Kategóriák: Hírek

Pachter – 400 dolláros Xbox One, 350 dolláros PS4

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Michael Pachter iparági elemző szerint az Xbox One 400, a PlayStation 4 pedig 350 dolláros nyitó árcédulával kerülhet boltokba. Igaz, ez régiónként eltérő lehet, a Microsoft ugyanis valószínűleg bevezeti majd az előfizetéses modellt.

Jövő héten rajtol az idei E3, ahol remélhetőleg mindkét nagy konzolgyártó, a Microsoft és a Sony is lerántja a leplet az Xbox One és a PS4 árcéduláiról. Michael Pachter iparági elemző azonban úgy véli, az eddigi információk alapján az Xbox One alapára 400 dollár lehet, a PlayStation 4-et pedig 350 dollárért vihetjük majd haza. Mindezt arra alapozza, hogy a Microsoft gépének anyagköltsége durván 325 dollára tehető, míg a PS4 esetében ez az összeg 275 dollár – nyilván erre még számos egyéb költség ráterhelődik.

Pachter azonban megjegyezte, a Microsoft az Xbox 360-nál már elindított előfizetéses modelljét valószínűleg kiterjeszti az Xbox One-ra is. Logikus lépés lenne, hiszen az új konzol rengeteg olyan, főleg a multimédiás tartalomfogyasztást magába foglaló funkcióval bír, ami indokolttá teszi, hogy akár egy vagy két éves hűségszerződéssel, de olcsóbb áron kínált géppel csábítsák magukhoz a vásárlókat. Ebben az esetben az se kizárt, hogy akár 299 dollárig is lemehet az Xbox One ára.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

MACROSS – Shooting Insight – JátéktesztMACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24
Sancticide – Korai hozzáférés – JátéktesztSancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23

Nif Nif – Betekintő

Aranyos deckbuilder környezet megtisztításáról.

2025-03-19