Dark Souls II – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Lordan kietlen, zord világát ugyan sikeresen magunk mögött hagytuk, de Drangleic univerzuma minden eddiginél kegyetlenebb kihívás elé állít majd minket. Teszteltük a Dark Souls második részét.
A Dark Souls II ugyanazt a receptet követi, mint elődje. Hírből sem ismeri a megalkuvást, s ugyanolyan könyörtelenséggel és hidegvérrel kínoz minket halálra, mint tette azt Demon’ Souls, s az abból spirituális örökösként megszületett első Dark Souls. S bár az élmény ismerős lesz, valójában mégis egészen újszerű, mert hiába a visszatérő játékmenet és körítés, az apróbb finomhangolásoknak köszönhetően sok mindent újra meg kell majd tanulnunk és ismernünk. Hiába az előző részek során szerzett tapasztalat, aki önbizalommal telve vág neki az ismeretlennek, ezúttal is fűbe fog harapni. És aki nem képes fejet hajtani a készítők akarata előtt, az bizony nem is fogja élvezni a Dark Souls második részét. Mert miről is szól a játék? Nem, nem kizárólag a halálról, hanem a küzdőszellemről, a bátorságról, a kitartásról és arról, hogy képesek vagyunk elfogadni, bizony holtodiglan tanul az ember. Ha ezt sikerül magunkévá tenni, elképesztően jól fogunk szórakozni.
De az addig vezető út hihetetlenül rögös és idegtépő lesz, mert ha nem tiszteljük az ellenfelünket, akár a legkönnyebbnek tűnő összecsapás is pillanatok alatt a halálunkkal végződhet. Ilyenkor pedig a korábban meglátogatott tábortűztől (checkpoint) folytathatjuk a felfedezést, s amíg nem találjuk meg holttestünket, a korábban összeharácsolt lélekpontok se állnak a rendelkezésünkre. S ha ez nem lenne elég, akkor életerőnk is alaposan megcsappan, egészen addig, amíg vissza nem változunk hús-vér emberré. Utóbbit csakis az úgynevezett Human Effigy nevű tárgyak felhasználásával érhetjük el, de természetesen ezek nagyon ritkán fellelhetőek. Életerőnket szerencsére már kicsit könnyebben is visszatornázhatjuk, ehhez Life Gemekre lesz szükségünk.
De ne hidd, hogy egyszerű dolgod lesz, amikor újdonságok után kutatva épp felfedezni akarsz egy új területet. Ugyan maga a játékmenet megmaradt lineárisnak, valójában hatalmas, változatos, rengeteg veszélyt jelentő helyszínt látogatunk meg, s bizony sokszor hihetetlen bátornak kell lenni ahhoz, hogy egy korábban még fel nem fedezett vidéket vagy akár csak egy termet meglátogassunk. Mert a térkép hiánya, s a játék nyújtotta nehezítések egyértelműen azt sugallják, lassan jársz, tovább élsz. És ez bizony a Dark Souls 2 esetében hatványozottan érvényesül, de ha bizonyos helyzetben nem vagyunk kellően vakmerőek és bátrak, nem fogjuk megtapasztalni hősünk korlátait, nem fogjuk kiismerni ellenfeleinket, s bizony ez később sokkal nagyobb áldozattal járhat. Azonban ha sikerül legyőzni a korlátaidat, s megtanulod tisztelni az ellenfeledet, a győzelem íze minden korábbinál édesebb lesz.
És ehhez a semmihez se fogható hangulathoz rengeteg ad hozzá a játék központjaként funkcionáló Majula, ahova nem csak azért érdemes majd ellátogatni, mert itt tudunk kereskedni, hanem azért is, mert a remény szimbolúmaként egy-egy véres összecsapás után bizony jó érzés lesz emberek között járni-kelni. De hosszasan lehetne ecsetelni a különböző ellenfeleket, azok elképesztő taktikai repertoárját vagy Drangleic világának hihetetlenül mocskos világát alkotó vidékeket.
A Dark Souls II csak a játék kezdetén, az alapvető tudnivalók ismertetéséig fogja a játékos kezét, utána viszont elengedi azt, s lehetőséget ad, hogy szabadon felfedezz, kísérletezz, megismerd önmagad és harcosod korlátait, s azokra a képességekre fókuszálj, amelyek szerinted egy-egy sikeres győzelemhez a legszükségesebbek. Az idáig vezető út azonban sok-sok halállal jár majd.
Értékelés: 9,5/10
