Wolfenstein: The New Order – Játékteszt

Sokan elgondolkodtatok már biztos, hogy mi is történt volna, ha 1945-ben Németország nyeri a háborút. A Wolfenstein legújabb epizódjában megtapasztalhatjátok a végkifejlet egy másik változatát. Egy igazi, véres lövöldözős játék következik.

A történet elején még 1946-ba csöppenünk, a háború végére, de a fő történeti szál az 1960-as években játszódik, mikorra már kiépül a nácik által irányított világ. Mi pedig ott szabotáljuk a rendszert, ahol csak lehet. Az elején még igazi egyszemélyes hadsereget testesítünk meg, de később természetesen társakat is kapunk küldetéseink teljesítéséhez.

A játék teljesen egészében hozza a megfelelő hangulatot. A helyszínek ábrázolása minden esetben a küldetéshez illő, és a zene is a korabeli világot idézi. A dialógusok pedig sok helyen egyszerűen lenyűgözőek. Az intermezzóként befűzött videókba szintén bele tudjuk élni magunkat, és szépen hajtják előre a cselekményeket. Egy szó mint száz, a The New Order teljes mértékben visszaadja a náci uralomhoz kapcsolódó nyomasztó dolgokat.

A Bethesda alkotása különböző játékstílusokra is lehetőséget kínál, hiszen minden pályán általában van egy alternatíva. Ez azoknak tud igazán kedvezni, akik nem csak végigrohanni és végiglövöldözni szeretnék a pályát, hanem kicsit lopakodósabbra szeretnék venni a figurát. Érdemes nyitott szemmel járni, mivel nem mindig egyértelmű, hogy merre is kell menni, ha nem akarunk feltűnést kelteni. Arra is jó ügyelni, hogy a játék alapból nem halmoz el minket lőszerrel. Márpedig ha lebukunk, szükség lesz rá, mert megszólal a riasztó, jönnek a pici drónok és a katonák, ami lőszerhiány esetén elég kínos tud lenni. De ha ügyesek vagyunk, simán végig lehet késelni az egész német hadsereget.

Természetesen aki csak lövöldözni szeret és levezetni a feszültséget, annak is bőven lesz erre lehetősége. De ilyenkor érdemes minden kis zegzugot átnézni életerőcsomagért, páncélért és lőszerért. A fedezékrendszert is érdemes használni, mivel elég jól működik. Egy oszlop mögé bújva bármikor ki tudunk lesni és onnan lőni, de vigyázzunk, mert például egy aluminiumlemezt simán átszakítanak az ellenfél lövedékei, és utána már minket vesznek célba. A gépágyúkba is érdemes beülni a pályákon, mivel elég nagy mértékben tudjuk ezekkel a golyókat szórni, ha pedig a célpontunk épp nincs a gépágyú látóterében, egyszerűen csak lefeszítjük, és vihetjük is magunkkal aprítani a népet.

A játék lehetőséget kínál természetesen az igazi vérbeli gamereknek is, akik szeretnek mindent összegyűjteni, vagy akár többször is végigvinni azt különböző nehézségi szinteken. A pályákon különböző dokumentumokat nézegethetünk meg, melyek felvilágosítanak minket az adott korban zajló eseményekről. De aki annyira nem szeret olvasni, de gyűjtögetni annál inkább, össze tudja szedni a németek enigmakódját dekódoló dokumentumokat. Az achievement-rendszer sem elhanyagolható része az egyenletnek, mivel kapunk jó pár olyan feladatot, amit teljesítenünk kell ahhoz, hogy az összeset feloldjuk.

A készítők elérhetővé tettek egy mechwarrior-szerű módot is. Számos robottal találkozhatunk a játék során, amikbe néha akár a fogunk is beletörhet, de természetesen azért ők sem legyőzhetetlenek. A náci kreálmányok, technikai vívmányok is helyet kaptak a Wolfie-ban, és különböző „szörnyekkel” is találkozhatunk, amiket valamiféle morbid kísérlettel hoztak létre. Alapból már csak a megjelenésük is elég félelmet kelt bennünk, hogy a legközelebbi fedezék mögé meneküljünk, és csak onnét kezdjük lőni őket.

