A Kotaku a tegnapi szomorú Disney-bejelentés után kiderítette, a tavaly ősz óta pihentetett Star Wars: 1313 eredetileg Boba Fett karakterével foglalkozott volna.
A Star Wars: 1313 tavalyi E3-as bemutatója ugyan bizakodásra adott okot, a LucasArts valamiért tavaly ősszel mégis jegelte a projekt fejlesztését. Pedig a játék a Star Wars egyik legérdekesebb karakterével, Boba Fettel foglalkozott volna. Legalábbis erről árulkodnak a Kotaku most megszerzett koncepciós rajzai (az egyiken például Boba Fett térdel az elfogott kígyószerű Bossk felett, aki szintén bérgyilkos), illetve a magazin forrása. Utóbbi azt is elárulta, hogy tavaly pont maga George Lucas jelezte a fejlesztőknek, hogy szívesen látná, ha a játék a neves bérgyilkost helyezné a középpontba.
A Disney azonban tegnap bejelentette, bezárja a LucasArts-ot, s bár a LucasFilm képviselői úgy nyilatkoznak, hogy törölt játékaik, köztük a Star Wars: 1313 és a First Assasult más csapatok bevonásával elkészülhet, a legtöbb forrás szerint erre nagyon kevés az esély.
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…
Szellemes szellemek szellemeskednek.
Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…
Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…
Száz nap. Egy iskola. Egy világ, amely csendben várja a pusztulását – vagy a megváltását.