Kategóriák: CikkekPC tesztek

Magic to Master – Próbakör

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kipróbáltuk a teljes egészében magyar fejlesztésű Magic to Master MMO-t, és a néhány napos kalandozás alatt igencsak kellemes élményeket szereztünk.

Nem az első, és remélhetőleg nem is az utolsó eset, hogy egy tehetséges hazai fejlesztőcsapat megpróbál érvényesülni az MMORPG-k piacán, amit a tucat-alkotások mellett leginkább a túltermelés jellemez. Ilyen körülmények között komolyabb anyagi háttér nélkül nagyon nehéz maradandót alkotni, de láttunk már ellenpéldát is erre a múltban, elég csak például a Metin 2 esetét felhozni. A Magic to Master alapvetően több szállal is kötődik az említett magyar sikerprojekthez, azonban badarság lenne egyszerű kópiaként tekinteni rá, hiszen az alkotók látványosan törekedtek az újszerűségre, valamint az egyedi ötletek megvalósítására, és bár a munkálatok jelenleg is zajlanak, a korai stádium ellenére már most tisztán kivehetők a végeredmény erényei. Az egyik ilyen kiemelkedő jellemző a sajátos háttérben és világban keresendő. Noha tucatjával vannak jelen a színtéren a keleti hatásokat felvonultató MMO-k, és a hazai rajongók bizonyára örültek volna egy kicsit több magyaros vonatkozásnak is – hiszen mondavilágunk tökéletes alapot nyújtana hozzá –, azonban elég csak egy kicsit belefolyni a cselekménybe ahhoz, hogy megállapíthassuk: nagy gonddal álmodták meg a fejlesztők a körítést. A sajátos elemeket és momentumokat is felvonultató fantáziavilágot a katasztrófa szélén állva ismerhetjük meg, aminek pontos részleteiről, így előzményeiről és aktualitásairól is rengeteg háttéranyagot olvashatunk a Magic to Master hivatalos honlapján, méghozzá gondosan megírt, már-már regényszerű minőségben.

Ennél is fontosabb azonban, hogy míg más online szerepjátékok esetében a kérdéses világ hatása csak addig tart, amíg megismerjük, addig a hazai fejlesztésű M2M ezen a téren is más, hiszen lassan, küldetésről küldetésre építi fel számunkra mindazt a tudást, ami eljuttat minket a végkifejletig. Noha nem szól majd minden egyes feladatunk arról, hogy a világ megmentéséhez egy igazi hősre van szükség, azonban a sztori így is azonnal és könnyedén megfogja a játékost, befogadását pedig nagyban elősegíti az igényes magyar nyelvhasználat.  Lássuk azonban, hogy milyen élmények várnak ránk abban az esetben, ha új játékosként csatlakozunk a Magic to Master varázslatos világához! Első dolgunk – egy regisztrációt követően –, hogy az informatív és igényes honlap segítségével letöltsük, majd telepítsük az alkotás kliensét, ami esetünkben rendkívül gördülékenyen történt, akárcsak a belépést követő első pillanatok. Ugyan a karakteralkotás lehetne egy kicsit összetettebb, azonban így is elegendő lehetőséget biztosít arra vonatkozólag, hogy ne szaladgáljanak sem külsőleg, sem a képességek tekintetében ugyanolyan harcosok a pályákon. A folyamat egyébiránt egyszerű, így a küllem mellett kasztunk és dinasztiánk – erről a mellékelt dobozban olvashatsz bővebben – kiválasztását követően a fejlesztők azonnal megfogják a kezünket, hogy végigvezessenek minket egy alapos betanító pályán, ahol megismerkedhetünk az alapokkal. Már itt sokaknak feltűnhet a jól bevett szisztémán nyugvó, de egyediségeket is felvonultató kezelőfelület, valamint az egyszerűség, ami teljes egészében jellemzi a Magic to Master játékmenetét is, legyen szó akár a tárgyhasználatról, akár a harcokról.

