Kategóriák: Hardvertesztek

Sony NEX-F3 – Hardverteszt

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eddig digitális fényképezőgépekkel nem sűrűn foglalkoztunk, ám a Sony kínálatában találtunk egy érdekes darabot, amely a kompaktok és a DSLR-ek határmezsgyéjén táncol. A tesztünkből kiderül, mekkora sikerrel.

Az utóbbi időben kiderült, hogy a hagyományos fotográfia híveinek nincs igazuk, hiszen igazán jó képeket lehet digitális tükörreflexes gépekkel is készíteni, persze, csak akkor, ha a gyártónak sikerült eltalálnia az optikát és a képérzékelőt (CCD/CMOS) is. Az ilyen fényképezőgépek egyre elterjedtebbek, ráadásul hihetetlen képpontszámokkal kecsegtetik a potenciális vevőket. Természetesen az árak is a csillagos eget súrolják, hiszen egy tisztességes, belépőszintű DSLR váza olyan 150 ezer forint környékén kezdődik, és akkor objektívet még nem is vettünk hozzá. (Ha szerencsések vagyunk, akkor egy kifutó modell esetében egy teljes kitet azért megkaphatunk ennyiért.) Ám, ahogy a tesztalanyunk esetében is, van néhány olyan gép, amelyek tükörreflexes technológia nélkül próbálnak meg hasonló képminőséget elérni, cserélhető objektívvel, kicsit alacsonyabb áron.

A termék cikkünk írásának pillanatában 166 ezer forintos áron szerezhető be kites formában, ami azt jelenti, hogy az amúgy a fényképezőgépre integrált beépített vakun kívül egy E18-55 mm-es F3.5-5.6 zoomobjektív is található a csomagban, így már csak egy SD-kártyára lesz szükségünk ahhoz, hogy elsüssük az első fényképünket. A termék ráadásul teljesen magyar nyelvű felhasználói felületet és számos felhasználóbarát funkciót (pl. önarckép-készítés, szabványos USB-s töltő- és adatkábel, SD-, SDXC- és SDHC-kártyák támogatása) biztosít.

Képérzékelő CMOS
Képpontok száma 16.1 megapixel
Objektív Sony E, cserélhető
ISO 100-25 600
Képrformátum JPEG/RAW
Képfelbontás 4912 x 3264 képpont
Videófelbontás AVCHD, 1920 x 1080
Témák Portré, Tájkép, Makró, Sport akció, Naplemente, Éjszakai portré, éjszakai felvétel, Szürkület kézből
Csatlakozók USB, HDMI
Burkolat, tömeg Műanyag, 225 g

Külső

Bár a Sony a saját termékét a kompakt fényképezőgépek közé sorolja, azért ez egy komoly túlzás, mivel a fényképezőgép váza egyrészt nagy, másrészt pedig nehéz is, objektívvel együtt pedig legalább annyira nehéznek hat, mint bármelyik tükörreflexes társa. Bár a borítás masszívnak tűnik (leszámítva a műanyag csatlakozófedeleket, amelyeknél mindig attól féltem, véletlenül letöröm valamelyiket), szinte minden karcolás meglátszik rajta, ezért mindenképpen ajánlott hordtáskában tartani a gépet. Az objektívhez jár egy objektívsapka is, sajnos rögzítőzsineg nélkül – így amíg ezt nem pótoljuk, addig fennáll a veszélye, hogy bármikor elveszíthetjük -, egy napellenző, valamint a vázhoz egy nyakpánt, ami sajnos az olcsóbbik fajtából való, így dörzsöli a nyakat, mivel nincs rajta se bélés, se a kényelem érdekében megvastagított rész. Külsőre tehát nem túl csinos a készülék, és bár elsőre nehéz megszokni az exponálógomb elhelyezkedését, legalább kényelmes és stabil a tartása, az objektívvel együtt pedig egy komolyabb készülék benyomását kelti.

Használat és képminőség

Ha valami, ez a fényképezőgép szinte bármilyen tudású felhasználó keze alá dolgozik, hiszen a kezdők számára a hiperintelligens üzemmód az érzékelt környezeti viszonyok alapján automatikusan beállítja a szükséges képmódot (a makrótól kezdve a tájképig vagy az ellenfényig szinte mindent felismer), és az esetek 90 százalékában a felismert módban készíti a legjobb minőségű képet. Természetesen a megszokott üzemmódok (A, P, M stb.) szintén elérhetők, így mi magunk is beállíthatjuk a paramétereket. A zoomolás kétszintű: az egyik az objektív manuális elforgatásával érhető el, míg a másik a készülékbe épített zoom funkcióval. Ez utóbbinak a használata kicsit nehézkes, ugyanis a négy irányba kattintható vezérlőkerékkel kicsit elég lomhán lehet szorzót váltani, ám legalább a felfelé kattintás mellett a kerék megfelelő irányba történő elforgatásával is elérhető a kívánt hatás.

