Zombi U – Játékteszt

Tesztünk során a zombikkal ellepett Londonba látogattunk el, hogy a Wii U egyik nyitócímének számító túlélőhorrorban vegyük fel a harcot az élőholtak seregével

Adott egy alapjában véve jó alapötlet, egy teljesen új platform számos kínálkozó újítási lehetőséggel, ám a végeredmény sajnos mégsem áll össze. A Ubisoft pedig látszólag mindent beleadott abba, hogy a ZombiU sikeres legyen, és gyakorlatilag az új konzol szinte összes funkcióját megpróbálták felhasználni ehhez, ám a végeredmény egy unalomba fulladó, minden következetességet nélkülöző és fárasztó ismétlésekkel teli játék lett, tele hibákkal.

Pedig minden olyan jól indult! Adott a zombikkal ellepett London, ahol a metróban, egy menedékhely oltalmából indulunk, megismerve egy tulajdonképpen elhanyagolható fontosságú sztorit, amely szerint van egy távolból segítő társunk, aki végigvezet minket a különböző feladatokon (kamerákon figyelve minket, a távolból ajtókat nyitogatva), mindeközben pedig azon igyekszik, hogy ellenszert találjon a fertőzés okára. A vicces az egészben az, hogy csakúgy, mint az előző áldozat esetében, akit az első küldetés során fel kell kutatnunk, bármikor feláldozhatók vagyunk, azaz ha meghalunk/megfertőződünk, távoli segítőnk egy újabb túlélőt von be a történetbe, aki valami fura oknál fogva minden korábbi tapasztalatunkkal már rendelkezik, sőt, segítőnk is úgy kommunikál vele, mintha minden korábbi esemény megesett volna vele is. Függetlenül attól, hogy teljesen más személyről van szó. Ráadásul a felszerelésünket is elveszítjük, amit csak akkor szerezhetünk vissza, ha felkeressük a korábban irányított, mostanra már átváltozott túlélőt.

Bár a túlélés a cél, a fentieknek köszönhetően mindezt nem életekben, hanem időben mérik a ZombiU-ban. Ennek hosszát legkönnyebben az egy helyben ácsorgással tudjuk növelni, mert amint kilépünk a védett zónából, rögtön szembe kell majd néznünk a zombisereggel, akik nem csak hogy nem túl lassúak (korlátozott ideig tudunk csak futni, így egy idő után beérnek minket), de elég vehemensen ránk is vannak cuppanva (bár el tudjuk terelni a figyelmüket, ez csak ideig-óráig lehetséges). A likvidálásukhoz pedig nagyon korlátozott számú eszköz áll a rendelkezésünkre, hiszen lesznek ugyan lőfegyvereink, de ezekhez alig-alig találunk majd lőszert, illetve a használatuk amúgy is csak ritkán javasolt, hiszen a hanghatásukkal könnyedén beaggrózhatjuk a környezetünkben tartózkodó élőholtakat.

A másik lehetőség a nálunk lévő ütő használata lesz, amit ráadásul két gomb használatával tudunk üzemeltetni (bal oldali gombbal rákészülünk, jobb oldali gombbal ütünk), és bár csendes gyilkosnak számít, legalább 4-5 csapás kell majd minden egyes ellenfél jobblétre szenderítéséhez. Mindezek alapján elképzelhetitek, mennyire izgalmas lépésről lépésre elcsalogatni az egyes zombikat, 4-5 ütéssel legyakni őket, majd folytatni a következő célponttal. Sajnos elslisszolni nem tudunk mellettük, mert ezzel csak azt érjük el, hogy egy idő után egy egész horda lohol majd a nyomunkban (akárcsak az intróban), akik egy idő után simán beérnek minket, és ekkor nem lesz már számunkra menekvés.

Hogy bonyolítsuk a dolgot, a készítők kitalálták, hogy nekünk milyen jó lesz, ha bonyolult és realisztikus inventoryrendszert alkotnak. Ez abból áll, hogy különböző tereptárgyakat és holttesteket lootolni tudunk, és ilyenkor az egyes műveleteket a gamepaden kell végrehajtanunk, érintőképernyős vezérléssel. Tehát a zombiktól hemzsegő terep kellős közepén karakterünk szépen leguggol, és elkezd kotorászni a hátitáskájában. Nekünk pedig kézzel kell az egyes talált tárgyakat áthúzogatni a táskába, vagy éppen a kezünk ügyében lévő tárgyak közé, ha fegyverről van szó. Mindeközben természetesen az idő nem áll meg.

De ha véletlenül éppen nyugis helyzetet fognánk ki, akkor sem lesz egy élvezet a gamepadet használni, hiszen bár alapesetben folyamatosan a térképet látjuk rajta, az inventory rendezéséhez, különböző logikai feladványok megoldásához (pl. egy zár feltöréséhez), a környezet a szkennerrel történő vizslatásához, vagy éppen egy gépfegyverrel vagy egy mesterlövészpuskával végzett mészárláshoz szintén a kezünkben lévő vezérlőt használhatjuk. Csak hát a váltás a tévéképernyő és a kis kijelző között nem kis idomulást kíván, ráadásul hosszabb távon baromi fárasztó is. Ezen túlmenően alapértelmezés szerint a célzás a gamepaddel túl érzékeny, az egyes tárgyak ide-oda vontatása pedig macerás és lassú, de alkalmanként a szoftver nem is veszi be elsőre a kézmozdulatokat.

Hogy mindezt tetézzük, nekünk nem sikerült a véletlenszerűségen kívül más elvet felfedezni a mögött, melyik zombi mennyi életerővel rendelkezik, és hogy egyesek miért köpnek savat vagy robbannak fel (egyáltalán mitől robbannak fel?), és akkor a lángoló vagy poltergeistet játszó zombikról még nem is beszéltünk. A térképen egyébként elméletileg látszódik minden ellenfél, ha "pingelünk" egyet, gyakorlatban viszont egyeseket valamiért nem fogunk felfedezni, mások meg beragadnak a falba, vagy csak átlógnak azon.

Az a helyzet, hogy az alapkoncepció nagyon jó – még akár egy valóságshow-t is alkothattak volna köré a kiötlői a még jobb hangulat és az izgalom érdekében (hiszen ott a sok kamera és egy távolról minket irányító személy). De a terep így is rendkívül hangulatos, sötét és nyomasztó, néhol talán kicsit túlságosan is sötét. Még az olcsó ijesztegetésektől (hanghatások, adott helyen aktiválódó események) is eltekintettünk volna, és a folyamatosan újratermelődő túlélők sora is megbocsátható logikai botlásnak számíthat. Ám sajnos az összképet elnézve tipikusan az a játék a ZombiU, amely kiváló adottságokkal indult, ám valahol menet közben nagyon félresiklott – és pontosan ugyanígy fogja a legtöbb játékos valahol félúton feladni a játékot, amikor már teljesen elunta magát.

Az egyetlen igazán értékelhető játékmód a helyi multiplayer, amely során az egyik játékos a zombikirály, míg a másik a túlélő szerepét ölti magára, és míg az előbbi minél jobban próbálja meg elhelyezni a térképen zombiseregét, az utóbbi sorozatosan csökkenti annak létszámát, miközben a játék célja a zászlók elfoglalása és megtartása (gyk.: CTF). Itt az egyjátékos kampányból hiányzó minden izgalom és élvezet kézzelfoghatóvá válik, ám sajnos ehhez az ötlethez online multiplayer már nem társul.

Értékelés: 5/10