A Magic to Master világában karakterünk három család színeiben kezdhet neki a nagy kalandnak (a negyedik pedig a Rahun, a császári dinasztia). Amennyiben a Teven dinasztia mellett voksolunk, akkor a harcosok erejét kapjuk meg, ami nem véletlen, hiszen a birodalom legnagyszerűbb fegyverforgatói származnak a kérdéses család kötelékéből, így a klasszikus fizikai erő mellett célirányos képzettségek is várnak ránk. Ha az erőszak mellett inkább a varázslatokra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, akkor a Rasan családot válasszuk a karakterkészítés során, ők ugyanis a mágikus tudományokra specializálódtak. Az alapvető mágikus képességek mellett a dinasztia sarjai minden esetben rendelkeznek egy központi képességgel is, amit utad során te választhatsz ki magadnak. Amennyiben jobban szeretjük a konfliktusokat inkább pénzzel, békés módon lerendezni, akkor a Solon családban találhatjuk meg otthonunkat, akik a kereskedelemre építették fel hatalmukat. Az ő szülöttjükként biztos lehetsz abban, hogy soha nem leszel pénzszűkében, sőt mi több, még a legerősebb felszerelésekhez is kedvezőbb áron juthatsz hozzá, mint mások.

 

Az első igazán nagy meglepetéssel már a betanító pályán találkoztam harcos karakterem oldalán. Puszta figyelmetlenségből ugyanis bajba kerültem – a sietségnek köszönhetően elfelejtettem felvenni első fegyveremet –, és úgy gondoltam, hogy egy másik játékostól kérek segítséget. Más MMO-kban szerzett tapasztalataim alapján nem számítottam válaszra, sőt mi több, inkább ellenséges reakcióra, de nagy megdöbbenésemre segítőkész szavakkal és egy baráttal gyarapodtam. Ez alapján már ki mertem jelenteni, hogy a Magic to Master esetében a közösség más, mint a műfaj képviselőinek 90 százalékában, és állításomat egyetlen negatív eset sem írta felül a későbbiekben, így bátran indultam segítségért, mi több, gyakran csak egyszerű tapasztalatcseréért a magasabb szintű játékosokhoz, mert minden esetben barátságos, kulturált csevegés lett a vége, ezáltal minden esetben örömmel, a közösségi élményeket keresve tértem vissza a pályákra. A rendkívül hasznos betanítást követően egyébiránt a játék azonnal belevet minket a dolgok sűrűjébe, és bár első küldetéseinket leginkább futárként végezzük majd el, alig néhány szintlépést követően a főváros biztonságos falain kívül találjuk magunkat. Habár a néhány nap alatt én csak a Farkassámán erdejéig jutottam el – hiszen a többi területhez magasabb szint szükségeltetik –, de ha csak feleannyi kaland vár majd ránk a többi, igencsak beszédes nevű régióban, már akkor garantáltan nem kell unatkoznunk hosszú-hosszú hetekig.

Hogy egy kicsit alaposabban is górcső alá vegyük a Magic to Master játékmenetét, összességében kijelenthető, hogy néhány lehetőség kivételével a műfajban jól ismert klisék várnak ránk ebben a tekintetben. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a küzdelmek során még a harcos karakterek is nagyon hasznos varázsképességeket használhatnak, így a szintlépéssel nem csak erősségüket, vitalitásukat, ügyességüket és intelligenciájukat fejleszthetjük, hanem mágikus tudásukat is. Ezzel az aprósággal rendkívül nagy változatosságot biztosítottak a fejlesztők az összecsapásoknak, arról nem is beszélve, hogy – a harcosok esetében legalábbis – egymásból következnek az egyes képességek, így például az csaták előtt egy védekezést és fegyverünk megerősítését szolgáló varázslat mellett alkalmazhatunk például valamilyen speciális támadást is, amivel már alacsonyabb szinteken is nagyon ütőképesek lehetünk. Azt természetesen nem árt tudni, hogy akárcsak a legtöbb MMO-ban, úgy itt is magasabb szinteken kezdődik meg az élet, így a kereskedők kínálatát elnézegetve a későbbiekben már nem csak küldetések jutalmaként szerezhetünk bivalyerős páncélokat és fegyvereket, hanem aranyért is megvásárolhatjuk őket. Természetesen addig sem kell csüggednünk támadásaink ereje miatt, hiszen a szintfejlődéssel erőnk, ezáltal sebzésünk is dinamikusan fejlődik, és az imént említett varázslatokkal tovább fokozhatjuk teljesítményünket.

