Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: Mighty No. 9 – Jól alakul a Mega Man örökösének sorsa

FRISSÍTVE: Mighty No. 9 – Jól alakul a Mega Man örökösének sorsa
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vasárnap a Kickstarteren mutatkozott be Keiji Inafune legújabb, rajongói támogatással készülő oldalnézetes akciójátéka, a Mighty No. 9, amihez három nap alatt összegyűlt az eredetileg tervezett 900 ezer dollár.

Hétvégén rajtolt el a Mega Man spirituális örökösének is tekinthető Mighty No. 9 Kickstarter kampánya, ahol Keiji Inafune és csapata eredetileg 900 ezer dollárt szeretett volna összegyűjteni, hogy elkészüljön oldalnézetes akciójátékuk. Az eltelt alig három nap leforgása alatt azonban már majdnem 1,2 millió dollárnál jár a számláló, így időközben új célokat tűzött ki maga elé a Comcept.

Ennek értelmében két új helyszín már biztosan helyet kap majd az egyelőre PC-exkluzív, Steamen keresztül értékesített játékban. De csak egyelőre, mert az új célok egyike, hogy 2,5 millió dollárnál már PS3, Xbox 360 és Wii U platformokra is készül átirat, sőt Inafune azt se tartja kizártnak, hogy next-gen változatot kap az erősen japán témájú Mighty No. 9.

 

[FRISSÍTÉS]

Elérte a korábban kitűzött új célt a Mega Man spirituális örököse, a Mighty No. 9, így az eredetileg csak PC-re szánt játék meg fog jelenni PS3-ra, Xbox 360-ra és Wii U-ra is. A fejlesztők ígérik, 2,4 millió dollárnál Challange mód, 3,3 millió dollárnál pedig PS4-es és Xbox One-os változatok is lesznek.

Véleményünk szerint

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »