A Microsoft szakít korábbi elképzelésével, s nem teszi kötelezővé a Kinect használatát. Mindezt az Xbox-részleg egyik vezető beosztású alkalmazottja, Marc Whitten erősítette meg az IGN-nek.
A Microsoft az Xbox One bejelentésekor még azon állásponton volt, hogy a kötelező állandó internetkapcsolat megléte mellett a Kinect folyamatos működése is szükséges lesz ahhoz, hogy egyáltalán működésre bírjuk az Xbox One-t. Az eltelt hónapok alatt aztán nagyot fordult a kocka, a redmondiak sorra lépnek vissza korábbi elképzeléseiktől, s úgy tűnik, már a Kinect kapcsán se gondolkodnak szigorú szabályozásokon.
Marc Whitten, az Xbox-részleg alelnöke ugyanis az IGN-nek megerősítette, a next-gen konzol használatához nem lesz kötelező a Kinect. Ez azt jelenti, hogy szabadon kikapcsolható lesz a hang -és mozgásérzékelős kamera, ami így akkor se gyűjt információt, amikor éppen nem használjuk a gépet. A kikapcsolt állapot ellenére szabadon játszhatunk vagy éppen élvezhetjük az Xbox One szolgáltatásait. Ez persze azt is jelenti, hogy a játékokba épített Kinect-funkciók nem lesznek elérhetőek, de az olyan játékok esetében, mint a Kinect-központú Kinect Sports Rivals, mindenképpen muszáj lesz bekapcsolnunk a kiegészítőt.
A bejelentés hírére meg is indultak a találgatások, miszerint a Microsoft is piacra dob egy olyan Xbox One kiszerelést, ami nem tartalmazza majd a Kinectet, így a PS4-hez hasonlóan, ők is 399 dolláros nyitóárcédulával vághatnak neki a karácsonyi szezonnak.
Eközben a Microsoft megerősítette, az Xbox One új kontrollerét csak valamikor 2014-ben fogják támogatni a PC-k. Az indoklás szerint annyi változtatást eszközöltek az Xbox 360 kiegészítőjéhez képest, hogy mindent újra kell optimalizálniuk PC-n.
És ha már kontroller, akkor íme egy hét perces bemutató, amiben Major Nelson részletesen bemutatja, milyen újdonságokat is kínál az Xbox One kontrollere.
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…
Megérkeztek az első téli napok, és ezzel kezdetét vette a World of Tanksben a várva…