Szerkesztőségünkben járt a Sony Xperia S, amely mind külsejével, mind képességeivel a felsőbb kategóriás készülékek szegmensét célozta meg.
Lassan ugyan már érkeznek az újabb Xperia-készülékek, ám ez éppen kiváló indokot biztosított az Xperia S teszteléséhez, amely még az év első felében debütált, és akkor csúcskategóriás készülékként került a forgalomba. Mostanra az ára leesett 100 ezer forint körüli értékre, és valószínűleg az új Xperiák megjelenésével ez még tovább csökkenhet, így akár pillanatokon belül belépőszintű ICS-készülék válhat belőle. Az Xperia S ugyanis az új Android-verziót futtatja, így tökéletes tesztalannyá avanzsált az operációs rendszer nyüstöléséhez is.
A készüléken elsőre is jól látszik, hogy sok dolgot belezsúfoltak, mivel ugyan kézben tartáshoz kényelmes a szélessége, ám igencsak hosszú a kialakítása és a csúcskategóriás készülékek legtöbbjéhez hasonlóan elég nehéz is. Valahol pedig biztos könnyít rajta, hogy műanyagból van a lepattintható hátlap, ami egyébként szinte csupán a micro SIM-kártyához biztosít hozzáférést, mivel minden más be lett építve a készülékbe, és még a memóriát sem lehet bővíteni benne. Ez azért elég fura döntés volt a Sony részéről, hiszen a beépített 32 GB memória elég sok, de azért valószínűleg a készülékben lett volna hely egy memóriakártyának, ami ráadásul a képek-zenék-videók hordozhatóságára is jótékony hatással lehetett volna.
A külsőn egyébként nem sok szabványostól (fülhallgató-aljzat, USB-aljzat, hangerőszabályzó, bekapcsológomb, kamera gomb) eltérő dolgot találhatunk, hacsak nem a HDMI-csatlakozót, illetve az alsó antennablokkot elválasztó átlátszó műanyag sávot, ami ugyan a designhoz sokat hozzáad, a használatot viszont jócskán megnehezíti. A szerencsétlenül elhelyezett rész ugyanis nem az érintőfelület része, így komoly hozzászokást igényel, hogy az ember vakon eltalálja a megfelelő három alapvezérlő (vissza gomb, kezdőképernyő, menü gomb) egyikét, hiszen mindig az amúgy jól kitapintható sáv felé fognak majd vándorolni az ujjaink. Ha már megszoktuk, akkor sem lesz egy élmény ezeket a vezérlőket használni, mert míg az Xperia Sola esetében hozzá sem kellett érni a képernyőhöz ahhoz, hogy bevegye a parancsot a rendszer, itt sokkal érzéketlenebb az egész felület. Ami még nehézségeket okozhat az az USB- és HDMI-alzatot védő fedél, ami számomra nagyon nehézkesen visszapattintható volt, és én speciel nagyon nem szeretem ezt a megoldást, és sokkal inkább előnyben részesítem azt, amikor oldalra lehet húzni a fedelet, hogy az eltűnjön a készülék vázában. Persze, ez utóbbi már ízlés dolga.
Maga az operációs rendszer sok újdonságot nem hozott, hiszen a megszokott funkciók legújabb változata található meg benne, kis stabilitási problémákkal. Egyes alkalmazások ugyanis, például a Zinio, időnként kifagynak, vagy éppen csak a hálózati kapcsolattal vagy a fiókadatok elérésével akadnak problémák (pl. a Picasa elérése). Nagyon úgy tűnik, hogy az Android nem hazudtolja meg magát, és a 4.x-es verziók esetében is legalább egy évnek el kell telnie, mire az egyes verziók többé-kevésbé stabilan képesek futni az eszközökön. Természetesen itt is megtaláljuk a Sola esetében már ismertetett multimédiás képességeket, annyi plusszal megspékelve, hogy ezúttal a kamera sokkal jobb képességekkel rendelkezik, így az általa készített képek is sokkal szebbek, és a Sony által finomhangolt működésnek köszönhetően ez a készülék tökéletesen használható másodlagos fényképezőgépként is.
A műanyag darabok ellenére az Xperia S sokkal tartósabb, mint a Sola, és mindezek mellé természetesen nagyobb számítási kapacitás, nagyobb kijelző és kényelmesen használható és olvasható képernyőméret tartozik. Az akkumulátora is elég nagy, ám a generációjának megfelelő többi okostelefonnal egyetemben az Xperia S sem bírja tovább egy napnál a folyamatos használatot, a Wi-Fi és a Bluetooth bekapcsolása esetén pedig számítsunk arra, hogy napközben is töltenünk kell majd azt. Ha bekapcsoljuk az Android energiatakarékos beállításait, a helyzet természetesen javulni fog, és hosszabb ideig marad telefonálásra alkalmas a készülék, ám számítsunk arra, hogy ilyenkor pont az életbe lépő korlátozások miatt kell majd lemondanunk egyes funkciókról.
Modell: | LT26i |
---|---|
Operációs rendszer: | Android 4.0.4 |
Tömeg: | 144 g |
Kijelző: | LED TFT, kapacitív, 720×1280 képpont |
Kamera: | 12 MP, LED vaku, autofókusz; 1,3 MP elülső kamera |
Processzor: | kétmagos, 1,5 GHz |
Érzékelők: | gyorsulásmérő, giroszkóp, iránytű, közelségérzékelő |
Hívásidő: | 8 óra 30 perc |
Összességében a telefon egy okos kis játékszer, és a Sony jó úton jár afelé, hogy a külsejét és a belsőt is tekintve egy felhasználóbarát terméket adjon a vásárlók kezébe, ám vannak még bőven vadhajtások (pl. a memóriakártya hiánya, a súly, vagy éppen a használat rovására menő designelemek terén). A készülék gyaníthatóan hamarosan további áresésnek lesz kitéve, és ha ez bekövetkezik, akkor tökéletes választásnak bizonyulhat azok számára, akik Android ICS-t szeretnének egy jó hardveres és multimédiás képességekkel rendelkező telefonon, elfogadható ár mellett.
Értékelés: 7/10
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…