Windows 8 fut majd a következő Xbox-on
Egy névtelen belső forrás újabb érdekes részleteket hintett el a következő, állítólag május végén bemutatandó új Xbox-ról, a Durangóról.
Beigazolódni látszik, hogy a következő, jelenleg Durango kódnéven fejlesztett új Xbox-hoz mégse kell majd állandó internetkapcsolat. Egy múlt heti szóbeszéd után egy belsős Microsoft dolgozó friss bejegyzése is erre utal. A névtelen forrás ugyanis írásában egyértelműen leszögezi, ahhoz, hogy a Durango-n játszani tudjunk vagy alkalmazást futtassunk, nem lesz szükségünk online kapcsolatra.
A forrás megerősíti a konzol bejelentésének korábban sokat hangoztatott időpontját is, vagyis valóban májusban (feltézelezhetően május huszonegyedikén) debütál az új Xbox. Szintén megerősítést kapott a VGLeaks egy korábban kiszivárogtatott anyaga is, amiben a következő Xbox specifikációját részletezik. Az is bebizonyosodni látszik, hogy visszafelé kompatibilis lesz az Xbox 720, de nem úgy, ahogy azt egyesek korábban gondolták, az új konzol ugyanis magában rejt majd egy olyan SoC chipet, ami erre alkalmassá teszi. A Kinect 2.0-ról napvilágott eddigi információkat is megerősítette a névtelen forrás, így az valóban alkalmas lesz egyszerre több személy felismerésére, miközben a szemünk mozgását is követni tudja majd.
Ami a kontrolleres pletykákat illeti, ezeket se cáfolta meg a titokzatos forrás. A korábbi információkat annyival egészítette ki, hogy az új kontroller valóban nem esik át drasztikus változásokon, mindössze a D-Pad lesz ergonómikusabb. Ismét lesz elemes és tölthető változata a perifériának, utóbbi pedig az új vezetékes technológiának köszönhetően 16%-kal több ideig bírja majd.
Megerősítést kapott az Xbox Mini vagy egyes helyeken Xbox TV-nek nevezett, olcsóbb változat is. Ezt egy teljesen másik csapat készíti, s a Microsoft terve szerint az Apple TV-nek lesz majd igazi kihívója. Az Xbox TV nem kap lemezlejátszót, viszont kezel minden XBLA és Games on Demand játékot, köszönhetően a már említett Xbox 360 SoC chipnek.
Ami az operációs rendszert illeti, az egy teljesértékű Windows 8 lesz, módosított interfésszel. A Microsoft állítólag egy nagyon könnyen kezelhető, felhasználóbará felületen dolgozik. Új infó, hogy a fejlesztők állítólag hatvan dolláros díj ellenében szabadon igénybe vehetik az Xbox Live szolgáltatásait, így nem lesz szükségük külön fejlesztői készülékre, ezzel is megkönnyítve a letölthető játékok elérhetővé tételét.