katasztrófáról, illetve felajánlanak másodlagos küldetéseket. Ezek javarészt abból állnak, hogy segítő kezet nyújtsunk nekik, keressük meg elveszett dolgaikat, vagy ne adj isten pózoljunk velük egy szelfit. Az elejétől a végéig rettentően szerethető a sztori, ami kliséktől nem mentes ugyan, de a tálalás miatt ezen könnyen felülemelkedhetünk. A helyszínek gondosan lettek megalkotva, nagyon részletes és szemet gyönyörködtető a tengerpart, ahol a papírhullámok verdesik a partot konfettieső kíséretében. Változatosak a helyszínek, a napfényes, erdős tereptől kezdve a havas és hideg hegycsúcson keresztül a sötét és mély, színtelen, szagtalan barlangon át sok helyen megfordulhatunk. 

Sok negatív kritika éri a kis kézikonzolt, hogy kevés értékelhető AAA-címet írnak rá, ám a Tearaway ezt megfelelő módon ellensúlyozza. Egyedül a program időtartamával lehet bibi, ugyanis nekem 11-12 óráig tartott a végigvitele, helyenként hosszabb bámészkodással és részletesebb alkotómunkával. A sok gyűjthető elrejtett stuff (na meg a Sony Trophy unlockolása) miatt az újrajátszás i faktor igencsak magas.  Személyes végső verdiktem, hogy ha PS Vita-tulaj vagy, és van internet-hozzáférésed, akkor az ingyenes demóig feltétlen juss el.

Értékelés: 9/10