Exek és szeretők – Filmkritika

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Exek és szeretők fityiszt mutat Katherine Heigl-nek, s végre megmutatja, milyen egy valóban szellemes, élettel teli romantikus vígjáték.

Eva (Julia Louis-Dreyfus) és Albert (James Gandolfini) az ötvenes éveikben járó, egyedüllálló szülők, de nem csak ez a közös bennük. Lányaik hamarosan főiskolára mennek, így hamarosan mindkettejüknek szembesülnie kell a magánnyal. Még szerencse, hogy egy partin megismerkednek, s a néhány találkozó után összejönnek, és élvezik az új szerelmet. Az idill azonban nem tart örökké, Eva ugyanis masszőrként dolgozik, s munkájának része, hogy rengeteget beszélget a kuncsaftjaival. Egyikük, Marianne (Catherine Keener) folyton a volt férjét szidja, ami egészen addig mulatságos, amíg a masszőr rá nem jön, hogy az új pasija és Marianne régi férje egy és ugyanaz a személy. És nem tehet róla, kezdi a másik nő szemével látni a férfit: tohonya, lusta, hájpacninak.

Az Exek és szeretők a szerencsétlen címválasztás ellenére nem egy újabb ostoba romantikus vígjáték. Nicole Holofcener filmje egyszerre szórakoztató és fiatalos, mégis, sokkal inkább azoknak a középkorúaknak szól, akik átélték már a magányt vagy valakinek az elvesztését. A film ugyanis egyszerre mutatja be a gyermek családi fészekből való kirepülésével járó elengedést és a félresiklott házasság utáni újrakezdést. Sokszor hiába közhelyes az Exek és szeretők, hétköznapi karaktereinek és a problémák életszerű ábrázolásának köszönhetően könnyű átsíklani az ilyesmin. James Gandolfini és Julia Louis-Dreyfus párosa az elmúlt esztendők legaranyosabb szerelmes párosa, Tony Sopranóról pedig kiderül, hogy valójában egy nagyon vicces, kedves fickó, akinek ráadásul hatalmas szíve is van.

Ha idén szeretnéd letudni az évi kötelező romantikus vígjátékot a pároddal, akkor kétség se férhett hozzá, hogy az Exek és szeretők tökéletes választásnak fog bizonyulni.

Értékelés: 8/10