Orcs Must Die! 2 – Játékteszt

Az orkok ismét megtámadták a világot, így a zöld szörnyetegeknek másodszor is pusztulniuk kell!

A Robot Entertainment a tavalyi év folyamán – akarva vagy akaratlanul, de – alapjaiban megreformálta a tower defense stílus fogalmát, az Orcs Must Die! című videojáték megjelenésével ugyanis az eddig többnyire stratégiával rokonított műfajt a hátsónézetes akciójátékokkal keverték össze. Az alkotás egy végtelenül egyszerű koncepciót alkalmazott, de mégis képes volt izgalmas játékmenettel szolgálni, hiszen a hullámokban ránk törő és fokozatosan erősödő orkinvázió ellen változatos módszerekkel és egyénileg kidolgozott stratégiával vehettük fel a versenyt. Az első epizód története szerint főhősünk az orkok támadásai miatt elveszítette barátait és szeretteit, így elhatározza, hogy egyedül száll szembe a zöldbőrű veszedelemmel, illetőleg az egészet előidéző varázslónővel, aki főellenfélként tűnt fel a kampány végén. Habár azt hihetnénk, hogy ezek után béke és nyugalom borult a játék világára, de a második epizódból kiderül, hogy alig néhány nappal az említett eseményeket követően az orkok ismét elárasztják a Földet, méghozzá azért, mert az úgynevezett túlvilági átjárókat – amelyeken keresztül ezek a szörnyek képesek átjutni a mi dimenziónkba – valaki rejtélyes módon kinyitogatta. Így újfent ránk hárul a feladat, hogy visszaszorítsuk az első részhez képest alaposan megerősödött seregeket. A sztoriba csakhamar bekapcsolódik az előző felvonásban ellenségünknek tekintett varázslónő is, akinek meglepő módon nincs köze az eseményekhez, sőt, felajánlja segítségét öngyilkos vállalkozásunkhoz.

Mindebből már nem nehéz kitalálni, hogy az Orcs Muts Die! 2 kampányát kooperatív módban is átélhetjük majd, ebben az esetben pedig társunk maga a varázslónő lesz, akivel igencsak vicces és folyamatosan csipkelődő párbeszédeket folytat majd karakterünk. Természetesen akárcsak az első részben, úgy ismét lehetőségünk lesz egyjátékos módban is átélni a kampány eseményeit, ebben az esetben kicsit nehezebb dolgunk lesz – illetve lemaradunk az eszement párbeszédekről is –, de választhatunk, hogy elit különítményünk férfi vagy női tagjával csapunk-e bele a nagy kalandba. Az alkotás ebben az esetben nem lesz se könnyebb, se nehezebb, sőt még a játékélmény is megmarad egy bizonyos szint felett. Ez a szint pedig az első részhez képest alaposan megemelkedett az Orcs Must Die! 2-ben, hiszen bár forradalmi újdonságokat nem alkalmazott a Robot Entertainment a mechanizmus terén, de mégis képes volt olyan apró finomításokat elvégezni a játékon, aminek köszönhetően már itt a cikk elején kijelenthetjük, hogy sokkal jobb lett a végeredmény. Természetesen a tower defense alapokon nyugvó játékmenet – amely a hátsónézetes akciózással került kiegészítésre – fikarcnyit sem változott a korábban megismertekhez képest, hősünk oldalán tehát újfent az lesz a feladatunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközök segítségével, valamint a felkínált keretből, akár életünk árán is megállítsuk az orkok benyomulását a mi világunkba.

Az alkotás kampánya pályákra és körökre osztott, amelyek általában lineárisak, falak közé szorítottak és többnyire bányarendszerekhez hasonlíthatók. Egy szinten minden esetben legalább két olyan járat található, ahonnan az orkok előtörhetnek és bosszúságot okozhatnak számunkra. Hogy ezek a helyek mennyire védhetőek, az eléggé változó, hiszen lesz olyan eset, amikor elegendőek a csapdák is ahhoz, hogy megállítsuk az egyre erősödő hullámokban érkező ellenfeleket, míg máskor a kezünkbe adott fegyver is nélkülözhetetlenné válik. Minden pálya több körön keresztül tart – a mennyiség dinamikusan változik –, de a legelső kör kezdetén egy komolyabb pénzösszeggel ajándékoz meg minket a program, amiből csapdákat vásárolhatunk és állíthatunk fel a pálya bizonyos szakaszain azért, hogy az orkok ne tudjanak elérni a célig. Ez a forrás sajnos nagyon hamar elfogy, de az adott kör sikeres teljesítésével újabb pénzmaghoz juthatunk, amivel tovább bővíthetjük a következő hullám indításáig a felállított csapdák mennyiségét vagy milyenségét. Amilyen gyorsan haladunk ugyanis előre a kampányban, olyan gyorsan válnak elérhetővé ez egyre újabb és jobb csapdák, valamint minket segítő tárgyak. Így például míg kezdetben csak egy az orkokat lelassító szurkos medencét és egy a falra szerelhető, mérgező nyilakat lövellő csapdát tudunk alkalmazni az invázió megállítására, addig később rugós csapdák és földből előtörő, halálos pengék is színesíteni fogják az összképet, de állíthatunk magunk mellé például harcos törpéket is ahhoz, hogy segítsenek a szörnyek lekaszabolásában.

