A Grand Budapest Hotel – Filmkritika
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Wes Anderson úgy tűnik, egyre szélesebb közönséget tud megszólítani, bár a Berlinben díjazott, a címben is szereplő, a második világháborút eufemizáló legújabb alkotása még mindig inkább rétegfilmnek mondható, mint közönségfilmnek.
Wes Anderson legújabb, hazánk fővárosát a nevében szerepeltető filmje a nézői visszajelzések alapján nem csupán a kritikusok, de a moziba járók tetszését is elnyerte. Ebben szerepe lehet annak, hogy parádés a szereposztás (Ralph Fiennes, Edward Norton, Jude Law, Bill Murray, Adrien Brody, Owen Wilson, Willem Dafoe, Jeff Goldblum brillíroznak a filmvásznon), de akár annak is, hogy ezúttal sokkal merészebben nyúlt az alaptematikához, és egy olyan európai egzotikummal és különc karakterekkel fűszerezett történetet mesél el a nézőknek egy második világháború előtt álló hotelről, amely azon túl, hogy érdekfeszítő, szerethető is.
A történet egy háromszoros keretbe foglalva meséli el Gustave, a híres főportás és kifutófiúja, Musztafa kalandos történetét, amely röviden a következőképpen foglalható össze. Gustave a forgalmas hotel középpontja, aki nem csupán az alkalmazottak között vívta ki magának a tiszteletet, de a szálloda idősebb hölgyvendégeinek is a kedvében szokott járni, néha "extra" szolgáltatásokkal megfűszerezve az "all inclusive" vendéglátást. Az egyik ilyen rendszeresen visszatérő vendége az örök vadászmezőkre távozik, és ő úgy dönt, ellátogat a hölgy kastélyába, és lerója tiszteletét egyik kedvenc, ahogy a filmben fogalmaz, "zamatos" szeretője előtt. Az útra magával viszi a kiszolgáló személyzethez csatlakozott, szegény, árva és a film elején még kissé megszeppent Musztafát is, akiről azonban pillanatok alatt kiderül, hogy igencsak életre való egy teremtés.
A látogatásuk alatt hirdetik ki ugyanis az idős hölgy végakaratát, amelyben Gustave is szerepel (egy állítólagosan felbecsülhetetlen értékű festményt hagyott rá az öreglány), és bár ez minden érintett (és pénzsóvár) rokonnál kiveri a biztosítékot, főhőseink úgy döntenek, magukkal viszik a Gustave által jogosan örökölt műtárgyat. Természetesen az igazi kalamajka csak ekkor veszi kezdetét, és főhősünk különböző, néha egzotikus, néha balkáni, néha elvarázsolt, néha kiesen rideg vagy éppen elsőre barátságtalannak tűnő helyszíneket megjárva végül vissza is tér a kiindulási pontként megjelölt hotelbe, amely az időközben kitört világháború eseményeinek következtében már a birodalomépítő hadsereg egyik helyi főhadiszállásává alakult. A fináléból természetesen így nem maradhat ki a gondosan felvezetett óriási tűzpárbaj sem, de ahogy az az ilyen filmeknél szokott lenni, ez már csak a hab a tortán, az igazi kalandot az idáig vezető út jelenti.
A kicsit már-már kusturicásan keserédes vígjáték mindig a kellő mértékben emelkedik felül a valós drámákon ahhoz, hogy megmaradjon a szórakoztató hatása, ám egyáltalán nem hatásvadász módon azért csepegteti az érzelmeket a nézőre, és a végén bármennyire is hirtelen a lezárás ahhoz, hogy ne tragédiaként gondoljon vissza a néző az eseményekre, azért bizony vannak olyan jól elhelyezett mondatok, pillanatok a filmben, amik nem csupán elgondolkodtatók, de érzelmi hatásuk is bőven akad.
Wes Anderson filmje tehát mesterien van összepattintva teljesen különböző elemekből, amit gyakorlatilag a két főszereplő, Ralph Fiennes és Tony Revolori következetes és zseniális játéka foglal egy bájos történetbe. Vannak ugyan apróbb hibái a filmnek (egyes helyeken nem elég hatásos vagy éppen túl hosszúak a jelenetek, másutt több is elfért volna a vásznon), de összességében elmondható, hogy a moziban töltött 100 perc alatt egy befogadható, élvezetes, szórakoztató, elgondolkodtató és helyenként hihetetlenül vicces alkotást láthatunk. A Grand Budapest Hotel a szélesebb közönségnek is bátran ajánlható, és bár kétségtelen, hogy elsődlegesen a Monty Python-epizódokra jellemző abszurd humorral operál, valószínűleg a filmben szereplő változatos karaktereknek és a remek színészi játéknak köszönhetően azokkal is könnyen megtalálja a közös hangot, akik ezért a műfajért annyira nem rajonganak. Hazánkban a népszerűségének azonban komoly gátat szabhat, hogy a filmet nem szinkronizálták, így csak magyar felirattal vetítik a mozik.
Értékelés: 8/10
