Az utolsó műszak – Filmkritika

David Ayernél jobban valószínűleg senki se ismeri jobban a Los Angeles-i rendőrök világát. A Kiképzéssel vagy Az utca királyaival már bizonyított rendező-forgatókönyvíró azonban most minden eddiginél hitelesebb képet fest a járőrök mindennapjairól.

David Ayern számtalan aspektusból mutatta már be a Los Angeles-i rendőrök világát, azonban minden egyes története során kényesen ügyelt a hiteles ábrázolásra. Így függetlenül attól, hogy szereplői a jót vagy a rosszat testesítették meg, rendre olyan morális szituációkba helyezte őket, amelyek átszövik a rendőrök mindennapi munkáját. Az utolsó műszak se tér le erről az útról, csak amíg korábban érezhető volt, hogy egy előre megírt sztori cselekménye robog a végkifejlet felé, addig Ayern új filmje a kézikamera használatának köszönhetően sokkal inkább dokumentumfilm jelleget ölt, ezzel is erősítve az életszerű ábrázolást.

Brian Taylor (Jake Gyllenhaal) és Mike Zavala (Michael Peňa) tartják magukat az esküjükhöz, amely szerint "szolgálnak és védenek", és acélos szövetséget alakítottak ki annak érdekében, hogy a műszak végén mindketten épségben hazatérhessenek. A rendőrpáros tagjai már rég megtanulták, hogy miközben Los Angeles utcáin járőröznek, egymáson kívül semmiben sem lehetnek biztosak. A riasztásról riasztásra élő zsaruk között őszinte és viccelődéstől sem mentes barátság szövődött, és mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, hogy amikor veszélyes szituációkban kell helyt állniuk, bármelyik pillanatban életüket veszthetik. Az más kérdés, hogy ezeket a veszélyes helyzeteket ők maguk keresik, s egy sima igazoltatás után még ők sem sejtik, hogy a környéket irányító mexikói kartellnek tettek keresztbe, ezzel pedig aláírták halálos ítéletüket.

Az utolsó műszak az első perctől az utolsóig életszagú. Megismerhetjük a két főszereplő járőrt, családjukat, de a társak közötti szoros, baráti kötelék is fontos eleme ennek a történetnek. A film hiteles képet fest arról, hogy élnek napról napra ezek az emberek, hogyan élik meg a velük történtekeket, hogyan végzik munkájukat, s milyen is a nyers valóság. Eközben pedig megismerhetjük az utca emberének és a bűnözőknek a perspektíváját is. A hatást csak fokozza a kézikamera alkalmazása, ami a Bourne filmek idegesítő vágásával és kapkodásával szemben itt valóban eszköz, mert amennyire csak lehetséges, emberközelbe hozza a rendőrök mindennapjait.

David Ayer  filmje egyszerre szól barátságról, bátorságról, becsületről és a családról, s Az utolsó műszaknál hitelesebben eddig ezt egyetlen film se tudta visszaadni.

Értékelés: 9/10