Az Xbox One bemutatása után a Sony igyekszik minden alkalmat megragadni, s egyértelművé tenni, a PlayStation 4 elsősorban játékkonzol, vagyis teljesen más stratégiát követnek, mint a Microsoft. Ezt a Sony elnöke, Kaz Hirai is megerősítette.
A Microsoft Xbox One bemutatója nyilvánvalóvá tette, hogy a redmondiak egy mindent az egyben szórakoztató-központot szeretnének varázsolni az Xbox-ból. A Sony elnöke, Kaz Hirai a D11 konferencián azonban leszögezte, ők egészen más irányt követnek a PlayStation 4-gyel, így a gép elsősorban játékkonzol lesz.
"A legfontosabb az, hogy megértsük: a PS4 egy remek videojáték-konzol, amely a videojátékosokat célozza meg. Ha a dolgok ezen részéről megfeledkezünk, akkor nem hiszem, hogy biztosítani tudjuk a konzol kezdeti létjogosultságát. Ez a formula a korábbi gépeinknél eddig mindig jól működött, beleértve a PS3-at is."
"A nem játék jellegű tartalmakról az elkövetkezendő hónapok során fogunk beszélni , de a PlayStation 4 elsődlegesen és leginkább egy videojáték-konzol."
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…