Pinball FX 2: Zen Classics – Játékteszt

A magyar illetőségű fejlesztők újfent megcsinálták: most éppen néhány élvezetes, ráncfelvarrott asztalt dobtak piacra potom pénzért.

A Zen Studios nemes egyszerűséggel azt közölte sajtólevelében, hogy azért tették közzé a legújabb flipperasztalokat, mert a rajongók ezt kérik tőlük. És milyen jól teszik! A Zen Classics négy, korábban PS3-on már kiadott flipperasztal újragondolásából született, amelyek XBLA-n most váltak először elérhetővé, potom 800 MS pontért. A türelmetlenek kedvéért előrebocsátjuk: a csomag bőven megéri az érte elkért pénzt, flipperrajongóknak kötelező darab.

A négy asztal közül számunkra a legnagyobb élményt az El Dorado biztosította. Az Indiana Jones nyomdokában lépdelő kalandok során egy teljes mértékben átlátható asztalon játszhatunk, élvezetes játékmódokkal, jól követhető rámpákkal, és bal felül egy többszintes, oszlopszerű képződménnyel, ami többek között a golyók multiballhoz történő elraktározására is szolgál. Az asztal megfelelő nehézséggel rendelkezik ahhoz, hogy ne ismerjük ki két perc alatt, viszont egyben megfelelő mértékben jutalmaz is minket erőfeszítéseinkért.

A sorban a következő kedvenc a Tesla volt, ami ugyan kevésbé átláthatóbb (köszönhetően többek között a folyamatosan változó rámpaútvonalaknak), viszont egyben a leglátványosabb az összes közül, és azon túl hogy a mágnesességgel és elektromossággal is operál, minimális mértékben steampunk hangulatot is hordoz. Az asztalon dühítően sokszor tudnak a két szélen lepotyogni a golyók, viszont cserébe számos extra golyóra is szert tehetünk, ez pedig bizonyos mértékben ellensúlyozza a frusztrációnkat.

Nagyjából a Teslával egyazon élvezeti faktort biztosít a Shaman, ahol régi flipperes kedvenceim, a forgó tányérok is megtalálhatók. Itt is elég jól ki lehet ismerni az asztal egyes elemeit már rögtön a kezdést követően, ám ennek ellenére kell egy kis idő, mire kitapasztaljuk a különböző játékmódokat. A játékteret a doboló sámánfigura és a három rikító színű, örvénymintás tányér uralják, amik nagyon jó hangulatot teremtenek a játékhoz. Az egyetlen asztaltervezői ballépésnek a bal oldali szélső, középső flipperkar számít, ami sokszor inkább a golyó bal szélen történő elgurulását segíti elő, és emiatt én például ritkábban mertem használni, mint szerettem volna. A széleken amúgy is a szokásosnál többször képes ezen az asztalon elgurulni a golyó, ezt azonban kellő számú kickbackkel sikerült ellensúlyozni. Így kicsit óvatosabban, inkább a biztosra érdemes játszani – szerencsére a mentési mechanizmust elég könnyen újra aktiválni tudjuk.

A legkevésbé sikerült darabja a csomagnak V12 névre hallgat, és külsőre egy autó motorbelsőjét mutatja (ennek megfelelően a háttér is egy szerviz illúzióját kelti). A flipperasztal alapból két (egy felső és egy alsó) részre van osztva, ami viszont nem igazán bizonyult jó döntésnek, mivel elég szűk az a rész középen, ahol a felső szekcióba tudjuk juttatni golyónkat, így a célzás is nehézkesebb, és a játéktér mérete is jelentősen lecsökken és két szeparált részre tagolódik. A bal oldali plusz két flipperkar ráadásul nagyon nem áll kézre, köszönhetően annak, hogy elég fura helyre kerültek (a felsőt számos nézetben még látni is alig lehet). Hogy még tetézzük, a rámpákat is nehéz kellő erővel meglőni, úgyhogy ez sem menti meg attól, hogy néhány próbálkozás után inkább a többi asztalon próbáljunk szerencsét.

Az összes flipperasztalra érvényes, hogy sokkal alacsonyabb pontszámokkal dolgozhatunk, mint amit például a Marvel-asztalok esetén megszokhattunk, ami kezdő játékosoknak kicsit motivációromboló lehet, ám ez valós veszélyt nem jelent, mivel az élvezetes játékmenet és a különböző interaktív elemek miatt úgysem ezzel leszünk elfoglalva – ha meg mégis, az csak növeli a kihívás mértékét. A fentiekből nagyjából kirajzolódhatott a kép: a 4 asztalból 3 nagyon jót és 1 kevésbé jól sikerültet kapunk a 800 MS pontba kerülő csomagban, ami így elég jó ár/érték aránynak számít.

Értékelés: 9/10