11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A legújabb Just Dance igazi netes multiplayert, on-stage módot, autodance funkciót és karaoket valamint egy halom partyzenét ígér. A kölni kiállítás legmókásabb bemutatójának beszámolója következik.

A Just Dance legújabb része továbbra is a házibulikra próbál meg összpontosítani, csak sokkal tágabb keretek között. Továbbra is megmaradt habkönnyű, közösségi játéknak, annyi különbséggel, hogy most már gyakorlatilag a világon bárkivel össze lehet állni egy kis táncikálásra. Az egyik legújabb funkció ugyanis World Dance Floor névre hallgat, és ebben online játékostársainkkal versenghetünk, akik lehetnek ismerőseink vagy akár ismeretlenek is. Természetesen ennek megfelelően további közösségi funkciókat is építettek a játékba, többek között versenyeket, videomegosztási lehetőséget, avatarokat és szavazási lehetőséget (pl. amikor a következő számot kell kiválasztani).

Csak egy mindennapos kép a játékból. Kattintásra nagyobb méret érhető el.

A másik újdonság az On-stage mód, amelyben egyvalaki lesz a táncosok frontembere, míg két másik táncos a háttérben követi őt. Természetesen mindeközben karaokezni is lehet, amit fejlesztőink a kiállításon lelkesen be is mutattak, de aztán néhány hangfoszlány után inkább felhagytak az I Will Survive torkukon történő kierőltetésével. A bemutató során megtudtuk még, hogy mojo-pontok gyűjtögetésével lehet majd a számokat elérhetővé tenni, amikből egyébként összesen 40 lesz elérhető a megjelenéskor. Ezek között ott lesznek a következők is:

Karaoke-szárnypróbálgatások. Kattintásra nagyobb méret érhető el.

  • Feel This Moment – Pitbull ft. Christina Aguilera
  • Pound The Alarm – Nicki Minaj
  • Starships – Nicki Minaj
  • Kiss You – One Direction
  • She Wolf (Falling to Pieces) – David Guetta ft. Sia
  • Turn Up The Love – Far East Movement ft. Cover Drive
  • Troublemaker – Olly Murs ft. Flo Rida
  • Gentleman – PSY
  • Candy – Robbie Williams
  • I Will Survive – Gloria Gaynor

Autodance működés közben a Wii U gamepadjén. Kattintásra nagyobb méret érhető el.

Természetesen klasszikus módban is lehet majd táncikálni, de aki a multiplayert választja, világszintű eredménylistákra is felkerülhet (ez csak az aktuális játékmenetre érvényes), és az ígéretek szerint a webhelyen meghirdetnek majd olyan játékot is, amelyben a 3 legjobb táncost keresik majd – a multiplayernek köszönhetően az egész világon. Aki pedig szeretné egóját közszemlére tenni, annak ott az Autodance, amely bármely kamerával rendelkező eszköz esetén biztosítja a rövid klipek rögzítésének lehetőségét, amikből aztán zenés videók készíthetők, végül pedig megoszthatók.

Egy újabb mindennapos pillanat a játékból. Kattintásra nagyobb méret érhető el.

Az már a prezentáció során is kiderült, hogy a Just Dance továbbra is a fergeteges hangulatra és a szórakozásra helyezi a hangsúlyt – elég vetnetek egy pillantást a helyszínen készült képekre, és rögtön nyilvánvaló lesz, miért nyerte el nálunk a gamescom legviccesebb bemutatója címet. Ehhez pedig semmi másra nem volt szükség, mint a játékszoftverre, néhány bevállalós játékosra, no meg persze a mókás koreográfiákra. A látottak alapján a Just Dance 2014 a sorozat legjobb elemeit viszi tovább magával az új konzolokra is, ráadásul az online multiplayerrel úttörő szerepet tölthet be a hasonló táncjátékok piacán.

Legfrissebb bejegyzések

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11