Spec Ops: The Line – Játékteszt

Rapture óta ez az első alkalom, hogy olyan katasztrófa sújtotta helyszínre látogatunk, ahol az anarchia és a káosz az úr. Pedig a szebb napokat megélt Dubaj valaha a világ egyik leggazdagabb városaként pompázott, mára azonban nem több, mint egy homoktenger borította kietlen vidék.

A Spec Ops: The Line a hánytatott sorsú címek sorát gyarapítja, a német Yager Development ugyanis még a három évvel ezelőtti VGA-n leplezte le a külső nézetes shootert. Aztán az eltelt esztendők alatt többször elhalasztották a játék premierjét, végül egészen ez év tavaszáig várnunk kellett arra, hogy közel egy éves hallgatást követően ismét életjelet adjon magáról a Dubajban játszódó lövölde, ami első ránézésre ugyan nem mutat túl a zsáner határain, s annak korlátait se lépi át, meglepő módon mégis elemi erővel képes elménkbe férkőzni. Teszi ezt erős, már-már sokkolóan nyers és őszinte történetével, szerethető karaktereivel, s a háború minden szörnyűségét felvonultató jelenetekkel, miközben a mag köré felhúzott körítés pont azt kínálja, amit egy fedezékrendszeres shootertől az ember elvárna.

A játékmenet ugyanis a Gears of War alapjaira lett felhúzva, így fedezékről fedezékre haladva, a folyamatosan özönlő ellenfélhullámokat visszaverve tudunk majd előrejutni. A fedezékrendszer egyetlen szépséghibája a szeszélyes működése, de a durván 6-8 órás játékidő lehetőséget ad arra, hogy minden porcikáját kiismerjük a rendszernek. Erre szükségünk is lesz, a Spec Ops: The Line ugyanis nem tartozik a könnyű játékok közé. Egyrészt az egyes helyszíneken hiába vehetünk fel sok-sok elszórt csúzlit, ha azokhoz a muníció csak szűkösen áll a rendelkezésünkre. Másrészt az ellenfelek nem csak változatos kihívások elé állítanak minket, de szívósak és agresszívek is, illetve ha ez nem lenne elegendő, akkor a mesterséges intelligencia folyamatosan igyekszik csapatunkat sarokba szorítani, olykor pedig nem rest gránátesővel megszórni fedezékünket.

Az ilyen meleg helyzetekben lehet segítségünkre két csapattársunk, akik ezúttal nem csak a golyófogó szerepét töltik be, hanem szerves részei a történetnek, illetve egyszerű, egyetlen gombnyomással előcsalható parancsokat is képesek végrehajtani, amelyek a sűrű hullámban özönlő, olykor kevlárral felszerelt, nehézgépfegyveres rosszfiúk ellen hatalmas segítségek tudnak lenni. És ha ez se lenne elegendő, akkor a Spec Ops: The Line-ban valóban hangsúlyos szerephez jut a környezet, azon belül is a homok. Egyes szakaszokon például úgy spórolhatunk a lőszerrel, ha megcélozzuk az ellenséges csapatok feletti vagy mögötti üveget, ami addig több tonnás homokot tartott vissza. Dubaj egyébként a körülmények dacára meglepően látványos és szemkápráztató oldalát mutatja, a játék során ugyanis változatos lokációkon teszünk kitérőket, a felhőkarcolókat megmászva, a panorámában elveszve pedig pillanatok alatt megfeledkezünk mindazokról a korábban látott szörnyűségekről, amelyek addig végigkísérték utunkat.

Azonban ha unod a szóló kalandokat, nyugodt szívvel belevetheted magad az online csatározásokba, s bár itt sem kapunk semmi újat, az ilyen játékokra jellemző szintlépéseket, perkeket és pergős összecsapásokat gond nélkül hozza a Spec Ops: The Line. A játékhoz valamikor augusztusban érkezik majd egy ingyenes, kifejezetten kooperatív módra kihegyezett, küldetéssorozatokból összeállított DLC, így a későbbiekben akár a haverokkal vállvetve is elmerülhetünk Dubaj homok pusztította városában.

A Spec Ops: The Line kellemes meglepetés volt, s nem azért, mert az ilyenkor szokásos nyári pangásban esetleg elnézőbben értékelünk, hanem azért, mert az elmúlt éveket uraló háborús témájú lövöldék sorában ha játékmenetben nem is, a sztorivezetés, és a történet kibontása szempontjából messze túlmutat hasonszőrű társain. A dubaji kaland ugyanis nemcsak rávilágít a háború borzalmaira, de olyan döntések elé is állít, amelyeket nehezen, fájó szívvel fogunk meghozni, hogy aztán a játék az utolsó jelenetekben szembesítsen mindazzal, amit odáig tettünk, s amit valójában manapság a háború jelent.

Értékelés: 8/10