Guacamelee – Játékteszt

A Drinkbox Studios egyre magabiztosabban betonozza be magát a megbízható indie fejlesztők táborába. A Tales from Space: Mutant Blobs Attack után ugyanis itt a Guacamelee, ami egyszerre tiszteleg múlt és jelen játékai előtt.

A Drinkbox Studios eddig csak ügyességi platformere, a mindent felfaló idegent középpontba helyező, PSN-re 2011-ben megjelent Tales from Space: About a Blob, majd tavaly PS Vitára megjelent Tales from Space: Mutant Blobs Attack kapcsán hallatott magáról. A Guacamelee éppen ezért egy éles váltás, a Toronto-ban székelő stúdió ugyanis egy huszárvágással stílust váltott. A mexikói környezet már önmagában egy merész döntés, a sajátos világ ugyanis nem éppen népszerű a játékokban, így talán nem is meglepő, hogy a játéktörténelem során egyedül a Grim Fandango volt az egyetlen, ami merészen nyúlt az egyediséget nem nélkülöző kultúrkörhöz. A Guacamelee ebben a tekintetben azonban alaposan felmúlja a LucasArts játékát, a Drinkbox Studios ugyanis egyértelműen a mexikói kultúrkör sajátosságaira szabta a Guacamelee világát, szereplőit, s történetét.

A játék főhőse Juan, a helyi lucha libre egyik önjelölt luchadorja (Mexikóban így hívják a pankrátorokat), aki egy mágikus maszknak köszönheti képességeit, köztük a Samus-tól ellesett morphball helyi megfelelőjével, a csirkévé változással, vagy a különböző speciális támadásokkal, amelyek mindegyike egy-egy színhez lesz köthető. Ez utóbbi nem csak a harcrendszer alapja lesz, a játék során ugyanis a különböző színekkel jelölt akadályokat is csak a megfelelő képesség birtokában tudjuk majd elbontani az útból. Később aztán lehetőségünk lesz dimenziók között váltani, ami szintén szerves része lesz a játékmenetnek, mind a harcban, mind az ügyességi részeknél. Mégis, a játék magját a közelharc adja, aminek az alapját egyértelműen (és úgy alapvetően az egész játékmenetét) a metroidvania adja.

Juannak pankrátor létére háromféle alapkombója van, amiket aztán a már említett speciális támadásokkal és a dobásokkal színesíthetünk. Utóbbinak a játék későbbi szakaszában jelentős szerep jut, ugyanis túlélésünk kulcsa lesz, ha néha felkapunk egy-egy csontvázat, s azt a többiekhez hajítva egy lélegzetnyi időhöz jutunk. A harcrendszer legnagyobb problémája mégis az, hogy kicsit túl lett bonyolítva. Harc közben arra is ügyelnünk kell, hogy mikor melyik speciális képességet használjuk, mert csak ezek segítségével lehet a komolyabb ellenfelek színkódolt pajzsait szétverni, olykor pedig a dimenzióváltás lehet az egyetlen út a győzelemhez. Ezek együttesen egy hatékony turmix-ot alkothatnának, de a speciális képességeket kicsit nyögvenyelősen lehet csak előcsalni, ráadásul sokszor arénaharcokba kell bocsátkoznunk, ahol a túl sok ellenfél miatt kicsit kaotikussá válhat a küzdelem.

Az új képességeknek azonban előnye is van, a metroidvania stílusnak köszönhetően ugyanis fokozatosan fedezhetjük fel a játéknak otthont adó játszóteret, ami egyrészt jótékony hatással van a játékidőre, másrészt megtöri a néha-néha monotonná váló harcot is. Felfedezni pedig érdemes, a Guacamelee ugyanis nem csak a Super Metroid előtt tiszteleg, hanem a jelenkor játékai előtt is, így ne lepődjünk meg, ha a Minecraftra vagy a Castle Crashers-re (a játékban például Casa Crashers néven fut) utaló jeleket fedezünk fel.

A Guacamelee hibái ellenére mégis egy jól sikerült játék. Hiába okoz olykor kellemetlen pillanatokat a harcrendszer, ha a számos elrejtett utalás, a mexikói kultúrkör sajátos hangulata és a szórakoztató karakterek bőven kárpótolnak minket. A Drinkbox Studios ráadásul cross-buy funkcióval is felvértezte a Guacamelee-t, így bármelyik PlayStation platformra is vásároljuk meg azt, utána szabadon másolhatjuk PS3-unkra vagy PS Vitánkra a kalandot.

Értékelés: 7,5/10