Az idei BNV-vel egy időben rendezték meg a Game4All és a Kölyökparádé kiállítást, és természetesen mi magunk is kilátogattunk, hogy felmérjük a videojátékok felhozatalát.
A 2012-es kiállításon a videojátékokért rajongó közönség nem panaszkodhatott, hiszen számos konzolt kivittek a részt vevő cégek, amin az aktuális címek mellett olyan játékok is futottak, amik még megjelenés előtt állnak. Így ki lehetett próbálni a Harry Potteres Wonderbookot, az LBP Kartingot, az EA NFS: Most Wantedjét, vagy éppen a Kinectes Fable: The Journey-t. Az utóbbi évek trendjének köszönhetően több mozgásérzékelős táncjáték is jelen volt, sőt, még a színpadon is láthattuk, hogyan ropják a profik. Minket elsődlegesen a Wonderbook érdekelt, aminek a Gamescomos változata volt játszható, illetve az LBP Karting és a hozzá kapcsolódó, kormányt formázó kontroller.
Az új Harry Potter-részen nagyon látszott, hogy kisebb gyerekek az elsődleges célközönség, mivel nagyon lassú és sokszor eseményekben szegényes a történetmesélése, ami a felnőtteket nem képes maximálisan lekötni. De ahogy a helyszínen is tapasztalható volt, a kisebbek imádták a játékot, aminek az áráról is értesülhettünk a kiállításon, hiszen az egyik forgalmazó kínálatában akciósan 10 799 Ft-os áron lehet majd megvásárolni a játékszoftvert és a könyvet, 25 999 Ft-os áron a játékot, a könyvet és a Move indulócsomagját, illetve 76 990 Ft-ért lesz kapható a PS3-as hardvert is tartalmazó verzió. A grafikai megvalósítás mindenesetre nagyon szép lett, és a kiterjesztett valóság rész is gyönyörűen működik. Az irányítás elsőre kicsit nehézkes, de aránylag hamar megszokható, arról pedig, hogy a tartalom mennyi ideig tart ki, majd csak a végleges verzió megjelenésekor tudunk nyilatkozni. Az év egyik nagy címe lesz a Sonynál, és – a Harry Potter-történetek kedvelőinek számát elnézve – hazánkban is széles közönségre számíthat majd a karácsonyi szezonban.
Az LBP Karting egy mókás kis versenyjáték lett, ami nem csupán a hagyományos versengést, hanem többek között arénajellegű deathmatch játéklehetőséget is biztosít, azaz egy zárt pályán, különféle fegyverek felvételével kell likvidálnunk az ellenfeleinket. Az általunk kipróbált pályák közepesen voltak érdekesek, így kíváncsiak leszünk a teljes verzióban elérhető választékra. A játékot az új kormánnyal próbálhattuk ki, ami viszont nem igazán nyerte el a tetszésünket. Az Xbox hasonló kontrolleréhez viszonyítva érezhetően rosszabb volt a pontosság, bár lehet, hogy ez a szoftveren is múlhat, így egyelőre végleges következtetéseket nem vonnánk le a gyorsteszt alapján. Az biztos, hogy elsőre nem tűnik olyan természetesnek és nagy érzékenységűnek, mint az Xboxos társa. A versenyjáték viszont, főleg akkor, ha a multiplayer is rendesen ki lesz benne dolgozva, biztosan tarolni fog a kasszáknál.
A BNV másik pavilonjában, a "rendes" kiállításon viszont semmilyen meglepetésre nem számíthattunk, hiszen főként a szokásos kiállítók (kül- és beltéri medencék, szaunák és jacuzzik, bőrfotelek és tévéshopos termékek, valamint számos indiai árus) uralták a teret, no meg egy óriási könyvvásár, amin jutányos áron be lehetett szerezni az olvasnivalót a hideg téli estékre. A tematikával párhuzamban volt még egy nosztalgiázós retró videojáték-kiállítás, ahol olyan konzolok és számítógépek között sétálhattunk, mint a NES, a SEGA Genesis és MegaDrive, vagy éppen egy Commodore 64 egy 1541-es floppyval, valamint számos csipogós kézi kvarcjáték is helyet kapott a vitrinekben.
A kiállításon készült további képekért kattints ide!
Már jó ideje szükséges lenne, hogy a BNV megújuljon, és sajnos az idei sem volt az az év, amikor ez bekövetkezett volna. Ennek ellenére viszont a videojátékos részt idén egész jól megoldották, köszönhetően a számos kiállított konzolnak és kipróbálható játéknak, ám azért ezen a téren is van még hová fejlődni. Reméljük, jövőre sikerül majd magasabb fokozatba kapcsolni, és a retró helyett a jövőbe mutató témák kerülnek terítékre.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…