Metro: Last Light – Játékteszt

Hosszú utat tett meg a megjelenésig a Metro 2033 direkt folytatása, a Metro: Last Light, de a 4A Games alkotására megérte várni, a Dmitry Glukhovsky nyomasztó világát megelevenítő második rész ugyanis remek játék lett.

Dmitry Glukhovsky lassan trilógiává bővülő Metro regényfolyama minden bizonnyal sokatok számára ismerős olvasmány. Ebben a népszerűségben nyilván vastagon szerepet játszik a 2010 tavaszán megjelent, az első könyvet feldolgozó Metro 2033 játékadaptáció, ami esetlenségei ellenére egy meglepően jól sikerült játék lett. Köszönhetően a sajátos atmoszférának, a főhős személyének, Artyomnak, aki a nyomorúságos körülmények ellenére képes felülkerekedni a saját, s embertársai problémáin, hogy aztán egy meglepő csavarral valami olyasmit cselekedjen, amit talán Ő se igazán akart. A Metro: Last Light ugyanezen a mezsgyén halad, s bár a 4A Games saját kútfőből megálmodott történetet mesél el, valójában az új rész a Metro 2033 közvetlen folytatása.

Vagyis a cselekmény ott veszi fel a fonalat, ahol azt korábban elvágták a készítők. A telepatikus képességekkel megáldott Dark One-okat állítólag sikerült egy rakétatámadással kiiktatnunk, Artyom pedig már a Rend tagjaként éli mindennapjait a D6 állomáson. Azonban hamar kiderül, a Sötétek közül valaki túlélte a támadást, így mi kapjuk a feladatot, hogy végezzünk az egyetlen túlélővel. Utunk azonban hamar érdekes fordulatot vesz, így aztán a moszkvai metróhálózat eddig nem látott, nyomornegyedre hajazó "városait", Moszkva csak szörnyek lakta kopár, kietlen felszínét meglátogatva, s különös elveket követő frakciókkal viaskodva jutunk el a rejtélyek végére.

A túléléshez szükséges eszközeink azonban ismertek lesznek, így ha játszottál a Metro 2033-al, akkor nagy meglepetés nem érhet. A 4A Games finomhangolta a harcrendszert, így most már sokkal hangsúlyosabb szerep jut a lopakodásnak, köszönhetően annak, hogy a fényforrások kiiktatásával nem csak elcsalhatjuk a járőröket, de aztán késünkkel csendben és könyörtelenül végezhetünk is velük. Persze, ha tűzpárbajra kerülne sor, akkor se kell kétségbeesnünk, visszatértek a régi fegyverek, úgy mint a Kalash, a Bastard, a Helsing, vagy a Duplet. Az, hogy ezeket aztán milyen irányba és extrákkal fejlesztjük, csak rajtunk múlik. Némileg javult a mesterséges intelligencia is, a moszkvai metróalagutak mélyére befészkelt frakciók zsoldosai igyekeznek bekeríteni minket, míg a különböző szörnyek az eltérő képességeik (és ebből fakadó gyengepontjaik) ellenére inkább számbeli fölényükre alapoznak. A Metro: Last Light ennek ellenére sokat könnyült, részben azért, mert már normál nehézségi szinten nem küzdünk lőszerhiánnyal, részben azért, mert az MI nem javult annyit, hogy ezt ellensúlyozza.

A hangulati elemeket azonban nem érheti szó. Megmaradt a golyókkal való kereskedés, s most már nem fegyvereinkhez szükséges dolgokat vásárolhatunk a lőszerért cserébe, hanem szórakozásunk záloga is a golyó lesz. A földalatti városok élettel teliek, az emberek társalognak, mulatoznak, piálnak vagy éppen örömlányokat hajtanak, s bizony, a szórakozásnak ára van.  Némileg ront az összképen, hogy Artyom egy szótlan fickó, így személyiségéről nem sok derül ki, ez pedig azt eredményezi, hogy bizonyos helyzetekben úgy érezzük, inkább csak nézői, nem pedig részesei vagyunk egy-egy cselekménynek.

A Metro: Last Light érezhetően dinamikusabb kalandot ígér, történetmesélésben és akciókban egyaránt. A sodró lendület azt eredményezi, hogy sokkal élvezetesebb élményt kínál a folytatás, amiben a morális döntések éppúgy központi szerepet játszanak, mint az első részben. A 4A Games emellett megtartotta az ijesztgetős szálat is, igaz, a filmszerűbb megvalósítás miatt ez már közel sem hat olyan sokkolóan, de valójában ezt egyetlen percig se bánjuk. A nagyjából 12 órás játékidő ugyanis kellemes meglepetések és fordulatok egész sorával kecsegtet, miközben a játékélmény se csorbult a korábbi részhez képest. Persze hibák most is akadnak, számtalan bugba (beragadó ellenfelek) most is bele lehet futni, de a játék atmoszférája, hangulata mindezt feledteti.

Értékelés: 8,5/10