Lehetőségünk lesz továbbá a már meglévő csapdák fejlesztésére is, amelyeket – akárcsak magukat a kelepcéket – a pályák sikeres teljesítésével kapott koponyákból tudjuk megvásárolni magunknak. Mivel egyszerre számtalan segítség birtokba vételére is lehetőségünk lesz, ezért gyakran már a varázskönyv nevet kapott katalógusban való válogatás során eldől, hogy milyen stratégiát is fogunk alkalmazni az ellenfelekkel szemben. A készítők gondoskodtak a változatosságról, így lehetőségünk lesz akár sokadik végigjátszás után is olyan mederbe terelni az Orcs Must Die! 2 játékmenetét, hogy az szemernyit se hasonlítson a korábbi élményekhez. Mindezt egyébiránt megtehetjük a kampány kellős közepén is, a koponyákat ugyanis bármikor újra eloszthatjuk, így amennyiben nem jött be egy fejlesztés vagy nem vagyunk megelégedve az egyik csapda teljesítményével, esetleg csak monotonná vált a játékmenet – mert sajnos a sokadik szint után már ez a veszély is fenyeget –, akkor ezzel az egyszerű húzással új életet lehelhetünk az orkokkal folytatott háborúba. Az első részhez képest azonban így is sokkal izgalmasabb és tartósabb lett a játék menete, amit többek között éppen a fejlődési és fejlesztési rendszernek köszönhet az alkotás, hiszen általa igencsak komoly szabadságot kaptunk a készítők részéről. Az imént említett unalomba fulladás mégis valódi veszélyt jelent, hiszen előfordulhat, hogy a játékos ráakad egy bevett módszerre, amivel könnyedén tudja teljesíteni a pályákat – ilyen többnyire a maximális szintre felfejlesztett szurok és nyilas fali csapda duója –, de egy idő után már az ellenfelek sem tudnak változatossággal szolgálni, hiába gondoskodtak az alkotók tucatnyi egységváltozatról, sajnos már a negyedik pályán szinte mindegyikkel megismerkedhetünk. Emiatt gyakran maga a játék nem ösztönöz minket arra, hogy változtassunk, illetve ne állandósítsuk taktikáinkat, mert úgysem érhet már minket meglepetés.

Az aprócska negatívum ellenére azonban így is könnyedén okoz függőséget a végeredmény, hiszen főleg a körökre osztott tower defense játékokra már ősidők óta jellemző, hogy „csak még egy kört” teljesítünk és kikapcsoljuk a számítógépet, ám az Orcs Must Die! 2-ben is könnyedén előfordulhat, hogy ez a gondolat legalább tízszer egymás után megfogalmazódik bennünk, mielőtt valódi elhatározásra jutnánk. A kampány során ugyanis folyamatosan szeretnénk tudni, hogy mi van a következő pályán, hogy miféle kihívások várnak ránk, hogy vajon képesek leszünk-e megbirkózni az újabb invázióval, de az efféle költői kérdések hamar el fognak csendesedni, amint először megérezzük – nagyjából a történet felénél –, hogy ismétlődésekbe futottunk, a játék pedig már nem okoz akkora örömet, mint az első pályákon. A Robot Entertainment alkotása mindemellett biztosan nem fog örömet okozni a grafikai megszállottjainak sem, hiszen ezen a téren erős hiányosságok vannak. Ugyan a végeredmény kiválóan optimalizált, egy középkategóriás számítógépen is gond nélkül elfut, de a World of Warcraftra hajazó küllem több éves lemaradással bír, amit a készítők gyakran az eltúlzott effektekkel igyekeztek ellensúlyozni, de sajnos sikertelenül, ezzel ugyanis csak káoszt tudtak előidézni a pályákon.

Mindettől eltekintve azonban elődjéhez képest mérföldekkel jobban sikerült az Orcs Must Die! folytatása, ami annak ellenére is rabul fogja ejteni a játékosokat, hogy a bemutatkozó epizód csak tavaly októberben jelent meg. Nyilván van még hová fejlődnie a fejlesztőknek ahhoz, hogy a sorozat kimagasló eredményeket érjen el, de aki szereti a tower defense játékmenetet, illetve ad egy esélyt az alkotásnak, az hibái ellenére is rögtön bele fog szeretni a végeredménybe. Ez az a bizonyos varázs, ami képes felülírni minden pontszámot!

Értékelés: 8/10