New Super Mario Bros. U – Játékteszt

A múlt év végén megjelent a Nintendo legújabb konzolja, amelynek egyik legfőbb, belső fejlesztésű nyitócíme egy 1985-ös játék 2D-s remake-je volt. WTF? – kérdezhetné a művelt angol.

Igen, a Nintendo hős olasz vízvezetékszerelője újfent egy új Nintendo-konzol nyitócímeként szolgált, pedig lassan már betölti a harmincat is. Bár a Wii U-nak megfelelően most már minden mozzanata Full HD-s felbontásban jelenik meg az új konzolon, ennek ellenére az egész játék 2D-ben tündököl. És ha már itt tartunk, ragadjunk is le egy kicsit a grafikánál. Mert az egy dolog, ha egy játék nem használja ki az alatta duruzsoló számítási kapacitás egy részét, hiszen ezzel feltételezhető, hogy a játékmenet mindezért kárpótolja a játékost, ám valahol a New Super Mario Bros. U fejlesztése során még ennél is alacsonyabbra tették a mércét. Ha valaki játszott már a Braiddel, akkor tudja, hogy 2D-ben is lehet gyönyörű, művészi világot alkotni. Az új Mario-kaland esetén pont ez az a mozzanat, amit nem sikerült teljesítenie a készítőknek, hiszen alig 1 vagy 2 olyan szinttel találkozunk majd, amely kreatív módon feldobja az amúgy monoton 2D-s környezetet.

Pedig nem sok hiányzott volna ahhoz, hogy tökéletes legyen az összkép, hiszen maga a játék legalább akkora élményt nyújt, mint hőskorbeli elődje. Az egyjátékos kampányt követve Mario kalandjainak elején még könnyű dolgunk lesz, hiszen nevetve likvidáljuk majd az ellenfeleket, és szinte minden második téglából valamilyen power-upra tehetünk szert. A későbbiekben azonban piszkosul nehézzé válik egy-egy szint teljesítése, ám szerencsére nem maradunk segítség nélkül, hiszen többedszeri sikertelen próbálkozás után a játéktól (Luigitől) segítséget is kapunk. Ha esetleg nem egyedül játszunk, akkor a gamepad használatával egy másik játékos helyezhet el különböző segítő elemeket a pályákon. Ha valakit az alapsztori mégsem izzaszt meg, még mindig választhat több challenge mód közül, vagy ráállhat az érmék összegyűjtésére és a titkos helyek, pályák felfedezésére.

A kihívások pedig széles körben elérhetők, hiszen van, hogy a túlélésre kell játszanunk, lesz, amikor az idő az ellenfelünk, míg máskor a talaj érintése nélkül kell végighaladnunk egy pályán. Ezek nagyon szórakoztató ötletek, ráadásul segítségükkel mesteri fokozatra fejleszthetjük reflexeinket és Mario irányítását, és színt vihetünk az amúgy kicsit szürke sztori mód kínálatába. Ha pedig a magányos farkas szerepe helyett a csapatjátékot szeretnénk kipróbálni, akkor erre is lehetőségünk nyílik, hiszen legfeljebb összesen 5-en vehetünk részt a kalandokban (4 sima irányító + a gamepad). Sajnos a játékosok ilyenkor folyamatosan egymásba akadnak a pályán, és gyakorlatilag kezelhetetlen ennyi emberrel a játék, így hiába a jól hangzó ötös szám, legfeljebb 2 játékosig biztosított az élmény.

Összességében az új Super Mario-epizód igencsak összetett, hosszan tartó, kihívást jelentő és élményekkel teli pályákat ígér a játékosoknak, és éppen ezért mindenképpen jó értékelést érdemel. Azért pedig külön dicséret jár a fejlesztőknek, hogy bevállalták a 2D-s megjelenítést, ám az összesített eredményt kissé lerontja, hogy kicsit szürke, kicsit monoton lett a sztori mód, és ezt nem is a pályák felépítése, hanem inkább a grafika és a zenék okozzák, amely területeken messze nem alkottak maradandót a Nintendo fejlesztői. Ennek ellenére az a hihetetlenül nagy (és egy élő, minijátékokkal teli világtérképen bejárható) világ, ami helyet kapott a játékban, valamint a számos játékmód és a többjátékos lehetőségek hosszú ideig képesek elszórakoztatni a Wii U-tulajokat még akkor is, ha csupán ezt az egy játékot kapták az új konzol mellé.

Értékelés: 8/10