Kategóriák: 3DSCikkek

Tomodachi Life – Játékteszt

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mi történik, amikor egy élet-szimulátort keresztezünk a Nintendo kicsit furcsa stílusával? Jelen cikkünkből kiderül!

A Tomodachi Life egy igazán érdekes, a Simshez hasonlítható alkotás. A játék elején kapunk egy saját szigetet, ahol első feladatunk megalkotni annak első lakosát, azaz Miit. Innentől jön az igazi játék, mert meg kell oldanunk a problémáit, etetnünk kell, még több Miit létrehozni, és egy komplett közösséget fenntartani.

Ha már a Miiket mi hozzuk létre, lássuk, miket szabhatunk testre. Röviden: mindent. Az arcformától elkezdve, a társított tulajdonságokig minden a mi kezünkben van. Az egyik érdekes funkcióval már itt találkozhatunk, mert saját arcunkról is készíthetünk egy képet, és ez alapján a játék készít nekünk pár karaktermintát, és ha ezek közül esetleg valamelyik megtetszik, nyugodtan használhatjuk azt is.

A szigeten, amit kapunk mi magunk, játékosok töltjük be a vezető szerepet, és az egész középpontjában egy társasház áll ahol a Miik élnek. Ők barátságokat köthetnek, szerelembe esnek, vagy éppen vitatkoznak valami apróságon, és mindig tőlünk fognak segítséget kérni. De a készítők gondoskodtak aról, hogy nem fogjuk őket tehernek érezni, sőt mivel mi alkottuk őket, így szoros kötelék alakulhat ki a Miik és közöttünk. A lakásuk kinézetét is megválaszthatjuk, bár részletes berendezésről szó sincs, hanem a boltban megvehető sémák közül lehet választani. A ruhákkal ugyanez a helyzet. Néha vannak különleges kéréseik, amiket érdemes teljesíteni, kisebb jutalmak fejében, amiket aztán odaadhatunk másnak, így javítva a morálját.

A szigeten lévő boltok megnyitása feladatokhoz van kötve, és olyan alapokra kell gondolni, hogy legyen 4 lakos, oldjunk meg 15 problémát. Semmi komoly nincs benne, mint ahogy maga a játék is inkább a szórakoztatásra összpontosít. Furcsa stílusa van az egész műnek, kezdve a szinkronhanggal, mert lényegében egyetlenegy van, az is egy gép. Bizony néha generál furcsa dolgokat, főleg ahogy felolvas olyan szövegeket, amiket mi írunk be, de ezt nem mondanám negatívumnak inkább csak egy érdekes ötletnek tartom.

Több apró minijáték is bekerült, aminek jó része érdekes, viszont vannak olyanok, amik vagy nehezek, vagy szimplán lehetetlen küldetést jelentenek. Az egyik ilyen az árnykitaláló, ahol több tárgyat is rejthet a kép, és nem a legegyszerűbb feladat helyesen válaszolni. 

A Tomodachi Life nem éppen egyszerű esett. A maga furcsa stílusával egy igazán szerethető játék, de nem éppen egy teljes értékű élet-szimulátor, és pont emiatt lesz igazán jó. Elszakadhatunk mindentől, és ha csak fél óránk van, akkor is érdemes néha ránézni a Miikre, hogy megnézzük, mik történtek velük, és esetleg jókat mosolyogni a tetteiken. Bátran merem ajánlani bárkinek, mert nagyon szerethető, és bizony ez a játék a szeretetet viszonozni is fogja.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11