A hobbit – Smaug pusztasága – Filmkritika

A hobbit – Váratlan utazás vegyes fogadtatása után bőven fel volt adva a lecke a trilógiává hízlalt fantasy középső felvonásának, a Smaug pusztaságának. Vajon a Magányos Hegy mélyén szunnyadó sárkánynak sikerül izgalmat csempészni a kalandba?

Tavaly ilyenkor azt írtam A hobbit – Váratlan utazásról, hogy Peter Jackson megalomániája károsan rátelepszik Bilbó, Gandalf valamint Tölgypajzsos Thorin és a többi törp Magányos Hegyig vezető fantasy kalandjára. Ez a Smaug pusztaságában se változott, a Gyűrűk Ura trilógiájának szerzője ezúttal is teljesen feleslegesen hízlalta óriásira A hobbit második felvonását. Új szereplőket és cselekményszálakat szőtt bele egy olyan mesébe, ami egyébként sem kínál grandiózus utazást, ezzel elvágva magát annak lehetőségétől, hogy részletesebben foglalkozzon új és régi szereplőkkel vagy éppen magával a cselekménnyel. A hobbit – Smaug pusztasága ugyanis hiába ontja magából 160 percen át a látványos jeleneteket, helyszíneket és összecsapásokat, ezek mindegyikéből hiányzik az izgalom és a feszültség.

Pedig maga a folytatás történetmesélése mindent bevet. Amíg Gandalf a Fehér Tanács felkeresése után elutazik Dol Guldurba, hogy utánajárjon a sötét erők szervezkedésének, addig Tölgypajzsos Thorin és kompániája. Bilbó vezetésével a Bakacsinerdőn keresztülvágva igyekszik folytatni útját. Az erdőben rögvest óriáspókok támadnak a társaságra, majd erdőtündék ejtik fogságba őket. De nincs idő elidőzni a cellákban, utunk szinte azonnal Tóvárosba vezet ahonnan már csak egy karnyújtásnyira található a Magányos Hegy, annak belsejében pedig maga Smaug, a sárkány várja, hogy végre sor kerüljön a nagy összecsapásra.

Ahhoz tehát kétség se férhet, hogy változatos kalamajkák egész sora váltja egymást a Smaug pusztaságában, ezek között azonban elvész a lényeg. A hobbitnak továbbra is az a legnagyobb problémája, hogy egy meglehetősen sovány alapanyag felduzzasztása, s a sok kitalált új elem egész egyszerűen csak a rendező megalomániájának kielégítését szolgálja. Smaug belépője hatásos, de a legyőzésére tett kísérlet mellőzi a kreativitást, eközben pedig a film vágása rendre megtöri az akciót, a párhuzamosan zajló cselekmények közötti váltás ugyanis mindig a lehető legrosszabb pillanatban történik. Egyszóval Peter Jackson képtelen felismerni, hogy A hobbit nem több egy egyszerű mesénél, ami hangvételében teljesen elüt a Gyűrűk Urától, így nem biztos, hogy ugyanazt a koncepciót kellene követnie.

És ugyan a fenti sorok végig negatív hangvételt ütnek meg, a Smaug pusztasága mégis sokkal jobb, mint elődje. De amitől jobb (pergősebb, akciódúsabb, kevésbé mesélő), pont attól rosszabb is. Így kissé ellentmondásba kerülve, mégis azt kell mondanom, hogy hibái ellenére nem rossz film A hobbit második része, de közel sincs olyan jó, mint a Gyűrűk Ura bármely epizódja. Egyszerűen azért, mert túlságosan mesterkélt, feleslegesen elnyújtott, és közel sincs benne anny szív és lélek, mint a nagy trilógiában.

Értékelés: 7/10