Resident Evil 6 – Játékteszt

Grandiózus, lebilincselő, látványos, minden idők legjobb túlélő-horror játéka. Ha minden összeállt volna a Resident Evil 6-nál, akkor most ilyen jelzőkkel illetnénk a Capcom sikersorozatának legújabb darabját. De erre sajnos még várnunk kell.

A Resident Evil 6 le se tagadhatná, hogy jelen generációs termék, ezzel pedig pillanatok alatt búcsút int elődei hagyományainak, kihajítva az ablakon a névhez tartozó sajátos stílusjegyeket. Túlélő-horror, gondoljuk mi, közben pedig egy olyan négy kampányon átívelő történetmesélést kapunk, ami egy interaktív hullámvasút, mai trendekhez igazítva. Persze ettől még a játék elképesztően monumentális, s nem csak szokatlanul tartalmas és hosszú single kampánya miatt, hanem néhány valóban emlékezetes pillanata miatt is. A Capcom azonban a nagy igyekezetben, miszerint tető alá hozzák a generáció legjobb, leglátványosabb, leggrandiózusabb játékát, olyan fontos elemekről feledkezett meg, mint a hangulat, az atmoszféra, a reszponzív irányítás, az izgalmas játékmenet. Ezek csak nyomokban fedezhetőek fel a Resident Evil 6-ban, ami azért is baj, mert az ötödik részben előtérbe került, s sokat vitatott "gunplay" játékmenete még inkább érvényesül az új részben. Pedig négy kampány igazán teret engedhetett volna annak, hogy a keményvonalas, klasszikus részeken nevelkedett játékosok is megkapják a maguk csemegéjét, s közben azok igényei is ki legyenek elégítve, akik csak zombis lövöldözésre vágynak.

A hatodik rész – ahogy már említettem – méretes kampányt csap a játékos orra elé. Az első, Egyesült Államokban játszódó részben Leon S. Kennedy és egy ügynöknő, Helena Harper párosának szemszögéből ismerhetjük meg a bioterrorizmus fenyegetését, majd a folytatásban Kínába helyeződik át a hangsúly, ahol a BSAA két ügynöke, Chris Redfield és egyik partnere, Piers Nivansz kerül forró helyzetekbe, többek között az új C-vírussal fertőzött j’avóknak köszönhetően. A harmadik felvonásban aztán megismerhetjük Albert Wesker fiát, Jake Mullert, valamint párját, a második részből ismerős DSO ügynök Sherry Birkint. Ha sikeresen végigvittük mindhárom kampányt, akkor megnyílik egy negyedik is, amiben Ada Wong aspektusából is megismerhetjük a sztorit, ami egyébként a játék egyes pontjain bizony keresztezni fogja egymást. A történet természetesen kooperatív módban is végigtolható,  viszont partner nélkül se okoz gondot teljesíteni a feladatokat, részben annak köszönhetően, hogy itt már nem kell az AI-ra is vigyázni.

A négy cselekményszál nagyjából négy eltérő játékstílust is képvisel, mégis van bennük egy közös, de nagyon bosszantó dolog. Ez pedig nem más, mint az állandó QTE alkalmazása. A Capcom olyan élménnyel (vezetünk motoros szánt, helikoptert, vadászgépet) szerette volna felruházni a Resident Evil 6-ot, amiben jelenleg az Uncharted a legjobb, de amíg ott a QTE-s szekvenciák jól átgondolt, csakis indokolt esetben használatos részek voltak, addig a Resident Evil 6-ban konkrétan minden harmadik percre jut egy, ami amellett, hogy megtöri a játék dinamikáját, idegesítő kivitelezése miatt rendszeres kudarcélményt produkál. A kevesebb néha több, s ha a Capcom ezt szem előtt tartotta volna, akkor valószínűleg a hatodik számozott rész is egy sikeresebb címként maradna meg emlékezetünkben. Ami a játékmenetet illeti, a Resident Evil 6 minden téren alkalmazkodik a kor szelleméhez, a tempó felgyorsult, még a Leon-féle szál esetében is, ami egyébként a klasszikus receptet igyekszik követni, több fejtörővel, ijesztő, sötét, olykor sejtelmes helyszíneivel.

Ez részben annak köszönhető, hogy a szereplők mozgáskultúrája kibővült, nincs már az a lassú csoszogás, ami a klasszikus részeket jellemezte, futhatunk, mozgás közben is lövöldözhetünk, vetődhetünk, fedezékbe húzódhatunk és bizony a sovány lőszerutánpótlásnak köszönhetően a közelharc is előtérbe került. Megmaradt a gyógynövények gyűjtögetése, amiket továbbra is részben az ellenfelek dobnak ki magukból, illetve most már tapasztalati pontokat is gyűjthetünk, amivel a küldetések végén fejleszthetjük hősünket. Ez a kezdetleges RPG-vonal teljesen felesleges szála a játéknak, az egyes képességekről nincsenek tartalmas leírások, nem tudni, minek milyen hatása lesz, illetve olykor teljesen szükségtelenné válik ezek fejlesztése is. Eltűnt viszont a fegyverfejlesztés lehetősége, ami fájó hiányosság.

Cserébe viszont kaptunk egy felejthető mesterséges intelligenciát, s bár a gép által irányított társak tisztességgel teszik a dolgukat, az egyes ellenfelekről ez már nem mondható el. Ez a probléma leginkább a már említett j’avók esetében fájdalmas, hiszen az emberi mivoltukat részben megtartott fertőzöttek csoportban támadnak, fegyvert használnak, mégis csak azért nyújtanak kihívást, mert zombikként a kiiktatásuk után is képesek áttranszformálni valami egészen elképesztő lénnyé, és bizony a lőszerhiány miatt ez olykor nehézségeket szül. A boss-harcok ötlettelenek, kihívást itt is maximum a visszafogottan osztogatott a lőszerutánpótlás nyújt, valamint a közbeiktatott QTE-szekvenciák, amelyek bizony itt is jelen vannak, s ha magadtól nem vagy hajlandó kudarcot vallani, akkor majd ezek a részek gondoskodnak róla, hogy újra kelljen töltened korábbi mentésedet.

A Capcom egy ideje csak keresi önmagát, s túlzottan is szeretne a jelen kor igényeinek megfelelni, s ennek oltárán képes bármit feláldozni. A Resident Evil 6 így hiába szeretne nagyot markolni, csúfosan belebukik abba az elképzelésbe, miszerint egyetlen játékba kell minden, kor igényeit kielégítő játékelemet belesűríteni. A hatodik rész így nem több, mint egy idegesítő hibáktól hemzsegő, olykor pillanatokra régi önmagát idéző, néha bitang látványos jelenetekkel, s élvezetes történettel operáló külső nézetes akciójáték. Ennek ismeretében mindenki döntse el saját maga, hogy megállja-e a helyét a Resident Evil név a hatos szám előtt.

Értékelés: 6/10