Összességében a játék rendszere és mechanizmusa nagyon jó benyomást tett rám, elég csak a tágas inventory-rendszerre vagy a fejleszthető felszerelésekre gondolni. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a Magic to Master még egy közel sem kész játék, rengeteg kisebb-nagyobb hiba mellett természetesen akadnak hiányosságai is, amelyeket a fejlesztők folyamatosan és gőzerővel igyekeznek pótolni, illetve javítani, méghozzá nagy gondot fordítva a rajongók kívánságaira is. Számomra igencsak frusztráló volt ugyanakkor, hogy a legtöbb küldetéshez rengeteget kellett rohangálni – gyakran csak egy-egy újabb párbeszédért –, ezért például egy gyorsutazási lehetőség kivitelezése nagyon fontos lenne, mint ahogyan az is, hogy az ütközetek pontosabbá váljanak, és ne fordulhasson elő olyan, hogy többször kell kattintani azért, hogy megtámadhassunk egy-egy ellenfelet. Természetesen ezek maximálisan elviselhető negatívumok az élményért és a magyar nyelvért cserébe, mint ahogyan a küllem is, ami nyilván labdába sem rúghat egy Guild Wars 2-vel szemben, azonban fontos, hogy az ingyenesen játszható Magic to Master esetében nem is ez volt a készítők célja. Engem egyébiránt rendkívül kellemes, mi több, nosztalgikus hangulattal töltött el a grafika, ami egykori nagy kedvencemet, a legendás első Neverwinter Nights-ot idézte fel. Fontos kiemelni mindemellett, hogy csak az első 15 szintet teljesítettem a játékban, így a néhány napos tesztidőszak során esélyem sem volt teljes betekintést nyerni olyan lehetőségekbe, amelyekről a veteránok ódákat zengtek számomra. Ilyenek voltak például az izgalmas boss-harcok, a klánrendszer, valamint a későbbi szinteken elérhető változatos területek, amelyek megannyi különleges ellenfelet és izgalmas kalandot garantálnak a hősök számára, de említhetnék olyan apróságokat is, mint például a házasságkötés lehetősége.

Mindent összevetve tehát kijelenthető, hogy a Magic to Master képében egy dinamikusan fejlődő, és legtöbb elemében ígéretes magyar fejlesztésű MMORPG-t köszönthetünk, ami főként nagyszerű háttértörténetével, közérthetőségével és nyelvezetével veheti le a lábáról a hazai fanatikusokat, de már most példátlanul segítőkész közössége is kiemelkedő tulajdonságai között tartható számon. Ha már régóta vársz egy olyan MMO-ra, ami az anyanyelveden szól hozzád, könnyen tanulható és akár néhány percre is képes kikapcsolódást nyújtani, akkor feltétlenül ki kell próbálnod a Magic to Mastert, és segíteni a fejlesztőket abban, hogy egyre jobb, illetve tökéletesebb legyen a végeredmény!

FRISSÍTÉSEK

Cikkünk megírása óta a Magic to Master aktív fejlesztői számtalan módosítással dobták fel a játékot, így több komolyabb javítás is érkezett, amelyeknek köszönhetően sokkal komfortosabbá, kellemesebbé és gördülékenyebbé vált a végeredmény.

A legfontosabb, hogy a készítők alaposan lecsökkentették a főváros méretét, aminek köszönhetően már nem kell hosszú perceket unalmas sétálgatásokkal töltenünk, ezen felül pedig fontos, hogy a lagmentesítés tekintetében is óriásit léptek előre, noha ezen a téren természetesen még mindig van mit javítaniuk.

A kisebb-nagyobb hibajavítások mellett az egyes frissítések ugyanakkor újabb tárgyakat és küldetéseket is hoztak magukkal, sőt mi több, rengeteg aprócska finomhangolás is történt annak érdekében, hogy a játékosok lényegesen jobban érezzék magukat a kalandozások során, miközben folyamatos grafikai ráncfelvarrások is történtek a szebb küllem érdekében.

Természetesen a fejlesztők tovább folytatják a Magic to Master támogatását, így az elkövetkezendő hónapokban további javítások, módosítások és friss tartalmak érkeznek majd annak érdekében, hogy a teljes egészében hazai fejlesztésű MMO egyre tartalmasabb szórakozást biztosítson a műfaj kedvelőinek.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11