A kép megkomponálásához kizárólag az LCD-t használhatjuk, mivel kereső nem található a gépen, viszont ezt legalább 180 fokban elforgathatjuk. Sajnos csak függőleges irányba, vízszintesen ugyanis nem lehet kihajtani a kijelzőt, amiért egy óriási fekete pont illeti a tervezőket. Így önarcképet és kitartott kézzel készített csoportképet ugyan nagyon könnyen tudunk készíteni úgy, hogy látjuk a készített képet, sőt, mindeközben a készülék automatikusan egy 3 másodperces önkioldót is beállít, ám például erős napsütésben nem tudjuk megfelelő mértékben ide-oda változtatni az LCD pozícióját, és könnyen elfőrdulhat, hogy nem sokat látunk a megkomponált képből.

Ha viszont sikerült mindent beállítani, akkor elkészíthetjük a képet, amit rögtön viszont is láthatunk az LCD-kijelzőn. A képeken, bár a lehető legtöbbet kihoztak a rendelkezésre álló technológiából a Sony-nál, azért jól látszik, hogy közel nem tükörreflexes technológiával készültek. Néhol a színhűséggel is akadnak problémák, másutt pedig az éjszakai képeken bukik ki ez a tény. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a vártnál jobban teljesített éjszakai üzemmódban a fényképezőgép, ám körülbelül 3:1 a később törölt képek aránya a használhatókhoz, és ennyi plusz képet kellett elkészíteni és közben finomhangolni, hogy a végén szülessen egy jó is. A panorámafunkció kimondottan kellemes benyomást keltett, és az összefűzött képek minősége is elég jó volt. Ugyanígy tökéletesen működött a számítógéphez csatlakoztatás is, hiszen kikapcsolt állapotában a készülék tölt, ha USB-s forráshoz van csatlakoztatva, bekapcsolva pedig az észlelt forrástól függően vált például háttértároló üzemmódba, amikor is láthatjuk a teljes fájlstruktúrát. Szerencsére már meglévő SD-kártyát is lehet használni, nem kell külön azt megformázni (és látja is a korábban más készülékkel arra készített képeket, így le is tudja azokat játszani), csak meg kell várni, amíg a készülék létrehozza a saját mappastruktúráját. Arra viszont ügyelni kell, hogy bekapcsolt és USB-hez csatlakoztatott állapotban nem tölt a készülék, csak merül az aksi, csak kikapcsolt állapotban folyik töltés. Egy teljes napot folyamatos fényképezgetés (pl. városnézés) mellett kibír a mellékelt akkumulátor, ám ha vakut is használunk, vagy filmet rögzítünk, érdemes beszerezni mellé egy pótakkumulátort is a biztonág kedvéért.

Főbb problémák

A használat során jó pár hiányosságra is fény derült, és ezek közül párat már említettünk korábban. A legfontosabb és legidegesítőbb viszont az élességállítás környékén keresendő. Sajnos mind tájkép, mind makró, mind portré üzemmódban aránylag sokszor előfordult, hogy nem a megfelelő fókusztávolságot állította be a gép, annak ellenére, hogy az LCD-n úgy tűnt, minden rendben van. A legdühítőbb az, amikor portrét szeretne készíteni a felhasználó, a készüléken keretbe foglalva meg is jelenik az elsődleges arc (vagy ezzel egy időben a másodlagos is), minden készen áll a felvétel elkészítéséhez, és mégis, a végeredményen egy kicsit elmosódott alak látszik, no meg az, hogy a gép egy, a személy háta mögötti pontra fókuszált. Ez sajnos napszaktól függetlenül előfordult (tehát nappal is), továbbá tájkép üzemmódban is sikerült hasonlót tapasztalni. Ez csak azért furcsa, mert például a portrénál tökéletesen követi a gép az arcokat az LCD-kijelzőn megjelenített keretekkel.

Összegezve

A Sony NEX-F3 készüléke tehát nagyjából sikeresen lőtte be a saját kategóriáját, hiszen a kompaktoknál sokkal jobb képeket tud készíteni, ám a tükörreflexes minőségét nem éri el, csak az árat nem sikerült ehhez igazítani. Az eredeti, 180 ezer forint körüli ár nevetségesen magas, amit semmi nem indokol (főleg hogy olyan apróságokra sem figyeltek, mint a nyakpánt), de még a mostani, 160 ezer forint körüli árat is sokallom érte. Hobbicélú fényképezőgépnek utazáshoz semmiképpen nem ajánlom, hiszen akkor vagy egy igazi kompakt gépet érdemes választani, ami egy farzsebben is elfér, vagy ha már táskát is visz magával valaki, akkor egy tükörreflexesre érdemes beruházni. Ha viszont még egy 10-15%-ot csökken az ára, akkor egy első, belépőszintű fényképezőgépnek kiváló választás, amin meg lehet tanulni fényképezni, és utána pár év múlva át lehet állni egy igazi DSLR-re.

Értékelés: 6/10

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11