Oldal kiválasztása

Ouya – Bemutató

Ouya – Bemutató
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az elmúlt hetek egy olyan új „konzoltól” voltak hangosak, amely egy eddig nem ismert piaci szegmenst igyekszik megcélozni. Az Ouya ugyanis egy alternatív platform lesz, amit nem csak a fejlesztők, de akár otthoni barkácsolók is szabadon alakíthatnak.

Az Ouya formatervét Julie Uhrman, az IGN Entertainment korábbi alelnöke és Yves Béhar svájci formatervező álmodta meg. A mindössze 99 dolláros "konzol" a méreteihez képest igazán impozáns erőforrást kínál. A kockaalakú set-top-box egy Tegra 3 processzort, 1GB RAM-ot, 8 GB belső memóriát, HDMI kimenetet valamint Wi-Fi 802.11 b/g/n csatolót, 4.0-ás Bluetooth-t és USB 2.0-át kap. A dobozkához jár egy vezetéknélküli kontroller is, ami tulajdonképpen követi a jelen trendjeit, így lesz rajta két analógkar, D-Pad, illetve nyolc gomb (négy színes gomb és hátul a ravaszok), a rendszer alapját pedig az Android legújabb változata, az Ice Cream Sandwich adja.

 

A specifikációk egyértelműen arra utalnak, hogy a készítők egy olyan készüléket álmodtak meg, amely az okostelefonokon és tableteken már hódító egyszerű, de minőségi játékok futtatására lesz alkalmas. Víziójuk lényegében egy letűnt kor jelenét takarja, ráadásul a koncepció szerint minden egyes elérhető termék ingyenes lesz, s csakis a fejlesztőn múlik, hogy ezt az ingyenességet megtartja, vagy a játék egy adott pontján, mondjuk mikrotranzakció segítségével szeretne pénzhez jutni. Ha ez nem lenne elég, akkor az Ouya teljesen szabadon személyreszabható lesz, mégpedig garanciavesztés nélkül. A készítők a gép megvásárlásakor mindenki számára biztosítják a fejlesztői SDK-t, valamint arra is lehetőségünk lesz, hogy egy szintén vásárláskor kapott program segítségével visszaállítsuk a gyári állapotokat.

 

A napokban az is kiderült, hogy a 2013 márciusában debütáló konzolon már a premier napján elérhető lesz az OnLive, ami mint ismeretes, egy olyan felhőalapú szolgáltatás, ahol pillanatok alatt választhatunk ki játékokat, amelyek nálunk maximum az internet sávszélét izzasztják meg, gépünk erőforrásait nem. Emellett az Androidnak köszönhetően az Android Marketen is elérhető lesz számos már okostelefonra vagy tabletre megjelent cím, így összességében az Ouya-ról elmondható, igazán impozáns, több száz játékból álló nyitókínálattal igyekszik meghódítani majd célközönségét.

 

A Boxer8 egyébként a manapság nagyon népszerű Kickstarteren keresztül indított kampány segítségével igyekszik pénzt gyűjteni, s az akcióval elért eddig eredmény alapján nyugodtan kijelenthetjük, széles körben van igény egy olyan platformra, amit akár otthon mi magunk is alakíthatunk, formálhatunk, ha pedig a kedvünk úgy tartja, segítségével akár amatőr otthon fejlesztésre vagy játékkészítésre is adhatjuk a fejünket. A készítők egyébként állítják, a gyűjtés során kitűzött 950 000 dollár (jelenleg 5,7 millió dollár jött össze) már nem a konzol fejlesztésére menne el, hanem exkluzív alkalmazások és funkciók kialakítására.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »