Soul Sacrifice – Játékteszt
Sötétség, kín, szenvedés, reményvesztett jajveszékelés. Ilyen nyomasztó hangulattal indít a Mega Man alkotójának, Keiji Inafune-nek legújabb, PlayStation Vita-exkluzív játéka, a Soul Sacrifice. Aztán kezünk ügyébe kerül egy mágikus könyv…
A Soul Sacrifice az önfeláldozásról szól. Keiji Inafune játékában ugyanis úgy járjuk meg a poklok poklát, hogy közben saját szenvedésünk, saját áldozataink árán érhetjük el célunkat. Ezen az áron válhatunk ugyanis olyan tettrekész varázslóvá és ügyes harcossá, hogy egyáltalán esélyünk legyen a világot, s így minket a sötétségbe taszító gonosz nagyúrral, Magusarral szemben. Főhősünk rabszolgaként induló története nem egy tündérmese, a reményt kínáló Librom nevű mágikus könyv ugyanis kínok és szenvedés árán mesél el korábbi legendás sztorikat, amelyeknek ezúttal mi magunk leszünk a főszereplői. Így szerezhetünk kellő tapasztalatot és újabb és újabb képességeket, s miközben újra és újra átéljük Librom mágikus történeteit, karakterünk is saját oldalakat kap, ahol aztán ízlésünk szerint szabhatjuk testre, nem csak küllemét, de képességeit is.
Minden egyes bejegyzés egy-egy nagy arénaharcot takar, ahol olykor hatalmas főellenfelekkel, olykor pedig kisebb, de nagy létszámban támadó szörnyekkel kell farkasszemet néznünk. Számos képesség áll majd rendelkezésünkre, hogy a könyv lapjain megelevenedő akadályokat sikerrel vegyük. A varázslatokból minden küldetés során hatot választhatunk ki, s mivel ezek használata korlátozott, és a szörnyek is eltérő tulajdonságúak, érdemes alaposan végiggondolni, milyen támadó és védekező mágiákkal vágunk neki az arénaküzdelmeknek. A harcok rendre gyorslefolyásúak, dinamikusak, viszont a kamerakezelés és a becélzás néha frusztráló pillanatokat szül, illetve a képességek kiismerése is időbe telik, mert akadnak olyanok, amelyek gyorsan előhívhatóak, az erősebbek azonban némi töltési idő után élesednek csak.
Ami a fejlődési-rendszert illeti, itt nincs semmi meglepetés, s mint minden akció-szerepjátékban, itt is tapasztalati pontok szerzésével fejlődhetünk. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy vagy megkegyelmezünk az áldozatoknak vagy elszívjuk utolsó megmaradt életerejüket is. Ha az előbbit választjuk, akkor életerőnket növelhetjük, ha viszont a lelkek utolsó foszlányait is kizsigereljük, akkor varázserőnket fejleszthetjük (ezt egyébként Librom könnycseppeivel is megtehetjük). Utóbbira egyébként szükségünk lesz, veszettnek tűnő helyzetekben ugyanis bevethetjük a fekete mágiát, amivel hatalmas, pusztító erőket szabadíthatunk fel, s akár tomboló tűzviharként csaphatunk le. Ilyenkor azonban elveszítjük testünk egy darabkáját, ami azt is jelenti, hogy ha ezt nem pótoljuk, akkor később gyengébbek leszünk.
A harcokban segítőnk is lesz, igaz, ha a szükség úgy hozza, olykor saját áldozatunk árán is sikerre vihetünk egy-egy kiélezett küzdelmet. Akad viszont online mód is, ahol akár három másik társunkkal karöltve küldhetjük túlvilágra a sötét lelkeket. Ez azonban nem segít a monoton játékmeneten. A Soul Sacrifice ugyanis sötét hangvétele, s Librom jelenléte ellenére is szörnyen unalmas. A küldetések egy kaptafára épülnek, s ha kiismerjük a rövid leírásokban bemutatott szörnyeket, akkor már az sem nyújt kihívást, hogy milyen varázslatokat válasszunk ki a küldetések előtt. A taktikusság csak ideig-óráig izgalmas, a számos bug, a nem túl acélos mesterséges intelligencia ugyanis ezen a faktoron is alaposat ront.
Így a Soul Sacrifice nem több, mint egy merész, Monster Hunter utánzás. Igaz, egyedi atmoszférája képes lehet rá, hogy nagyjából 20-24 órás játékidejét végigküzdjük, de a játék inkább kis dózisban, 5-10 percekre képes csak intenzíven a PS Vita elé szögezni minket, hosszabb távon ugyanis unalmassá válik a monoton darálás.
Értékelés: 6,5/10