A játék nagyon jól kezelhető, az irányítása billentyűzettel és egérrel teljesen megfelel a ma megszokott lövöldözős játékokkal szemben elvártaknak. Persze néha kisebb fejfájást okozhat, hogy egyes billentyűparancsok túl közzel vannak egymáshoz, de ez a probléma csak kevés esetben adott. A fegyverekkel való célzás sem okoz különösen nagy problémát, persze van egy kicsi szórásuk és visszarúgásuk, de ez így reális. A fedezékrendszer is könnyen használható, tehát nem fog csak úgy kiugorni a karakterünk a nyílt tűzbe, hacsak mi nem akarjuk. A játékmenet során sokszor döntést kell hoznunk, és ez alapján halad tovább a történet. De ezek a döntések nem kis terhet ruháznak ránk, mivel akár emberéletekről is döntenünk kell. Ahogy az egy ilyen világban elvárható, tisztán jó döntés igazából sosincs, legfeljebb a kevésbé rossz megoldás mellett tehetjük le a voksunkat.

Persze mint a Wolfenstein-széria egyik folytatása, itt sem maradhat el a sok vér, és néha picit már túlzottan is morbid a játék. Ami viszont pozitívum, hogy minden fegyvert – vagy bármit, ami lő – úgy használhatunk, ahogy csak szeretnénk. Akár a „kis” gépágyúkat is kitéphetjük a helyükről, és apríthatjuk vele a nácikat, vagy akár dupla gépfegyvert is ragadhatunk. Tehát a fegyvertárból elég bő a választékunk, ami nagyban javít a mészárlás monotonitásán, ami persze egyáltalán nem monoton, hiszen erre még múlt évben a Bethesdától ígéretet is kaptunk. Be is tartották.

A grafika viszont néhol megkívánná a rendszerkövetelményhez méltó kinézetet. Persze a videókban tényleg minden nagyon szép, és vissza is adja az igazi next-gen vizuális élményt, de a valóságban már nem ilyen lehengerlően áll-leejtős a helyzet. Illetve a játékban a kisebb elakadásokat sem igazán érzem indokoltnak. Nagyon sokan pedig textúrabetöltési problémákról is beszélnek. Sok szempontból úgy tűnik, a fejlesztők a hosszú fejlesztési idő ellenére is összecsapott végeredményt adtak ki a kezük közül, amit csak tetézett az első napon megjelentetett, több hibát okozó, mint amennyit kijavító patch. Ezek ellenére viszont szerintem teljesen élvezhető a játék, a történet pedig pótolja mind a grafikai hiányosságokat, mind pedig a többjátékos mód hiányát.

Ár-érték viszonylatában azt mondhatjuk, hogy bár elég sokat ki lehet hozni belőle, kicsit többe kerül, mint az általa képviselt érték indokolná. Persze egy nagyon jól kidolgozott történetet kapunk, meg bele lehet ölni jó pár órát, de a többjátékos mód hiánya komoly hiányosság. Más olyan játékok is beszerezhetők ennyiért (Titanfall, Battlefield 4), amit akár a barátainkkal is tudunk játszani, és hozza ezt a színvonalat. A többjátékos lehetőség igazi ziccer lett volna, de sajnos a fejlesztők ezt kihagyták.

Mindent összevetve, aki szeretne egy igazi lövöldözős játékot, szereti a második világháborús témát, és érdekelné, hogy mi is történhetett volna egy alternatív univerzumban, annak erősen ajánlott próbát tennie a legújabb Wolfie-résszel. A történeti szál viszi el a hátán a produktumot, ámde a grafika már hagy maga után némi kívánnivalót, és egy többjátékos mód is simán elfért volna mellette. 

Értékelés: 8/10