Madagascar 3: Europe’s Most Wanted – Játékteszt

Hogyan lehet egy alapvetően aranyos és gondolkodást és együttműködést igénylő feladványokkal teli játékot teljességgel elrontani? Erre szerintem még a Madagaszkár pingvinjei sem tudták eddig a választ.

A Madagascar 3: Europe's Most Wanted kiinduló koncepciója teljesen rendben van. Adott a megszokott állatokból álló társaság, akik nekiindulnak hazafelé, miközben vándorcirkusos attrakciónak adják ki magukat. A játékos feladata az egyes állatokkal párban különböző feladványokat megoldani az egyes európai városokban, illetve különböző minijátékokban részt venni, és főhőseinket visszajuttatni az államokba. A film szereplői különböző speciális képességekkel rendelkeznek, például Alex üvölteni tud, illetve póznákra ugrani, Melman tüsszenteni (és egyben dobbantani egyet), illetve tereptárgyakat elforgatni, Gloria úszni, Marty pedig jó nagyokat futni és ugrani.

A feladatokat a pingvinek tálalják nekünk egy térképen, és az egyes pontokon a levegőben lebegő kis állatikonok jelzik, oda éppen melyik állattal kellene eljutnunk. Egyetlen ellenfelünk Chantale DuBois, a helyi "sintér" és beosztottai, akik kíméletlenül begyűjtik hőseinket, ha a közelükben mászkálunk, és innen még ugyan kiszabadulhatunk és egy magasabb pontra jutva vagy a vízbe ugorva elmenekülhetünk, ám ha ezt nem tudnánk megtenni, akkor kezdhetjük a pályát elölről. Az emberek is megijednek a látványunktól, és éppen ezért álcázhatjuk magunkat egy gombbal (ilyenkor csak sétálni tudunk, más cselekedetek esetén elveszítjük inkognitónkat), ám ennek a mókán kívül más hatása nincs a játékmenetre. A feladatok megoldása egyébként hasonlít a LEGO-játékokban is tapasztaltakhoz, azaz sokszor egyszerre két szereplő cselekedeteire van szükség a továbbjutáshoz, ám ezt egyjátékos módban is könnyedén abszolválhatjuk, hiszen a karakterek között azonnal tudunk váltani. A játékot két játékos is játszhatja osztott képernyőn, ez pedig még nagyobb mókát is egyenletesebb játékmenetet jelent.

A fentiek alapján egy egészen élvezetes játék képe rajzolódhatna ki előttünk, ám sajnos ez távol áll a valóságtól. Az igazság az, hogy a játék felettébb bosszantó, idegesítő és unalmas. Az egyes aktív helyszínek (amik a küldetések teljesítéséhez elengedhetetlenül fontosak) ugyanis néha elfelejtenek működni (azaz hiába állunk a jelölt helyen, nem tudunk még semmit sem csinálni, csak ha egy kicsit ide-oda mozgunk), az egyes feladatok mérhetetlenül unalmasak és ismétlődőek, ráadásul hiányzik belőlük minden motiváló kihívás, továbbá a kis térkép szinte teljességgel használhatatlan, és már a második pályán az is kiderül, hogy a narrátor útmutatásának hiányában előfordulhat, hogy csak céltalanul lófrálunk ide-oda, mert nem találjuk a keresett célhelyet. Mindeközben kiderül az is, hogy az egyes karakterek begyűjthetnek különböző, a pályán elrejtett tárgyakat (légballon, virágcsokor, lázmérő, csillagok), hogy ne csak úgy céltalan legyen a sétánk…

:galeria:

A monoton pályákat minimalista szellemben született minijátékok tagolják, illetve a történetmesélő cutscene-ek, amiket Julien király idióta beszólásai tarkítanak. Az egyedüli élmény felnőtt fejjel a játékban található humor, azaz az átvezető jelenetek megtekintése, ám maga a játék minden korosztálynak legfőképp frusztráló tapasztalatokkal és monoton, kihívások nélküli játékmenettel szolgál.

Értékelés: 3/10