LittleBigPlanet Vita – Próbakör

A játék előzetes verzióját játszottuk végig, és bár csak a tartalom egy kis részét kaptuk kézhez, már ennek alapján is kijelenthetjük, hogy szeptemberben a Vita konzol egyik húzócímével fogunk találkozni.

Sackboy karaktere már sokszor lenyűgözte a Sony konzolok játékosait, és nem lesz ez másképp a LittleBigPlanet Vita esetében sem. Ezúttal három módban tudunk majd játszani: az egyikben egy történeti szálat tudunk végigvinni, a másikban saját pályákat alkothatunk, míg a harmadikban a közösség által létrehozott pályákon játszhatunk. Vegyük hát sorra mindegyiket!

A történeti szál már önmagában ki tud tenni egy teljes játékot, ebben ugyanis pályáról pályára haladva egy eredetileg jó szereplőből gonosszá vált ellennel, a Bábjátékossal (Puppeteer) kell felvennünk a harcot, aminek tényéről hihetetlenül szép körítés és élvezetes narráció közepette értesülünk. Bár csak a világ első szekcióját játszhattuk végig az előzetes verzióban, így nagyjából az irányítással ismerkedhettünk meg a pályák végére, valamint éppen beleéltük volna magunkat Sackboy világába, az már most látszik, hogy egy epikus kalandban vehetünk majd részt a végleges verzióban, amely nem mellőzi a humort és a pályaelemek intuitív használatát (az elülső érintőképernyőt és a hátsó érintőfelületet kell majd használnunk a legtöbb pályaelemmel folytatott interakcióhoz).

Külön érdemes kiemelni, hogy a történeti módban már jól látszik, mennyire jól kihasználták a játék során a Vita különböző vezérlőelemeit, ugyanis mind a gombokat, mind az érintőfelületeket folyamatosan használjuk majd, és valahogy mindegyik használata természetesnek tűnik. Úgy tűnik, végre elérkezett az a játék, amire eredetileg a Vitát kitalálták. Szinte természetesnek hat, ahogy a játék során különböző helyeken matricákat helyezhetünk el, ezzel személyre szabva a játékterünket, és a másik módban, a saját pályák szerkesztése során is magától értetődő módon tudjuk felépíteni saját alkotásainkat.

A játék során nem csupán a közösségi funkciók lesznek azok, amik kihasználják az online képességeket, hanem bizonyos pályarészeknél a játék külön fel is hívja a figyelmünket arra, hogy az adott pályaszakaszt két játékosra találták ki. Így nem csak az eredménytábláknál vagy a közösségi szintek közötti válogatásnál érezhetjük úgy, hogy nem egyedül játszunk, hanem millió más Sackboy rohangászik egy élő világban, de vannak bizonyos részek, amiket kizárólag barátainkkal közösen teljesíthetünk.

A játékból természetesen nem hiányozhatnak a minijátékok sem, amikből csupán egyet próbálhattunk ki az általunk tesztelt verzióban, azonban a Tapling ötlete legalább annyira fenomenális, hogy egy önálló játékot is megérdemelt volna. Itt egy, a Limbóhoz hasonlóan szürke és sötét környezetben kell egy fekete kis kört az érintőképernyő segítségével terelgetnünk a pályán, elkerülve a különböző veszélyeket és kiszabadítva a fehér színű társainkat (akik egyébként néhol elég jól el vannak rejtve, ám az általuk ismétlődően kiadott hanghatás alapján tudhatjuk, ha a közelünkben van egy) eljutni a pályák végére, ahol rózsaszín színű kör formájában materializálódó szerelmünk tárgyát kiszabadíthatjuk az ellenséges világ ellenséges lakóinak börtönéből. A sztori nagyban hasonlít egy Mario-klónra, ám az irányítás és a világ hangulata nagyban eltér attól. A pályák egy kivételével nem időre mennek, ennek köszönhetően bőven lesz lehetőségünk begyakorolni az ugrásokat, a megfelelő szögeket (vannak olyan felületek, amelyekről visszapattanunk, vannak olyanok, amelyekhez odaragadunk, és vannak csúszós, jeges felületek is), és kimaxolhatjuk az összes pályát, megmentve az azokon bebörtönzött mindhárom fehér lényt.

Egyedül az utolsó pálya az, ahol a balról érkező fenyegetés miatt folyamatosan kell haladnunk jobbra, ám eddigre már begyakoroltuk az egyes pályákat és az időzítést annyira, hogy ez ne okozzon komolyabb kihívást. Kár, hogy ennél a pályánál vége is van ennek a játéktípusnak, mivel még számtalan szinten keresztül folytattuk volna a kalandokat, annak ellenére is, hogy néhol bosszantó az érintőképernyős irányítás, mivel sokszor nagyon fontos az is, hogy hová koppintunk és az is, milyen ütemben – a játék pedig ez utóbbi néha elszúrja, és nem egyszer azért darálják be hősies fekete pöttyünket, mert később reagál az általunk küldött impulzusra. Talán kijavítják ezt a hibát a végleges verzióban, talán nem, mindenesetre nem lepődnék meg, ha a közeljövőben önálló címként is megjelenne a Tapling. És akkor a többi arcade játékot még nem is láthattuk a preview verzióban…

Mint a fentiekből is kiderül, a Vita egyik nagy durranásának fog számítani a LittleBigPlanet Vita idén szeptemberben, amit mi is nagyon várunk. Sackboy kalandjai, az arcade játékok és a közösség által létrehozott játékok és szintek közel végtelen lehetősége (amik népszerűség szerint és más szempontok szerint is sorrendbe rendezhetők, így nem kell aggódnunk azon, hogy az óriási választékból nem tudjuk kiválasztani a minőségi termést) minden Vita tulajdonos számára kötelező darabbá avanzsálja majd a játékot, ami ráadásul teljes mértékben kihasználja a Vita szinte összes képességét, és képes órákon át annak képernyője elé szegezni a játékost.

Azt az egyet azonban ne felejtsük el, hogy a tökéletes élményhez folyamatos netkapcsolat szükséges, hiszen a közösségi pályák letöltése, a közösségi tartalom megjelenítése és elküldése az interneten keresztül történik. Szerencsére a Vita folyamatos Wi-Fi kapcsolat mellett is hosszú akkumulátor-üzemidőt biztosított a tesztünk során, így mindez a játékidőt érdemben nem befolyásolja, maximum azt a tényt, hogy Wi-Fi kapcsolattal rendelkező helyen tudjuk igazán kihasználni a játék összes előnyét.