Wonderbook: Walking With Dinosaurs – Játékteszt

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A BBC gyártásában készülő a Dinoszauruszok, a Föld urai című sorozatra és 3D-s filmre építő játék megmutatja, hogyan kell minőségi Wonderbook-játékot készíteni úgy, hogy az egyszerre szórakoztasson és oktasson is.

A Wonderbook világa ugyan elég lassan, de biztos léptekkel bővül. A Harry Potter-kalandok mellett immáron más fejlesztők is belevágtak abba, hogy interaktív, kiterjesztett valóságon alapuló történetekkel kápráztassák el a fiatalabb generációt. A PlayStation Eye kamerára építő technikai megoldás nagy előnye a Kinecttel szemben, hogy itt a kezünkben tartunk egy vezérlőt, ami nem csupán magabiztosabb irányítást tesz lehetővé, de sokkal pontosabb érzékelést is. Az összes Wonderbook-történet nagyjából ugyanazokat a sémákat használja a megjelenítéshez: a könyv és a (képernyőn megjelenő képen jócskán átformált) Move vezérlő képezi a kiterjesztett valóság rögzített alapját, minden mást pedig e köré vetít ki a játék. A hatás a legjobban akkor érvényesül, ha a játékos a földön ül, de ha ez kényelmetlen vagy kivitelezhetetlen, és nem zavar bennünket az, hogy egyes karakterek a levegőben fognak járni, akkor akár egy asztalra helyezve is használhatjuk a Wonderbookot.

A játék angol nyelvű előzetese, a magyar sajnos még nem jött ki.

Az egyes jelenetek vagy a könyvre fókuszálnak, vagy a kamera teljes képét mutatják – ilyenkor a történések körülvesznek bennünket, illetve egyes jeleneteknél a teljes képernyőt a renderelt környezet tölti be, és mi magunk csak egy kis résen keresztül kukucskálhatunk (vagy éppen a dinoszauruszos kaland esetében pl. etethetjük a növényevő állatokat). A BBC történetére, az általuk összegyűjtött tudásanyagra és a 3D-s mozifilm főszereplőire építő kaland az összesen 5, egyenként két szakaszra osztott fejezet során ügyesen váltogatja ezeket a jeleneteket és a feladattípusokat, így folyamatosan képes fenntartani az érdeklődést, miközben a gyűjthető kártyalapoknak köszönhetően temérdek információval is szolgál.

A feladatok között lesz fizikai cselekvésre (azaz a Move vezérlő lengetésére, lóbálására) alapozó művelet, lesz dinoszaurusz-röntgen, ásatásban/feltárásban segédkezés, memóriajáték, temérdek kvíz és állatles is. (Utóbbi során egy élő képen kell megtalálnunk az egyes állatokat, majd rájuk mutatni a vezérlővel.) Az egyes feladatok során természetesen mind a játék, mind a narrátor a segítségünkre lesz, így sosem futhatunk bele egy megugorhatatlan nehézségi szintet jelentő küldetésbe, azonban ha nem vagyunk elég ügyesek vagy szemfülesek, a teljesítményünkért alacsonyabb szintű érmet kapunk (van bronz, ezüst és arany), és kevesebb összegyűjthető kártyára teszünk szert. Bár a játék alapvetően sok esetben időre megy, és ennek megfelelően értékel, a legtöbb esetben lehetőségünk nyílik akár még hibázni is, majd azt korrigálni. Ez alól egyedüli kivétel az egyes fejezetrészek végén a tudásunkat ellenőrző kvíz, ahol minden rossz válasz pontlevonást eredményez (noha az aktuális kérdés mindaddig érvényben marad, amíg a jó választ el nem találjuk).

:galeria:

Ez a rendszer több szempontból is ideális, hiszen így a játékosok szívesen visszatérnek egy-egy már teljesített, de nem 100%-osan megismert fejezetrészhez, hogy megkeressék a hiányzó kártyákat, illetve hogy jobb eredményt érjenek el a kvízen. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gyerekek céltozttan ismételhetik azokat az elméleti tudásmorzsákat, amelyeknél nem voltak teljesen bizonyosak a válaszban. A játékprogram egyetlen nagy hibája amúgy ezen a téren jelentkezik, ugyanis néha elég következetlen az előrehaladási sorrend, és amikor például a nyitott könyv lapjain megjelenő világot kell felfedeznünk, és rossz sorrendben aktiváljuk az egyes kiemelt pontokat, könnyen saját hibánkon kívül egy olyan sorrendet választhatunk, ami miatt nem juthatunk hozzá a maximális kártyaszámhoz és a legjobb minősítéshez.

A Dinoszauruszok, a Föld urai néhány apróbb hibáján kívül azonban csak pozitívumokról számolhatunk be, és ezek közé tartozik az is, hogy a játék teljesen magyar nyelven, magyar szinkronnal került a boltok polcaira. A szinkronszínészek ráadásul fantasztikusan jó munkát végeztek, és az, hogy két, eltérő stílusban beszélő narrátor van, a kellő változatosságot is biztosítja. Így a kalandot bármilyen korosztály élvezni tudja, habár a dobozon is feltüntetett 7+ korhatár nagyjából megállja a helyét, hiszen elsődlegesen iskoláskorúak érdeklődésére számot tartó anyagot dolgoz fel a dinókaland, illetve azért vannak benne "komolyabb" témák is (megtámadják egymást a dinoszauruszok, két dinó harcába segít bele a játékos, elpusztulnak állatok stb.), amik kisebb gyerekek esetén nehezebben elmagyarázható témákat vetnének fel.

A karácsonykor mozikba kerülő 3D-s film előzetese. Megjegyzem, a játék szinkronhangjai ennél ezerszer jobbak. 🙂

A most még elég szűkös kínálat alapján bátran mondhatjuk, hogy a Dinoszauruszok, a Föld urai az eddigi legjobb Wonderbook-játék, amivel játszhattunk, de valószínűleg erősebb felhozatalban is megállná a helyét. Ennek többek között az is a jelzője, hogy felnőtt fejjel is érdemes leülni elé, ugyanis nem csak hogy megfelelő mennyiségű kihívást és szórakozást nyújt az idősebbeknek, de a BBC alaposságának köszönhetően bőven alkalmas az ismeretek felfrissítésére is. Karácsonyi ajándéknak ideális választás, csak ügyelni kell arra, hogy hagyjuk a gyereket is játszani… 🙂

Értékelés: 9,5/10

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11