Lost Planet 3 – Játékteszt

A Lost Planet-sorozat legújabb részében megismerhetjük a franchise történetének prológusát és az E.D.N. III bolygó kolonizációjának első lépéseit.

A Lost Planet első része annak idején a Capcom egyik legígéretesebb videojátékaként vonult be a köztudatba, hiszen 2006-os megjelenésekor új színt hozott az akkor egyre népszerűbb hátsónézetes akciójátékok világába. A fagyott bolygót, a különleges környezetet és az újszerű ellenfeleket a középpontba állító alkotás sokakban maradt meg örök emlékként, de akárcsak a legtöbb akkoriban indult TPS – elég csak a Gears of Wart és a Dead Space-t kiemelni a sok közül –, később a Lost Planet is megindult lefelé azon a bizonyos lejtőn. A második rész ugyan nem volt túl rossz, de a fagyos környezet már korántsem kapott benne akkora szerepet, mint az első felvonásban, így inkább a már kolonizált bolygó ügyes-bajos dolgaiba engedett bepillantást, aminek szintén megvolt a maga hangulata. Amikor a Capcom bejelentette, hogy készül a harmadik rész, amit ráadásul nem is egy belsős csapat, hanem az utóbbi időben inkább félrenyúlásairól ismert Spark Unlimited fejleszt, már tudtuk, hogy nagy baj lesz, de amikor kiderült, hogy egy előzménytörténetet mesél majd el a Lost Planet 3, akkor ismét felcsillant a remény.

Amennyiben ugyanis a sorozatot ismét szerették volna a legjobbak közé emelni a fejlesztők, akkor nem maradt más választásuk, minthogy újfent elővegyék a fagyott bolygó koncepcióját, amit megfűszereztek azzal, hogy az első epizód előtti eseményeket dolgozták fel a harmadik részben. Ennek köszönhetően a sztori szerint az E.D.N. III bolygónak még csak egy szegletét fedezték fel az új haza után kutatók, így sem az ott leselkedő veszélyekről, sem egyebekről nincs túl sok fogalmuk. Amit tudnak, hogy nincsenek egyedül a planétán, az állandó fagy és a hóvihar pedig igencsak megkeseríti életüket, de a hely legalább alkalmas az életre, csak egy kicsit át kell formálni ahhoz, hogy lakható is legyen. A NEVEC vállalata így mindent megtesz azért, hogy az úgynevezett akridokat – bogárszerű teremtmények, az E.D.N. III őslakói – elpusztítva kiépítsék a fennmaradáshoz szükséges bázisokat, ám a gyakran toronyház méretű teremtmények nem igazán nézik túl jó szemmel fajunk erőszakos területfoglalását. A NEVEC egyébiránt a kolonizálás mellett bányászattal is foglalkozik, hogy különféle értékes ásványokkal lássák el a Föld lakosságát. Főhősünk, avagy Jim Peyton a vállalat egyik alkalmazottjaként egy egyszerű munkás lesz, aki nem hősként vagy harcosként érkezett a bolygóra, hanem mindössze azért, hogy eltarthassa otthonmaradt családját, de a sors úgy hozza, hogy fokozatosan mégis az akridok egyik rettegett ellenségévé válik, hiszen ahányszor megtámadják, ő annyiszor vissza is támad.

A cselekménnyel kapcsolatban egyébiránt érdemes még megjegyezni, hogy kicsit vontatottra, de legalább érdekesre sikerült – ez mindig is nagy erénye volt a sorozatnak –, sőt az otthonmaradt család miatt egy erős érzelmi szál is került a történetbe, ami miatt sokan azonosulhatnak Jimmel, megszerethetik a karaktert, amit olyan apróságok erősítenek, mint például a feleségnek küldött és a tőle jövő videó-üzenetek, vagy párunk képe robotlépegetőnk kabinjában. Hiába azonban a példaértékű sztori, a Lost Planet 3 játékmenete sajnos így sem tudott kiemelkedni a középszerűségből, sőt mi több, inkább vontatottá és monotonná vált. Az első két részhez képest alighanem a legjellemtelenebb küldetések várnak majd ránk az alkotásban, így hiába osztották a fejlesztők fő- és mellékes feladatokra a teendőket, azok sajnálatos módon kivétel nélkül unalmasra sikeredtek, habár néhány főellenfél és bevetés azért szerencsére még mindig kiemelkedik a kampányból. Látszik azonban, hogy egy új fejlesztőcsapat munkája a játék, hiszen a korábbi pályaalapú mechanizmust elvetették a készítők, és a szabadabb megoldás irányába terelték a sorozatot, ami egyértelműen jót tett a végeredménynek, de a kitűnő alapkoncepciót sajnos képtelenek voltak izgalmas ötletekkel megtölteni. Ennek köszönhetően bejárhatunk majd egy óriási, háromszintes bázist, ahol küldetéseink között szaladgálhatunk, fejleszthetjük fegyvereinket vagy újakat vásárolhatunk magunknak, de amilyen nagy, olyan unalmas is a kérdéses főhadiszállás, hiszen egyrészt csak néhány kiemelt karakterrel elegyedhetünk szóba, másrészt pedig elfelejthetjük a környezettel való interakciót, ami komoly szívfájdalmat jelenthet a franchise rajongónak. Aki nem értené, hogy miért, annak csak annyit mondanék, hogy ezáltal sokkal közelebb kerülhettünk volna az új bolygón élő emberekhez, megismerhettük volna az ottani körülményeket, lehetőségeket, morált és így tovább, helyette azonban csak a lényegre koncentrálhatunk.

