A film jó példája annak, mi történik akkor, ha összegyúrod az összes horrorfilmes és misztikus történetből származó klisét, majd mindezt belehelyezed egy Mátrixos környezetbe, és hozzáadsz némi humort.
Ki ne tudná, mi történik akkor, ha egy baráti társaság a távoli, érintetlen természetbe vágyik, összepakolnak, és elindulnak a hegyekbe, ahol nincs térerő, és se telefon, se más technika nem segíti őket, ha esetleg valami baj történne. Természetesen a hely pillanatok alatt mészárszékké változik, és a szereplők egymás után hullanak el, különböző agóniával teli pillanatokat és látványos kivégzéseket követően. A The Cabin in the Woods nem próbálja újra feltalálni a spanyolviaszt, és még az alapkoncepciójában rejlő csavart sem rejti teljes mértékben a véka alá, hiszen körülbelül a film felénél kiderül a teljes háttértörténet. És nagyjából ez az a pont, amikor a néző elgondolkozik, hogy akkor most a készítők mit lépnek majd…
A folytatásban Mátrix-szerűen látunk majd a színfalak mögé, majd egy látványos és egyben vicces jelenetekkel teli fináléban szó szerint elszabadul a pokol, aminek záró jelentében még Sigourney Weaver is tiszteletét teszi a képernyőn. A néző – jelen esetben cikkünk írója – pedig pislogva ül, és gondolkozik azon, vajon hová is sorolja ezt a filmet… A The Cabin in the Woods ugyanis nagyon jó értékelésekkel rendelkezik, ami különösen kiemelt pozíciót biztosít a számára, hiszen napjainkban olyan ritka a jó horror, mint a fehér holló. Ennek ellenére nem beszélhetünk klasszikus horrorról, hiszen itt a feszültséggel teli pillanatokat szinte rögtön feloldják a készítők, ráadásul a legtöbbször valamilyen humoros vagy groteszk módon. Ráadásul a klisék valóban ott vannak, tehát előre tudjuk mindig, hogy mi következik – szó nincs ijesztgetős, kiszámíthatatlan és váratlan fordulatokkal teli történetmesélésről. Mivel az egész filmet szinte külső szemlélőként nézzük, és sosem a helyzetbe beleélve magunkat, így nem is tudunk annyira azonosulni a szereplőkkel, emiatt ijesztegetni sem lehet a nézőt, annak ellenére, hogy amúgy bőven folyik a paradicsomlé a filmvásznon.
Talán a legjobb kategóriabesorolás a horrorparódia lenne (és éppen ezért, aki hardcore, ijesztegetős horrorfilmre várt, várjon egy kicsit tovább), amit egy bizarr és szokatlan koncepció övez. Ráadásul a végkifejlet is csak lóg a levegőben. Happy ending? Attól függ, honnan nézzük… Vígjátéknak túl véres, horrornak túl vicces, misztikus elgondolkodtató filmnek túl véres és vicces. Ennek ellenére egy szórakoztató és ötletes új megközelítése a megszokott konvencióknak, így mindenképpen érdemes megnézni. Csak a megfelelő elvárásokkal kell hozzáállni a filmhez, és nem mást várni tőle, mint ami.
Értékelés: 6/10
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
Mit kapunk, ha a szerelmünk a horror zsáner iránt sosem szűnt meg és ezt összekeverjük…
A Slime Rancher folytatása korai hozzáférésébe történt betekintésünk alapján úgy tűnik, messze túl fogja szárnyalni…