Remember Me – Játékteszt

A Capcom ugrálós-verekedős játéka egy orwelli, futurisztikus Párizsba kalauzol el bennünket, ahol a főszereplő Nilin a lázadók vezetőjének útmutatásai alapján vívhatja meg szabadságharcát és nyerheti vissza közben emlékezetét.

A Remember Me alapkoncepciója egyszerűen zseniális. A 2084-ben játszódó történet szerint ugyanis az emlékeinket nagyban manipulálni lehet – így például akár a rossz emlékek ki is törölhetők -, amit egy implantátum, a Sensen tesz lehetővé. De ugyanez az eszköz természetesen rossz célokra is használható, vagy akár az átlagpolgárok leigázására és korlátok között tartására. A Memorize névre hallgató elnyomó erők természetesen ellenállókat is szülnek, akik pedig Errorists névre hallgatnak, és töretlenül vívják szabadságharcukat. Nilin az utóbbi társasághoz csatlakozott, és vezetőjük, Edge irányításával megpróbálja sikerre vinni a küldetésüket.

A ragyogó ötlethez egy lenyűgözően mesés város tartozik, amelynek kivitelezése során igazán kitettek magukért a pályatervezők és a grafikusok is. A játék során a Szárnyas fejvadász, a Bioshock világa, vagy éppen Az ötödik elem ugrik be néha, de természetesen az egészre folyamatosan rányomja a bélyegét az orwelli mindent látó nagy testvér és a mindent átszövő adathálózat nyomasztó jelenléte. Pontosan ezek azok a hangulati tényezők, amik miatt érdemes a játékot végigjátszani, hiszen az alaptörténet és a környezet a fő hajtómotorjai a játéknak.

:galeria:

Sajnos mindez a játékmenetre, az irányításra és a harcrendszerre egyáltalában nem igaz. Bár tényleg gyönyörű a világ, folyamatosan úgy fogjuk érezni a Remember Me végigjátszása során, mintha a fejlesztők kézen fogva vezetnének minket. És ez nem csupán a Sensen útmutatásának lesz köszönhető, hanem a mérhetetlenül lineáris pályatervezésnek, a rögzített (és helyenként akadályozó tényezőként szolgáló) kamerakezelésnek, valamint a repetitív jeleneteknek. Gyakorlatilag másból sem fog állni a játékra fordított időnk, mint hogy Lara Croft módjára ide-oda ugrálunk a falakon és egyéb tereptárgyakon, apróbb fejtörőket oldunk meg, illetve puszta kézzel elpáholunk nálunk akár 2x nagyobb mutáns ellenfeleket. Bár a könnyedén megoldható feladványok és a memóriakirakosgató üde színfoltokat jelentenek, sajnos ezek is egy kaptafára épülnek, és ahogy az az egész játékra is jellemző, nem sikerült kihozni az alapötletből a maximumot, csupán a felszínt karcolták a készítők.

A verekedős részek hasonlóan fantáziátlanok, és bár folyamatosan "ébredünk rá" az újabb és újabb kombókra, amik ugyan változatosságot hoznak a harci stílusba, összességében ez vajmi kevés ahhoz, hogy kitartson egy teljes játék alatt. Ha sikerült volna a készítőknek olyan szabadon bejárható világot alkotni, mint a Batman-játékokban, ha sikerült volna jobban kidolgozniuk az alapsztorit, ha sikerült volna változatosabbá és egyedibbé tenni a harci, lopakodós, logikai és émlékezetkirakós részeket… Szóval ha ez a sok ha teljesült volna, akkor most egy korszakalkotó játékról beszélhetnénk. Így viszont egy kihasználatlan lehetőségről, amely – ha a benne felvázolt világ képes megragadni a játékos fantáziáját – egy egyszeri végigjátszást biztosít, semmi többet. Kár érte, mert így nem több mint egy interaktív animációs mozifilm.

Értékelés: 6/10