Kisebb kihagyás után idén nyáron ismét visszatér a kétkerekűek szerelmeseit megcélzó MotoGP játéksorozat. Az ismételten a Milestone tolmácsolásában készülő új részről a játék direktora, Michele Caletti nyilatkozott.
Caletti a MotoGP Records-nak adott interjúban elmondta, folyamatosan nyomonkövetik a fejlesztés ideje alatt a Facebookon és a játék fórumán beérkező kéréseket, ötleteket. Többek között ennek köszönhető, hogy a MotoGP 13-ban helyet kap majd az osztott képernyős többjátékos mód is, illetve legalább öt játékmód szereplése is biztosnak tűnik (Grand Prix, World Championship, Time Attack, Sprint Season, Career), de úgy fest, lesz majd egy "valós in-game események" opció is. A direktor emellett hozzátette, a játékban a "tiszta realizmusra" törekednek, jelentsen ez bármit is.
A versenyjáték idén júniusban jelenik meg, PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation Vitára és Xbox 360-ra.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…