Knack – Játékteszt

A Sony PS4-es nyitócímét egészen eddig technológiai demó szintjén kezelte sok magazin, pedig ez egy óriási hiba volt. A platformerjáték ennek ellenére csalódásokat is tartogat bőven.

A Knack alapkoncepciója egyszerre aranyos, mivel a története olyan, mintha kisgyerekeknek készült volna (jönnek a gonosz goblinok, és egy különböző indíttatású emberekből álló csapat elindul elejét venni az általuk okozott rombolásnak) és félrevezető. A főhősünk és segítői ugyanis mintha csak egy képregényből vagy egy animációs filmből léptek volna ki, a kicsit a LEGO-játékokra hasonlító játékmenet pedig szintén a kisebbeket célozná meg első körben. Ám minden ilyen feltevést megcáfol a játék, amint elkezd kibontakozni a történet, ugyanis a Knack még könnyű fokozaton is igencsak nehéz tud lenni, főleg hogy egyes jeleneteknél hősünket szinte azonnal képesek kivégezni az ellenfelek, és amikor az automatikus mentési ponttól indulunk el újra, nem maximális életerővel vágunk neki a kalandoknak, hanem a mentéskori állapottól folytathatjuk a küzdelmet.

:galeria:

A LEGO-s hasonlat egyébként több szempontból is passzol, hiszen itt is különböző dolgokat zúzhatunk szét, és még építőelemekre is szert tehetünk, amik viszont főhősünk, Knack szerkezetét bővítik, így ő nagyobb és erősebb lesz, egyben pedig az életerőcsíkja is növekszik. Gyűjthetünk még speciális képességekhez energiát sárga színű kristályok szétzúzásával – ez főként akkor válik majd az előnyünkre, ha több ellenféllel állunk szemben, ilyenkor ugyanis területre ható sebzést okozhatunk, vagy éppen ideiglenesen sebezhetetlen forgószélként támadhatjuk az ellenfeleket. A szó szerint hosszadalmas (egy-egy fejezet néha igencsak fárasztóan hosszú tud lenni, ráadásul a történet mintha még rá is játszana erre akkor, amikor megmutatja nekünk, mennyi ellenfél vár még ránk, mielőtt eljutnánk a következő ellenőrzési pontig) küzdelmek során mindig tudhatjuk, most éppen mi következik majd, hiszen nagyobb ellenfelek érkezése előtt jól feltápolhatjuk majd karakterünket, óriásira növelve őt, majd pedig ismét valamilyen okból kis méretre kell váltania főhősünknek.

Sajnos a példaként felhozott játék összes negatívuma is visszaköszön, hiszen rögzített a kamerakezelés, és néhol nehezen láthatjuk be a teljes terepet, illetve a korai LEGO-játékokhoz hasonlóan lineáris az előrehaladás is. A Knack azonban rátesz még egy lapáttal erre a linearitásra, és szinte teljesen kizárja a felfedezés örömét, mivel gyakorlatilag egy előre legyártott sínen haladunk előre, abszolút korlátok közé zárva, és bár maga a történet viszi előre a játékost, sokszor fogjuk úgy érezni, hogy csak egy interaktív animációs film szereplői vagyunk.

A negatívumok közé sorolható a grafikus teljesítmény is, és itt megint csak visszakanyarodnék a technológiai demós párhuzamhoz. Igen, a PS4 egyik nyitócíméről van szó, ami azonban első pillantásra nem fog eget rengetően szép karaktermodelleket vagy grafikát eredményezni. Lehet, hogy a háttérben iszonyatos mennyiségű alkotóelemből állnak össze a térbeli objektumok, ám már a játék nyitójelenetében kétségei támadnak a játékosnak afelől, hogy most valóban egy következő generációs játékról van-e itt szó. Ami ennél sokkal rosszabb, hogy a játék rendszeres időközönként beszaggat, és jól látható fps-csökkenést produkál, ami főleg boss fightok esetén tud nagyon idegesítő lenni. Nehéz megkeresni a kifogást, hogyan sikerült ilyen gyatrán a játék optimalizálása, hiszen részben pont az új konzol képességeinek bemutatására tervezték a Knacket. Ráadásul házon belül, a Sonynál…

A dolog azért is különlegesen dühítő, mert a kor elvárásainak megfelelő (értsd: nyitott) pályatervezéssel, a főbb hibák orvoslásával egy hihetetlenül addiktív és szórakoztató platformerjátékot lehetett volna megalkotni, és az alapok mind a helyükön vannak ehhez. Csak sajnos a fejlesztés valahol nagyon kisiklott: a küzdelmek egyes jeleneteknél nagyon kiegyensúlyozatlanok, a nehézségi görbe óriásiakat hullámvasutazik, és mindezek közben a felfedezés örömét is elveszik tőlünk. Így is érdemes persze végigvinni a Knacket, hiszen maguk a karakterek szerethetők és aranyosak, a történet bár kiszámítható, de érdekfeszítő, az alkalmankénti azonnali elhalálozásokért nem büntet minket súlyosan a játék, csak a 11 órányi gombnyomogatásnál többet ne várjunk tőle. Sajnos nem ez lett az a nyitócím, ami miatt érdemes PlayStation 4-re átnyergelni.

Értékelés: 5/10