Lorax – Filmkritika
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Több, mint féléves késéssel, de jövő héten nálunk is megtekinthető lesz Dr. Seuss legújabb kicsiknek szóló mesekönyvének, a Lorax-nak a feldolgozása. Ha láttad a Hortont vagy éppen a Grincset, tudod mire számíthatsz.
Dr. Seuss neve itthon, de úgy általában Európában nem cseng túl ismerősen, pedig Észak-Amerikában komoly népszerűségnek örvendenek az író-karikaturista munkái. Akad belőlük bőven, az 1984-ben Pulitzer-díjat kapott úriember ugyanis több mint negyven, olvasni tanuló kicsiknek készült mesekönyvet jegyez. Művei jellemzően kevés szöveggel, rengeteg énekbetéttel, s érdekes, jól felismerhető szereplőkkel dolgoztak, így kiváló alapanyagot szolgáltatnak animációs filmekhez. A Horton és a Grincs személyében már köszönthettünk is próbálkozásokat, s most a Lorax is igyekszik átadni azt a szellemiséget, amit Dr. Seuss követett, és amit meséivel közvetíteni szeretett volna. Ennek megfelelően a Lorax egy színes, kicsiknek szóló tanmese.
Ankellfalván járunk, ahol sehol se látunk fát vagy más növényt. Minden műanyagból készült és a levegőt is palackozva vásárolhatják meg a lakók. A csinos, fiatal Audrey azonban bármit megtenne azért, hogy ismét fát láthasson, így ifjú rajongója, Ted felkerekedik, hogy az Ankellfalva határán túl élő titokzatos Valahász segítségét kérve meg tudja, mi történt az egykoron még tiszta levegőt adó fákkal, és hogyan juthat hozzá egy még élőhöz. Akadnak azonban olyanok, akik mindezt nem nézik jó szemel, a palackozott oxigént áruló Mr. O'Hare ugyanis nem örül neki, hogy valaki az üzletét veszélyezteti.
A Lorax egy hamisíthatatlan tanmese, s olykor annyira nyilvánvalóan igyekszik tudtunkra adni a környezetvédelem fontosságát, hogy az sokszor már az élmény rovására megy. Ettől eltekintve azonban a Lorax nagyon szórakoztató animációs film. Ugyan a szinkron nem adja vissza a ritmusos énekbetéteket vagy a párbeszédeket, azért ezek még szinkronizálva se bántják az ember fülét. A képi világ ugyan túlzottan harsány, a kontrasztok ábrázolásához azonban elengedhetetlen volt, hogy a természetet jelképesen élénk színekkel ábrázolják. Mindeközben a mese a mesében történetvezetés sem zavaró, sőt, a gyerekek mindkét sztoriban tanulságos pillanatokkal szembesülhetnek, s bár itthon annyira nem ismert Lorax karaktere, a zsémbes apróságot a Gru készítői ügyesen ültették át Dr. Seuss mesekönyvéből, így már önmagában a külseje is eladhatóvá és szerethetővé teszi.
Értékelés: 6/10
