Django elszabadul – Filmkritika
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Quentin Tarantino a Becstelen Brigantyk után ismét egy terebélyes történetet mesél el, de amíg ott több szálat mozgatott egyszerre, addig a Django elszabadul egy bizonyos fő sodorra koncentrál.
Tarantino jó ideje levetette magáról egyedi stílusát, de miközben igyekezett megszabadulni ezektől a sajátosságoktól, egészen új utakat járt be azóta, hogy aztán ismét ráleljen a saját, egyedi világára. S tulajdonképpen ez jellemzi a Django elszabadult is. Ez a film ugyanis egy némileg elnyújtott, de majdnem három órás út a stílusok forgatagában, hogy aztán a valahol középtájt elvesztett irányt megtalálva, a végére stílusosan lezáruljon, s minden körbeérjen. A Django elszabadul ugyanis egy westernbe oltott amerikai társadalomkritika, persze a maga Tarantinós megközelítésében. Vagyis amiből a történet táplálkozik, az igenis valós, de maga a környezet, s szereplői már egy egészen egyedi, sajátos világban élik mindennapjaikat.
A Django elszabadul már az első percekben belecsap a történések közepébe. Dr. King Schultz (Christoph Waltz), fejvadászként járja az országot, s ahhoz, hogy elfoghasson három rosszfiút, meg kell szabadítania láncaitól Djangót (Jamie Foxx), hiszen csak ő tudja, hogy néznek ki a banditák. A fura páros végül egy egész telet tölt bűnözök kergetésével, hogy aztán útnak eredjenek kiszabadítani Django rabszolgaként dolgozó feleségét, Broomhildát (Kerry Washington), akit végül Calvin Candie-nél (Leonardo DiCaprio), a kegyetlen fölbirtokosnál találnak meg.
S talán pont ez az oka annak, hogy a film első egy órája valami elképesztően zseniális, a közepe kissé lapos, majd a végén, hektoliterszámra fröcsögő vér látványa, s a bosszú beteljesülése olyan keretet adjon a filmnek, ami után elégedett csettintünk. Mert bár a Django elszabadul nem Tarantino legjobb alkotása, de az kétségtelen, hogy nem is lóg ki a sorból. A film legnagyobb problémája, hogy igazából nem nagyon tud mit kezdeni a címszereplő Django jellemfejlődésével, mert amíg az első felében a szótlan, meglepett Django-t szó szerint háttérbe szorítja Christoph Waltz által megszemélyesített Dr. King Schultz fejvadász karaktere, addig a folytatásban újabb és újabb szereplők bukkannak fel, köztük a ripacskodó Calvin Candie-vel vagy a mindig résen levő Stephennel (Samuel L. Jackson). Ezek az új karakterek pedig nem engednek teret Django kiteljesedésének, aki így kénytelen egy nagyon erős lezárással véget vetni útjának.
A Django elszabadul mégis egy remek, szórakoztató, bár kissé hosszúra nyúlt film, ami remek karaktereket, s élvezetes dialógusokat vonultat fel, s ha rajongsz Tarantino munkásságáért, akkor vétek lenne kihagynod.
Értékelés: 8/10