A lényeg pedig nem lesz más, minthogy a küldetések előtt – általában – bepattanjunk óriási lépegetőnkbe, majd a bázist elhagyva ott tegyük hasznossá magunkat, ahol kell, hiszen mégiscsak egy munkahelyen vagyunk és nem nyaralni mentünk az E.D.N. III-ra. A korábbi részekből megszokott harci lépegetők helyett ezúttal sajnálatos módon csak egy szerelőrobot jutott nekünk, amivel azon túl, hogy hatalmasat tudunk ütni, egyik karjával foghatunk, a másikkal pedig fúrhatunk, ami természeten harcban is jól jöhet, ugyanakkor sokkal körülményesebb, mint egy megtermett gépágyúval irtani az ellenfeleket. Ellenfelekből márpedig nem lesz hiány a Lost Planet 3-ban, és természetesen nem kell robotunk kabinjában szerencsétlenkednünk ahhoz, hogy elpusztítsuk a gyakran hatalmasra nőtt szörnyetegeket. A leginkább a rovarokhoz hasonlító akridok ellen ugyanis nagyszerűen bevethetők hagyományos lőfegyvereink is, sőt még a háztömbnyi méretűre nőtt főellenfeleket is elpusztíthatjuk egy szimpla puskával, ami annak köszönhető, hogy a teremtmények igencsak értékes hőenergiagócokkal rendelkeznek – a hőenergia gyűjtése ezúttal is központi elem lesz, de csak fejlesztésekre költhetjük az összegyűjtött mennyiséget –, és amennyiben ezekre célzunk, leszakíthatjuk testrészeiket vagy előbb elpusztíthatjuk őket. Az összecsapások egyébiránt a változatos ellenfeleknek és az egyedi koncepciónak köszönhetően meglepően izgalmasak lesznek, de a gördülékenység is az előnyök közé sorolható, ami a Gears of War-sorozatból megörökölt harcrendszer sajátosságainak köszönhető. A játékmenet kapcsán azonban óriási probléma a fentebb említett vontatottság, hiszen rengeteg céltalan szaladgálás mellett nagyon minimális az akció mértéke, ami ugyan a későbbiekben némileg módosul ugyan, de korántsem lesz olyan intenzív a végeredmény, mint például azt a közvetlen elődben megszoktuk.

A Lost Planet 3 kapcsán egyébiránt érdemes kiemelni, hogy a produkció minősége a küllem és a hanghatások terén sem lett száz százalékos. A szinkronok például hagynak maguk után kívánnivalót, ellenben a hangeffektek meglepően hihetőre, mi több, kellemesre sikeredtek. A grafika terén érdekes kettősség figyelhető meg, hiszen az animációk és a belső terek meglepően unalmasra és egyszerűre sikerültek, ugyanakkor például lépegetőnk, a külső tájak vagy az ellenfelek kidolgozása maximálisan hozza az elvárható szintet, habár az Unreal Engine 3 korlátai már több helyen is nagyon feltűnőek, ami a generációváltás velejárója. Adtak már ki csúnyább játékot is az Epic Games grafikus motorjával!

Összességében korántsem lett annyira rossz a Lost Planet 3, mint amilyennek több játékmagazin is beállította a közelmúltban. Vannak hibái, korántsem annyira izgalmas és érdekes, mint az eddigi részek, de a Dead Space 3 szintjét például magabiztosan hozza, az Electronic Arts alkotását mégsem vette a szájára olyan negatívan a sajtó, mint a Capcom játékát. Egy szó, mint száz, aki szerette a franchise korábbi epizódjait, az bizonyára ugyanúgy megkedveli majd a harmadik részt is, mert bár a játékmenet már rövidtávon is képes unalmassá válni, kisebb adagokban, a történetre koncentrálva, mégis könnyedén nagy kedvenccé válhat.

Értékelés: 7/10